Fotó: DÁVID ANNA JÚLIA
Ki ez a kicsi lány? – tettem fel először magamban a kérdést egy Vasas Femina meccsen évekkel ezelőtt, amikor először láttam a 15 éves madéfalvi Mitri Ritát, ahogy csereként beállva bolondította az ellenfél felnőtt védőit. Rita azóta is ugyanezt csinálja, csak közben kicsi lányból a csapat egyik rangidős magjává és a Vasas gólgyárosává vált. Mára jobban illene azt mondani, hogy Mitri Rita, a madéfalvi veszedelem, noha most is akkora, mint egy borsószem és még csak 19 éves.
Ugyan gyerekkorában inkább a lovaglás érdekelte, a szintén focista bátyja látott benne valamit, ezért mindig nyaggatta, lökdöste, hogy csinálja. És mindez már akkor, amikor Rita hároméves óvodás volt.
Tízéves lehettem, amikor megalakult a focicsapat Madéfalván, persze fiúknak. Csíkból jött egy edző, Tamás Attila, ő lett a madéfalvi korosztályos focicsapat edzője. Én is ott kezdtem közöttük – mondja az interjún, amelyen a Vasasról, az elmúlt szezonról, a szerződéshosszabbításáról, a „rangidővel” járó plusz felelősségekről és jövőjéről kérdezzük.
Nem részesültél hátrányos megkülönböztetésben amiatt, hogy lányként fociztál közöttük?
Nem volt egyáltalán probléma, a csapat megalakulása előtt is ezekkel a fiúkkal jártunk le a pályára, én voltam az egyedüli lány közöttük, de megszoktak.
Kis idő múlva megjelent a női foci is, én mindkét csapathoz jártam edzésekre és meccsekre párhuzamosan. Ötig lejárt a fiúkkal, akkor kezdődött a lányoknak, én maradtam arra is. Az elhatározás után beszéltünk a csíki klub elnökével, Szondy Zoltánnal, hogy szeretném ezt komolyabban venni, úgyhogy beiratkoztam az FK fiú csapatába. Az elején ő nem akarta egyáltalán, hogy a lányok focizzanak, de Bajkó Barninak már nem volt ellenére a dolog.
Már abban az időben felvettük a kapcsolatot László Béláékkal is (a Vasas Femina elnöke – szerk. megj.), akik egy kisebb madéfalvi tornán felfigyeltek rám és megadták az elérhetőségüket. Azt is megbeszéltük, hogy nyolcadikos koromig edzek az FK-val, a fiúk között, és kilencediktől átjövök ide, Udvarhelyre. Az FK-nál dolgoztam Bajkó Barnival, Ilyés Róberttel, Kurkó Attilával, és Albu Lászlóval, akiknek a munkáját ezúton is köszönöm.
Szerinted van köze ahhoz, hogy a fiúkkal edzhettél abban, hogy most kiemelkedsz a játékoddal?
Persze. Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy fiúk között edzettem és játszottam nyolc éven keresztül. Fizikálisan is erősebb vagyok, erősebb az izomzatom, mert nyomtuk az erőnléti edzéseket, és olyan soha nem volt, hogy Rita te mást csinálsz, mert lány vagy. Mindent ugyanúgy csináltam velük.
És kilencedikben jöttél. Edzésminőségben nem jelentett visszaesést a lánycsapat a fiúcsapathoz képest?
Nem. Egyáltalán. Másak voltak az edzéseink, de szerintem pont ezért még tovább fejlődni is sikerült. Egyébként itt is volt, amikor fiúkkal edzettünk, vagy ellenük játszottunk.
Emlékszem a bemutatkozásodra, nagyon pici voltál, csereként álltál be és gólt is rúgtál.
14 éves voltam.
És már akkor behívtak a román korosztályos válogatottba is.
Igen, sőt akkor volt korosztályos női futsalválogatott is, 13-14 éves koromban behívtak az u17-es csapatba.
Mennyire volt félelmetes a válogatottság ennyi idősen?
Nem volt probléma. Igaz, többen mentünk a Vasastól, ami nagy segítség volt, és mindig nagyon örültünk, ha mehettünk. A válogatottal jutottunk el nagyon sok helyre, külföldre is. A társaság nagyon befogadó volt, amikor odamentünk már lényegében a bajnokikról ismertük egymást. Az elején nem tudtunk románul, csak pár szót, kézzel-lábbal magyaráztuk el, hogy mit akarunk, most már tudunk kommunikálni is.
Azóta nagyon sok minden történt a Vasasnál is. Melyek a karriered számodra legfontosabb, legemlékezetesebb pillanatai?
Van több is, de a legkedvesebb talán, amikor megnyertük a Kupát, és kiejtettük azt megelőzően a Kolozsvári Olimpiát az elődöntőben itthon tizenegyesekkel.
Nem zavaró egy olyan ligában focizni, ahol van egy csapat – gondolok a Kolozsvárra –, amelyhez nem lehet felérni?
Zavar, de jó mindig megmérkőzni úgy is, hogy tudjuk, hogy jobbak nálunk. Nagyobb motiváció, hogy tudjunk ellenük egy jó meccset játszani. Talán éppen ezért nagyon kedves emlékek a régi u15-ös, u17-es bajnokságok is, amiket minden évben mi nyertünk. Hiába, hogy az elsőosztályban most nem tudjuk például Kolozsvárt megverni, de azért korosztályos szinten vannak szép emlékek, amikor sikerült úgy, hogy olyan játékosokkal álltak fel, akik a mostani felnőtt csapatban is benne vannak.
A kicsi Mitri Ritából azóta a csapat meghatározó játékosa lettél, hogy birkózol meg a plusz felelősséggel?
Segített felnőni is. Eddig Rezmelița Linda volt a rangidős, de valószínűleg, ő is abba fogja hagyni. Elég nehéz feladat. Már az utóbbi évben is volt ezzel járó felelősség, bár az ukrán lányok – akik érkeztek a csapathoz – is nagyon sokat hozzáadtak. Támadásban, vagy egyszerűen fejben, ha valaki fel kellett rázza a csapatot, lehetett rájuk számítani. Szerintem az előzetes célkitűzések és annak fényében, hogy milyen fiatal csapat vagyunk, elég szép az ötödik hely, amit elértünk, és ez nélkülük nem ment volna. Ők valószínűleg már nem lesznek, és rajtuk kívül is ketten-hárman idén elmennek, így még nehezebb lesz, de akármilyen kicsik vagyunk, bele kell adnunk mindent.
Ami szerintem jó, hogy most mindenki mindenkivel jóban van, nagyon jó az öltözői hangulat. Régen a nagyok és a kicsit külön klikkesedtek, de most ez nem jellemző, igaz, korban is közelebb állunk egymáshoz. Barátok vagyunk, nagyon sok közös programunk van. Lehet akkor eredményesebbek voltunk, de nem volt ilyen összetartás. Régen az, hogy voltak más nemzetiségű játékosok, is klikkekre bontotta a társaságot.
És még az alacsony átlagéletkorról annyit, hogy idén, amikor a másodosztályú csapatunkhoz látogatott az FK Csíkszereda egy bajnokira, megvertük őket 7-2-re, mi, az elsőosztályú csapatnál szereplő játékosok is játszottunk. Emiatt szívattak, írogattak, de még az utcán is megállítottak, hogy nekünk miért kellett játszani az FK ellen. De hát nézzük meg azt, hogy a mi csapatunk átlagéletkora így is 19 év volt, az övék 22.
Mik az elvárások saját magaddal és a csapattal szemben a következő szezonra?
Elsősorban, hogy mindenbe segítsem a fiatalabbakat, hogy a lehető legtöbbet tudjanak fejlődni, és hogy közösen próbáljunk meg szép eredményt elérni. Semmi sem lehetetlen, bármi benne van a fociban. Ezen kívül ott vannak a személyes motivációk, nekem az, hogy minden meccsen rúgjam meg a gólomat.
Azt sokan megirigyelnék, Haalandnak és Lewandowskinak vannak ilyen mutatói. Az előző szezonban 22 meccsen 17 gól az arányod. Melyek voltak számodra a szezon legkedvesebb pillanatai?
A Bukarest elleni utolsó meccs, amikor 8-2-re vertük a Vasas Feminával a bukaresti Fair Play csapatát, vagy a Konstanca elleni elődöntő a kupában, amelyen 1-5-re nyertünk idegenben. (Mitri mindkét alkalommal mesterhármast szerzett – szerk. megj.)
Mindkettőn háromszor találtál be? Számítanak neked az efféle egyéni sikerek?
Az elsődleges a csapat sikere, és az is jó érzés, ha kiszolgálok valakit, például, ha már rúgtam kettőt, a harmadikat biztosan lepasszolom, hogy a csapattársamnak is legyen meg az ezzel járó öröme, de én a legjobban a fociban a góllövést szeretem. Meccs előtt is belülről motiválom magam például azzal, hogy ma én kell rúgjam az első gólt. Ha lehangolt vagyok, így tudom helyreállítani, motiválni magam.
Mi miatt vagy az?
Amikor nem jönnek össze a pályán a dolgok, azon én nagyon tudok mérgelődni.
Voltak komolyabb mélypontjai is a karrierednek?
Két évvel ezelőtt egy edzésen a Septimiánál ki volt oldódva a cipőfűzőm, az egyik csapattársam rálépett, én meg rosszul léptem és lett egy bokasérülésem. A kórházban az egyik orvos azt mondta, hogy el van törve, a másik, hogy nincsen semmi baja, kiment, végül egy ortopéd állapította meg, hogy nincsen komolyabb probléma.
De akkor jött pont a csapathoz Andrási Alexandru edző, aki nem engedett játszani, az elején a sérülésre fogta, aztán utána is, hiába jött helyre a lábam, szinte végig a padon ültetett, amíg itt volt. Amikor kérdezték tőle Béláék, hogy miért nem játszat, a bokámra fogta, holott annak már nem volt semmi baja. Egyszer edzés előtt leültem vele, és Székely Jánossal – ő és Béla is nagyon sokat kardoskodtak mellettem – beszélgetni, ezt én kezdeményeztem. Akkor is azt hajtogatta, hogy még nem elég erős a bokám, és amikor valamit elrontottam edzésen, elég csúnyán kiabált velem. Ezen a ponton abba akartam hagyni a focit.
Nem sokkal később mentem a válogatotthoz, ahol szintén edzőcsere volt, s ő került a régi helyére. Jobb hátvédet játszottam csatár létemre, valószínűleg az ő hatására. Igaz, akkor nekem ez nem számított, csak, hogy játszak. Törökországban voltunk, a belga u19-es válogatott ellen játszottunk és megítéltek nekünk egy szabadrúgást 30 méterre a kaputól. A nemzeti csapatnál volt egy edzőnőnk is, aki mondta, hogy végezzem el én, de közben Andrási mondta hangosan a padon, hogy még a kapuig sem fogom tudni elrúgni. Rúgtam egy nagy gólt. Visszamentünk a hotelbe, és mondta, hogy milyen ügyes vagyok, puszilgatott. Voltak húzásai.
Volt-e más olyan tényező, ami esetleg kétségeket ébresztett benned a focikarriereddel kapcsolatban?
Nem.
Otthon is támogatnak?
Mindenben.
Azért kérdezem, mert még mindig nem tűnik elfogadottnak és emiatt sokaknak karrierlehetőségnek sem a női foci.
Azért sokat fejlődött az elismertsége és a lehetőségek is, főleg most, az utóbbi években. Most már minden férfi elsőosztályú csapatnak kötelezően kell legyen női labdarúgó szakosztálya is.
Volt neked egy teqballos kitérőd is, sőt világbajnokságon is jártál, egyből a mélyvízben…
Ilyés Szabiékat (a Góbék Teqball Team világbajnoki érmes csapatvezetője – szerk. megj.) már korábban is láttam teqballozni, és Feleki Bogi, volt csapattársam eljárt velük. Ő ajánlotta nekem is. Miután látták, hogyan játszom, és azt is, hogy komolyan gondolom, csatlakoztam is a vébé-felkészüléshez, aztán az utazó kerethez. Nagyon jó volt, mindenki, a különböző nemzetiségű emberek nagyon közvetlenek voltak, sokukkal megismerkedtem.
Az külön öröm volt, hogy találkozhattam Ronaldinhóval, Puyollal, és Gallas-szal. Régen volt egy álmom, hogy találkozzak egy sztárlabdarúgóval, és végül megadatott, nem is eggyel, hanem rögtön hárommal. Mivel én voltam a legfiatalabb női játékos a vébén, kaptam tőlük egy-egy dedikált mezt is. Az a tervem, hogy bekereteztetem.
Nézed is a focit? Női, férfi vonalon?
Igen, mindent. A PSG a kedvenc csapatom, a kedvenc játékosom pedig Mbappé, a lányok közül Alex Morgan (tényleg képben van a focival, megbeszéljük, hogy a PSG-nél kicsit nagy most az egóharc, emiatt sem tudták kamatoztatni, ami bennük van, majd az akkor még kezdődő női foci EB-t is kibeszéljük, „az a terv, hogy minden meccset nézek”, mondja – szerk. megj.).
Gondolom, akkor – ha ennyire szereted és otthon is támogatnak – nem is kérdés, hogy a jövőben is ezzel akarsz foglalkozni.
Igen, az egész életemet a foci körül képzelem el. Az aktív pályafutásom befejeztével edző akarok lenni. Szeretném azt is, hogy a Vasasnál egy fiatal korosztályos csapattal foglalkozhassak. Amikor Dávid Márti, Bíró Enci, vagy Feleki Bogi foglalkozott a kicsikkel, én is sokat segítettem nekik.
Akkor a Vasas sem kérdés, pláne, hogy idén hosszabbítottál velük szerződést.
Amikor itt volt Vágó Attila (jelenleg a Fradi női csapatának másodedzője – szerk. megj.), akkor szó volt róla, hogy a szezon után egy év Soroksár, majd Fradi, ezelőtt az érettségi miatt nem jött szóba a váltás. Mint kiderült, kizárták a magyar bajnokságból Soroksárt, így valószínűleg a másodosztályban indulnak, ami nem jelentett volna játékminőségben ugrást, ott a játéklehetőség sincs biztosítva, pedig számomra az a legfontosabb, hogy ezáltal formában maradjak. Ez a Vasasnál biztosítva van. A döntésben persze, az is szerepet játszott, hogy így közel maradok a családhoz, és a barátokhoz.
Ezelőtt a sportegyetemen gondolkoztam, ha kimentem volna Magyarországra, akkor beiratkozok, így, hogy a maradás mellett döntöttem beiratkoztam az egészségügyire, ami egy B-tervnek jó lesz, mert az A terv egyértelműen a foci.