Néhány éve újra olyan időket élünk, hogy szinte követhetetlenné válik, mi is történik velünk, ezért teljesen kiszolgáltatottnak, tehetetlennek érezhetjük magunkat – többek között – a drasztikus áremelkedések miatt. Háttértudás nélkül nem csoda, hogy könnyen és gyorsan terjednek a különféle összeesküvés-elméletek, amelyek a probléma fő okozójaként általában bizonyos személyeket vagy csoportokat tüntetnek fel bűnbaknak. Habár a leegyszerűsítő magyarázatok arra jók, hogy a frusztrációkat levezessük a szabadkőműveseken, a zsidókon, Soroson meg a gyíkembereken, közelebb nem visznek a megértéshez és a továbblépéshez.
Teltház fogadta az előadót. Fotók: Berkeczi Zsolt, HBC
Ilyenkor jönnek jól az olyan előadások, mint amilyet Bokros Lajos, Magyarország volt pénzügyminisztere, a híres Bokros-csomag kidolgozója tartott augusztus 26-án az inkubátorházban. A legutóbbi Bizniszvitamin előre bejelentett témája éppen a mindenkit érintő infláció volt, a Bukarestben és Kolozsváron is oktató egyetemi tanár arra használta a rendelkezésre álló órácskát, hogy egy bevezető kurzust tartson a közgazdasági jelenségről, az inflációt kiváltó 150 okból a bennünket legjobban érintőket felvázolja, és még hagyott időt a közönséget foglalkoztató kérdésekre is.
Tetszik, nem tetszik, világgazdaságban élünk,
ezért ami a világpiacon történik, az befolyásolja egyenként az államok gazdaságát is. Hogy mennyire, az függ az ország méretétől, energiaellátásától, gazdaságpolitikájától – vágott bele Bokros, aki az első tömbben két fő kategóriára, külföldire és belföldire osztotta az infláció okait.
Például, ha felmegy a kőolaj ára, az minden termék árát emeli, de nem mindenhol van ugyanolyan hatással. Gondoljunk az Amerikai Egyesült Államokra, amely a legnagyobb világgazdasági egység, a világ egynegyedét adja. Mivel energetikailag önellátóak, megtehetnék, hogy elszigeteljék magukat, de nem teszik: a világpiaci olajár a meghatározó ott is. Ha ez nő, extraprofitot jelenthet egyeseknek, ha pedig csökken, mások tönkre is mehetnek, de az állam egyik esetben sem avatkozik bele a piacba. Ezzel ellentétben a szintén önellátó Oroszország más gazdaságpolitikát folytat, az elszigetelt belső piacon sokkal olcsóbban szokta adni például az olajat, és közben azt gondolja, hogy ezzel harcol az infláció ellen – állította szembe a két nagy világhatalmi modellt.
A CEU professzora hozzátette, hogy a nyersanyaghiány (“kimerülnek a bányák”) szerencsére ma kevésbé jellemző a világgazdaságra, mert annyira össze vannak kapcsolva a szereplők, hogy a világverseny ellensúlyozhatja a belső inflációt, és a technológiai fejlődés is elég gyors, amint valamilyen anyag fogytán van, elindul a kutatás annak helyettesítésére.
Két termékcsoport azonban kivételes helyzetben van, és viszonylag rövid időn belül megfektette a világot: az élelmiszer és az energiahordozók. Mire azt gondoltuk volna, hogy kifullad a 2020 eleje óta tartó koronavírus-válság, elkezdődött és rátevődött az orosz “imperialista” háború, amely – Ororszország és Ukrajna súlya miatt – az élelmiszer és energiahordozók piacán okozott nagy ingadozást. Azért sokkal “ingékonyabb” az áruk, mint más termékeknek, mert a fogyasztásban megsemmisülnek, nem lehet kétszer eladni, mint egy tévét vagy egy autót, vagy éppenséggel ruhát – utalt arra, hogy Romániában sok second hand feliratú üzletet lát. “Nincs használt piaca az energiának és az élelmiszernek”, ezért tragikus Európa mellett Afrika számára is, hogy a gabonaexport 40%-át adó régió hirtelen kiesett – magyarázta.
Mégsem lehet mindent külföldre fogni,
a belföldi tényezők legalább annyit nyomnak a latban, váltott tömböt Bokros, aki fő kérdésként azt vetette fel, hogy vajon a reálgazdaság (nem pénzügyi termék gyártása, forgalmazása, fogyasztása) vagy a pénzgazdaság okozza a nagyobb inflációt.
Bármennyire is szeretjük szidni a bankokat, Széchenyitől tudjuk, hogy “a hitel híja minden mozgást elakaszt”, a modern kapitalizmusnak elengedhetetlen, pénzgazdaságnak a legfontosabb eleme a bankrendszer, ahol a megtakarításokat befektetésekre váltják. A gondok abból fakadnak, hogy – mint minden rendszer – ez is tökéletlen. A bankok képesek túlhitelezni a gazdaságot, vagyis “pénzt teremteni a semmiből”, ezáltal olyan keresletet pumpálnak a gazdaságba, ami ha nem találkozik nyomban a kínálattal, akkor infláció lesz belőle. Mivel maguk is forrásai lehetnek az inflációnak, valamilyen formában szabályozni kell őket, ez pedig a kormányzat dolga.
Éppen azért, mert utóbbinak hatalmában áll mérsékelni az inflációt, a jelenség legfőbb oka Bokros szerint az adott kormány rossz gazdaságpolitikája lehet. Egyáltalán nem mellékes a jövedelempolitika, amely nem csak a közbérekre, hanem a szociális segélyekre, juttatásokra is vonatkozik, ugyanis a hazai gazdasági termelést meghaladó fizetésemelés inflációt termel. Példaként éppen Romániát hozza fel, szerinte az állami bérek megemelése ésszerűtlenül történik nálunk, és úgy látja, a román politikusok valamiért “nagyon jóban akarnak lenni az egyetemi professzorokkal”.
A monetáris politika egy másik fő pillére az infláció kordában tartásának, az állami felügyelet alatt működő jegybank törvényes őre az árstabilitásnak, de sokszor ő maga az okozója. Az amerikai FED első helyen hibás azért, hogy magas az infláció, mert túl sokáig tartották fenn a “laza és olcsó pénz” politikáját: nyakra-főre vették az államkötvényeket, a banki kamatokat pedig túl alacsonyan tartották túl sokáig – vélekedik a közgazdász, aki szerint
a megoldás: légkondit szerelni a gazdaságba,
avagy a saját szavaival fogalmazva: a pénz mennyiségét csökkenteni, az árát pedig növelni, hogy hűtse a gazdaságot. A közvetett adókat, például a legismertebb általános forgalmi adót (ÁFA), ha emelik, azzal is csak inflációt hoznak létre, ezért azzal próbálkoznak most Németországban, hogy csökkentsék az energiahordozók áfáját. Ám ez is egy kétélű fegyver, mert ha nem nőnek az állambevételek, vagy nem csökkennek az államkiadások, akkor is inflálódik a rendszer. A költségvetési hatás pedig homályos, “egy finom kígyó, ami elcsúszik a saját nyálán”, utalt arra, hogy a költségvetéssel nem lehet kijátszani az inflációt.
A gazdaságpolitika persze függ az ország fejlettségétől, méretétől, világgazdasági beágyazottságtól is, de mindenekelőtt függ a kormánytól, hangsúlyozta ismét. “Ezen szoktunk megbukni, mert ha nem értjük, hogy miről van szó, nem is tudunk jól reagálni rá” – érvelt, nyomban hozzáfűzve egy példát.
– A kovid alatt és után minden kormány próbálta erőteljesen pumpálni a gazdaságot, ami értelmes dolog is lehetett volna, mert a könyvekben is azt írja, hogy az állami kereslet növelésével lehet a magánszektor kínálatát védeni. Igen ám, de ez nem olyan válság, mint a tankönyvekben. A magánszektor kereslete valóban csökkent, de csak bizonyos szektorokban (vendéglátás, turizmus). Nem mindenkinek kellett volna adni, hanem csak célzott támogatást. Általános pénzszórás volt Amerikában, Európában is, ami csak inflálta a piacot már a háború előtt is.
Márpedig ha az inflációt magunk csináltuk, nehezebb ellene küzdeni, mert előbb be kellene ismernünk, hogy hibáztunk, enélkül nem tudjuk megfordítani az irányát. A háború csak rátevődött erre, és
most el kell dönteni, hogy mit tegyünk.
Bokros szerint az a fő kérdés, hogy melyik a prioritás: a gazdasági növekedés vagy az infláció? Személyes véleménye az, hogy az inflációt akkor is csökkenteni kell, ha ellentmond a növekedésnek. Hosszas növekedés ugyanis nem lehetséges magas inflációval, ami az egyensúlytalanság jele a piacon. A fenntartható fejlődésnek pénzügyi egyensúlyra van szükség, ennek a mutatója pedig az alacsony infláció – zárta előadását.
Az első kérdés a közönségből
éppen a zárszóhoz kapcsolódott, azzal az ellenpéldával szálltak vitába, hogy Törökország magas infláció mellett két éve növekedik. Bokros erre újból hangsúlyozta, hogy rövid távon lehetséges, de hosszú távon a hivatalosan 80%-os infláció aláássa a bizalmat a beruházásoknál, megtakarításoknál.
– Ésszerűtlen politika, nincs független jegybank, Erdogan pasa érdekes elmélete szerint az inflációt a magas banki kamatok gerjesztik. Csökkentik a kamatokat, ebből csak nagyobb infláció lesz, és devizahelyettesítésbe hajtja az országot, mindenki eurót akar, még a narancslé árus is. Az se jó, mert ahol két valuta van, kiszámíthatatlanná válik a gazdaság az árfolyam alakulása miatt – érvelt a professzor.
Amerika helyzete két kérdésnél is felmerült újból. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy az USA vajon meddig tud önellátó maradni: – Attól függ, hogy meddig függ a szénhidrogén alapú energiahordozóktól. A szaúd-arábiai királyt mien bizonnyal foglalkoztatja, hogy kitermelje vagy sem a kőolajtartalékait, elherdálja-e “a családi ezüstöt”. Ha létrehozzuk az Alpok alatt a fúziós energiát (utalás a CERN kutatóbázisra), akkor azonnal elértéktelenedik a kőolaj és la revedere! – viccelődött az előadó, megcsillantva román nyelvtudását.
A második kérdés. nem fog-e attól inflálódni a piac, ha a termelési fázisokat közelebb hozzuk Európához, akár csipekről, akár textiliparról van szó? – ahogy az a válságban felmerült lehetséges megoldásként. Bokros szerint ez sokkal inkább geostratégiai kérdés, a XXI. század legnagyobb kihívása. Rájöttek ugyanis Amerikában, hogy Kínától függeni életveszélyes, és miután jelentősen megromlott a viszonyuk, bizonyos iparágakat vissza akarnak hozni “nyugodtabb vizekre”, és ezt akkor is meglépik, ha történetesen drágább, mert így a csúcstechnológiát megtarthatják maguknak. Amerikát pedig az EU-nak nem hűségből, hanem önérdekből kell követnie – vélekedett.
Ugyancsak közönségkérdésre Bokros kifejtette véleményét a kriptovalutáról és a digitális jegybankpénz ötletéről is. Személy szerint a kriptovalutát nem tartja pénznek, mert a pénz funkcióit nem teljesíti, annak értékét is dollárban/euróban fejezzük ki. Ha pedig valaminek az értéke/ára ilyen gyorsan változik, nem tud kincsképzési eszközként működni, mert a megtakarítás nem stabil – márpedig a polgár és a beruházó is olyan eszközt keres, amely megőrzi az értékét. Mivel a kriptovaluta spekuláció tárgya, inkább befektetési eszköznek tekinthető, akárcsak a részvény.
A digitális jegypankpénznél pedig szerinte az ugrópont az lesz, hogy a készpénzzel járó névtelenség igényéről le tud-e mondani a népesség, hogy “fagyit” tudjon vásárolni, amennyit csak akar, anélkül, hogy más erről tudomást szerezzen. A bankkártyás vásárlásnál már most nyomon követhető, hogy ki, mikor, mit és hol vásárolt, ezt pedig nem mindenki szereti. – Lehet, hogy nincs igazam, de én a személyi szuverenitás, az egyéni szabadság részeként fogom fel ezt a kérdést – tett pontot a beszélgetés végére a meghívott.
Az 1954-ben született Bokros Lajos
A rendszerváltás után a Budapesti Értéktőzsde elnöke, majd a Budapest Bank vezérigazgatója, 1995 márciusától egy évig Magyarország pénzügyminisztere a Horn-kabinetben. A Bokros-csomagként elhíresült, nem túl népszerű, de hatásos kiigazítási intézkedéseket együtt dolgozta ki Surányi György akkori jegybankelnökkel. A csomag a magyar államháztartás kiegyensúlyozását, a fizetésképtelenség elkerülését célozta, és “példátlan gyorsasággal” szerezte vissza a nemzetközi tőkepiac bizalmát. Az EuroMoney 1996-ban Bokrost az év pénzügyminiszterének jelölte, megbízása után a Világbanknál, a Nemzetközi Valutaalapnál dolgozott. Egyetemi tanárként több mint húsz éve tanít a Babeș-Bolyain, 2005-től a CEU-n. Politikai pályáját 2000-ben folytatta MSZP-s országgyűlési képviselőként, 2009-ben MDF-es EP-képviselőként, 2011-ben a Szabadság és Reform Intézetet, 2014-ben a Modern Magyarország mozgalmat alapította meg – konferálta, egyben méltatta a meghívottat Szécsi Kálmán helyi vállalkozó a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) részéről.
