Módosult az ortodox egyház és az állam húsvéti megállapodása

Módosult az ortodox egyház és a belügyminisztérium húsvéti ünnepekre vonatkozó egyezsége: a korábbi elképzeléstől eltérően házhoz viszik a szent lángot – jelentette be szerda késő este Marcel Vela tárcavezető, miután Iohannis arra kérte a kormányt, hogy vizsgálja felül az egyezséget.

Az új megállapodás értelmében a templomi szertartásokra hívők nélkül kerül sor, a szent lángot szombat este nyolc órától a klerikális személyzet és legfeljebb öt önkéntes osztja szét, akik védőfelszerelést – maszkot és kesztyűt –, valamint fehér színű, megkülönböztető karszalagot és a parókia bélyegzőjével ellátott kitűzőt viselnek.

A lángot a házigazda a bejárati ajtóból vagy az ablakból, a panellakások esetében a lakószövetség képviselője veheti át, aki nem léphet ki az utcára, és ugyancsak kesztyűt meg maszkot visel.

A csütörtökön megszentelt pászkát kérésre pénteken és szombaton 8 és 17 óra, illetve húsvét első napján, 6 és 12 óra között szintén házhoz viszik az önkéntesek.

Agerpres

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Az ezzel kapcsolatos, április 16-ai hírfolyamunkat ide kattintva érheti el.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!