Most adnak bele mindent az oroszok

Buzás Ernő

Alig írunk le valamit, máris történik valami még fontosabb:

Elesett Vuledár

Röviddel a legutóbbi cikk megjelenése után az ukrán hatóságok megerősítették, hogy Vuledár városból kivonultak az ukrán erők. Tarthatatlanná vált a helyzet, és a védők nagyon közel kerültek ahhoz, hogy bekerítsék őket. A bányászváros, amelynek a lakossága 2022 elején 14 ezer körüli volt, sokszor szerepelt a tavalyi hírekben, mert több nagyobb orosz támadást sikerült itt visszaverni, nagy orosz veszteségekkel. Kissé magasabban fekszik a környező síkságnál, emiatt a közelében futó autópályát és vasúti sínre rálátást biztosít. Ráadásul az elfoglalt területek „sarkában” fekszik, azaz itt vált át, ha északról dél felé nézzük térképen az északról délre húzódó frontvonal kelet-nyugati irányba. Az oroszok számára ez egy fontos lépés Pokrovszk irányába, és az ellátási vonalak szintjén is előrelépés. Bár nem sok maradt a város épületeiből, ezeknek a fedezékeknek a hiánya nem fog sokat számítani, mivel nem lesz elég ereje az ukránoknak itt visszatámadni. Itt ellentámadni meg nem is lenne sok értelme. 

Az oroszoknak sem lesz annyi erejük, hogy áttörést érjenek el, a város mögött is védelmi vonalak húzódnak, így marad az eddigi lassú, felőrlő tempó. Ez összhangban van az év eleji szakértői elvárásokkal, ugyanis az egész 2024-es évben pont erre, a lassú, de költséges orosz előretörésre lehetett számítani, ahol az ukránok fő célja a veszteségek okozása.

Az ukránok kurszki területfoglalása nem volt a pakliban. Bár az a művelet nem állította meg az orosz előretörést, azért az erőforrások elvonásával minden bizonnyal lassította a kulcspontokon az orosz előrehaladást, és segített abban, hogy ne nyíljanak új pontok, ahol erőteljesen tudnak támadni. Mostanra Kurszk kapcsán az eddig inkább pesszimista amerikai források is azt mondják, hogy alsó hangon is több hónapig fogják tudni tartani a megszerzett területeket az ukránok. Amire, az amerikai választások kimenetelétől függően, még nagy szükség lehet, ha a Nyugat egy előnytelen békediktátumot akarna rákényszeríteni az országra. Emiatt a politikai vetület miatt nehéz és értelmetlen Kurszkot és Vuledárt összehasonlítani, de a bányászváros elvesztése, ha nem is épp katasztrofális, de közel sem súlytalan.

 

Ha hátrébb lépünk kettőt, és kontextusba helyezzük a front változását, egyébként azt fogjuk látni, hogy a mostani, az elmúlt évhez képest gyors orosz előretörés végső soron Ukrajna 0,1 százaléknyi területét foglalta el. Ilyen ütemben, hogy egy rossz extrapolálással számoljunk 800 évébe és 2,4 milliárd katonájába kerülne Oroszországnak Ukrajna elfoglalása.

Érdemesebb Észak-Koreával barátkozni?

Szinte folyamatosak az orosz fegyver- és olajraktárak elleni műveletek. Az október 6. és 7. közötti éjjelen a Krímre került a sor, a Szaki és a Belbek légibázisok több robbanást szenvedtek el, Szakiban 15-öt számoltak össze. Az ugyancsak krími Feodoszijában egy nagy olajraktár, amely az orosz katonai erőket látja el, szenvedett el támadást, három nappal később sem sikerült eloltani a tüzet. A támadásokat most is drónokkal hajtották végre. A cél továbbra is az orosz kapacitások degradálása, ezáltal az előretörés lassítása.

Hírszerzési források szerint az orosz hadigépezet az elhasznált lőszereinek felét Észak-Koreától kaphatta, évi 3 milliót. Viszonyításképp: az Észak-Koreához képest összehasonlíthatatlanul nagyobb gazdaságú EU még nem volt képes elérni az évi egymillió termelést. Jó érzékeltetése ez annak, hogy nem pénz, hanem szervezés és akarat kérdése a mennyiség elérése Nyugaton. És bár a koreai lőszerek relatív nagy százaléka lehet hibás, ekkora mennyiségnél már szinte nem is számít (de csak szinte, hiszen a hibás lőszer nem tesz jót a drága ágyúcsöveknek). Nem csak lőszert, hanem rakétákat, siklóbombákat és más fegyvereket is szállít Észak-Korea az oroszoknak – mégsem állítja senki, főleg nem Moszkva, hogy a koreaiak résztvevők lennének a háborúban.

Október kilencedikén az ukránok egy ilyen, koreai szállítmányokat is tartalmazó raktár sikeres eltalálásáról adtak jelentést. A fegyvercserét Dél-Korea nem nézi jó szemmel, hiszen nem ingyen kapják az oroszok a szállítmányokat, hanem, az élelmiszeren és más civil szállítmányokon kívül, orosz technológiáért is. A déliek korábban figyelmeztettek, hogy az északiak hamarosan katonákat küldhetnek Ukrajnába, majd 13-án Zelenszkij elnök meg is erősítette, hogy már jelen vannak a harctéren. A Kremlin szokás szerint, tagad. Műszaki személyzet már van is, nemrég felrobbantak néhányan ukrán területen, miközben a KN-23 rakéták használatára oktattak orosz katonákat.

Irán, az oroszok másik fontos partnere, jelenleg épp eléggé elfoglalt Izraellel, de ez már nem fogja érinteni az iráni tervezésű Shahed drónok bevetését Ukrajna ellen. Mostanra ugyanis sikerült Oroszországban is elindítani a helyi gyártást. Egy október 9-ei támadással akár 400 Shahedet is kiiktathattak az ukránok. Ez ugyan nem kevés, de mivel eleve olcsóra van tervezve a drón, ezért nem is elviselhetetlen veszteség. Fura szerzet egyébként ez a gép (is), amellett, hogy a szovjetek leszármazottai ma a korábban lesajnált irániakra és koreaiakra kénytelenek támaszkodni, mennyiségben és licenszben is, maga a drón sem tisztán orosz-iráni: ugyanis elég sok nyugati komponenst tartalmaz, ezeket pedig be kell csempészniük vagy kerülő utakon felárért megvenniük ezeknek az olajrezsimeknek. 

Ugyanaz igaz a repülők alkatrészeire is. És bármennyire is furcsa, az orosz katonai repülők is a nyugati alkatrészektől függnek. A precíziós műszereket ugyanis Kína sem tudja pótolni, jellemzően ők is Nyugatról veszik ezeket. Meg persze mindig ott van az is, hogy Kínának az oroszok pusztán pénzforrás, de nem fogják felfedni a jobb technológiájukat egy olyan országnak, amellyel mindig is gyanakvó, sőt ellenséges viszonyuk volt. Mostanra oda került ez a függés, hogy az orosz ötödik generációs gép, a Szu-57 vadászbombázó gyártása leállt. Bár ez presztízs szempontból csapás az oroszoknak, de el kell ismerni, értelmetlen is lenne egy ennyire erőforrásigényes háború közepette a szűkös pénzeket és technológiát egy teljesen új, de nagyon drága típus fejlesztésére fordítani. Aztán, hogy a jövőben mi lesz, ez a lemaradás hogy fog javulni, az a jövő problémája. Itt és most az orosz pénzhegyek a már bevált fegyverekhez kell hogy beszerezzék az alkatrészeket, és ezzel rá is térünk a következő témára.

Az örök téma: a gazdaság

Az elmúlt évben sok olyan cikk született, amely az orosz gazdaság ellenállóképességét méltatta. Ez felületesen ugyan igaz, hiszen nem omlott össze kártyavárként az orosz gazdaság (habár egy ekkora gazdaság amúgy sem omlik sem könnyen, sem gyorsan), de azért rendszeresen figyelmen kívül hagyják a nyugati elemzők, hogy ez nincs ingyen. Az oroszok a felhalmozott pénztartalékokat égetik el, túlpörgetik a gazdaságot, függő helyzetbe kerülnek elsősorban Kínától, és hatalmas munkaerőhiányt meg inflációt érlelnek a szőnyeg alatt.

Az óvatos kozmetikázás ellenére most a rubel értéke lecsúszott éves rekordalacsony értékekre a kínai jüannal és az amerikai dollárral szemben – annak ellenére, hogy nincs is szabad átváltás az orosz és amerikai valuta között, mégis tovább romlott a rubel ereje. Egyik fontos ok az, hogy hamarosan lejár egy licenszük az amerikai jegybankkal, ami az oroszok jüanhoz való hozzáférését is korlátozni fogja. A dollár ereje a nemzetközi kereskedelemben ennyire távolra és mélyre hat. Ezzel párhuzamosan a kínai bankok étvágya is csökken az orosz piac iránt, mert az amerikai másodlagos szankciókat túl kockázatosnak ítélik meg. Azaz: a kínai magánvállalkozásoknak sokkal többet ér az amerikai (és európai) piac az orosznál. Jegyezzük meg, az állami szektor kicsit másképp gondolkodik.

A rengeteg import (és becsempészett alkatrész) miatt nagyon fontos az oroszoknak, hogy a rubel ne nagyon menjen 90 fölé a dollárhoz képest, illetve 10 fölé a jüannnal szemben. Október tizedikén egy dollár 97 rubelt, egy jüan 13,70-et ért. Az orosz nemzeti bank minden bizonnyal rohamléptekkel fogja próbálni kezelni ezt a helyzetet – de eddig sok külföldi valutatartalékkal tudtak dolgozni, most viszont korlátozottabb az eszköztár. Marad hát az olajból származó bevétel.

Bár a Közel-Kelet háborúja nemrég emelt egy tíz százalékpontnyit az olaj árán, de a még mindig alacsony kínai fogyasztás, és a növekvő globális olajtermelés azt ígéri, hogy az oroszok nem fognak nagyot kaszálni a fekete aranyon. Már a szaúdiak is lemondtak a 100 dollár per hordónyi álmukról (ne feledjük: az oroszok 60 dollár fölött már profittal számolhatnak), és inkább beizzítják a termelést. Bár így a szaúdiak nem kaszálnak olyan nagyot, de cserébe nem is veszítenek annyi piacot ma, amikor az OPEC-en kívüli országok termelése a világ termelésének 60 százalékát adják. 2019-ben ez még 44 százalék volt, mostanra az egyik legnagyobb exportőr az Egyesült Államok. Ráadásul a megújuló energia előretörése még az olyan országokat is, mint India, arra sarkallják, hogy az eddig feltáratlan olajtartalékokat minél gyorsabban piacra dobják – mert ha most nem teszik meg, akkor, a gondolatmenet szerint, örökre lecsúszhatnak arról, hogy pénzzé tegyék. Tegyük hozzá azért, hogy a lelőhelyeket, ahol ma még nem folyik aktív termelés, azokkal ne számoljunk egyelőre, mivel pont India az egyik iskolapéldája annak, hogy a rossz bürokrácia mekkora késlekedéseket és károkat tud okozni a gazdaságnak. A másik oldalon meg az olyan fogyasztók, mint Kína, nemzetbiztonságilag is jobban járnak a megújulókkal: az Öböl-menti tengeri olajszállítmányokat megállíthatja Amerika a jövőben, de a napot és a szelet biztosan nem. 

Így ez a kettős, kereslet-kínálati nyomás az orosz gazdaságon még egy ok arra, amiért az oroszok ma hatalmas áldozatokat vállalnak be a csatatéren viszonylag kevés eredményért: tudják, hogy már középtávon nem fenntartható sem a gazdasági – ezzel együtt a fegyvergyártási –, sem a humánerőforrás, sem a politikai vetülete a háborújuknak, így most akarnak elérni mindent, amit lehet. Számítások szerint 2025 második felétől kezdve jelentkezhetnek láthatóan a háború negatív hatásai az orosz gazdaságban, és megtörténik, amit a háború előtt lehetetlennek képzelt a világ: kimerülnek a szovjet készletek. A gyártás ettől nem áll le, de látványosan kevesebb kapacitás rejtőzik a várható orosz gyártásban – hacsak nem dönt majd úgy Kína, hogy érdemes több segítséget nyújtania. De ezzel, úgy tűnik, még az orosz vezetés sem számol.

Az ukrán számítás még egyszerűbb:

az ellenállásnak egy alternatívája van, a halál.

Kurszkban kilenc drónoperátort elfogtak az oroszok, és a genfi egyezményekkel szembemenve tarkón lövéssel kivégezték őket. Pokrovszknál még tizenhatot.

A 27 éves Viktorija Roscsinát újságíróként fogták el, az elfoglalt területekről küldte a beszámolókat. Még az orosz államapparátus sem tudott kitalálni vádat ellene, és fogolycserében kellett volna kiszabadulnia. Az oroszok nem engedték el, máshova helyezték át. Végül megölték.