Mitől függ, hogy bentlakásba vagy hotelbe kerülsz karanténba?

Van-e mindenkinek külön mosdója, és mitől tartanak a vendéglátók? Illetékeseket kérdeztünk a körülményekről, az erre vonatkozó jogszabályokról.
Kiemelt fotó: Pál Edit Éva.

A karanténszállók kérdése megjelenésük óta izgalomban tartja az országos és a helyi közvéleményt, és március 18. óta arra is van lehetőség, hogy magánszállásadók is fogadhassanak intézményes karanténba helyezett „vendégeket”.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen hajlandóság mutatkozik a szállásadók részéről, van-e rá szükség, mekkora a pénzügyi keret, és mitől függ, hogy az önkormányzat köz- vagy magánépületet vesz igénybe. Azt is megtudtuk, hogy önerőből milyen feltételeket tud biztosítani Udvarhely önkormányzata, és mi történik, ha elfogy a kapacitás.

Szabó Károlyhoz, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (ADI Harghita) ügyvezető igazgatójához fordultunk, hogy avasson be a részletekbe, és Zörgő Noémit, a városháza sajtószóvivőjét is felkerestük, hogy tájékoztasson az udvarhelyi tudnivalókról.

Nem olyan nagy a kedv

Már három hete meghirdették az ADI Harghita levelezőlistáján a lehetőséget, az általuk rendelkezésünkre bocsátott táblázatból kiderült: április 6-ig Hargita megyében összesen tíz egység ajánlotta fel 184 szobáját és a vele járó szolgáltatásokat intézményes karantén kialakítására, ezen kívül két csíkszeredai hostel fogadna olyan orvosokat, akik önként vonulnának elkülönítésbe.

Intézményes karantén kialakítására Udvarhelyről összesen 51 szobát kínált fel a Páva, a Septimia és a Plébános; Parajdról 28 szobát a Medveház panzió és a Lex Stúdió (kiadó szobák); Zetelakáról az Aktív Relax panzió nyolc szobával jelentkezett április 6-áig. 

Azóta a környékről feliratkozott még egy kecseti panzió (Ervin Angyalai) öt kétágyas szobával, a küküllőmezei Nap Park 24 szobával 70 főre, illetve a parajdi Zsuzsanna parasztház egy ötférőhelyes szobával. Április 14-éig összesen 236 szobát kínáltak fel, maximum 643 fő fogadására.

Hogy nem dulakodnak” a jelentkezők, 

Szabó Károly szerint több oka is van. A szállásadókkal folytatott beszélgetései alapján arra jutott, hogy többen félnek a stigmától, amit rájuk nyomhat a fertőzésgyanús vendégek fogadása, és inkább abban bíznak, hogy hamar lejár ez az időszak. Egyesek nem bíznak abban sem, hogy kifizetik őket, és van aki attól is tart, hogy lelakják szálláshelyeiket a nem saját zsebből fizető vendégek. Ezért inkább zárva tartanak, esetleg kihasználják az alkalmat felújításra, mint például a Fenyő Hotel Csíkszeredában – részletezte.

Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója. Fotó: ADI Harghita.

A folyamatosan frissülő listát az ADI elküldi a megyei önkormányzatnak, az pedig továbbítja a megyei közegészségügyi igazgatóságnak (DSP), amely a karanténszállókat koordinálja, szerződést köt az önkormányzatokkal ez ügyben, elszámolja a költségeket az erre elkülönített keretből – magyarázta az eljárást az igazgató.

A felajánlás lehetőségére a megyei tanács alelnöke, Bíró Barna Botond is felhívta a figyelmet Facebook-oldalán egy videóbejegyzésben, azzal ösztönözve a vendéglátókat, hogy nem csak pénzt kapnak a szálláshelyekre, hanem kizárják a lehetőségét annak, hogy az állam rekvirálja (szerk. megj.: lefoglalja) ezeket a sürgősségi állapot idejére, és megfelelő körülményeket biztosíthatnak a karanténba helyezettek számára.

A maximális támogatott küszöb 230 lej/fő/éjszaka a szállásra és 70 lej/fő/nap az ellátásra. Amennyiben az önkormányzat saját épületben biztosítja a szállást, a 70 lejes keret nem csak az étkezést, hanem az egyszer használatos eszközöket, a papucsot, pizsamát, tisztálkodási szereket is magába foglalja, és az olyan rejtett költségekkel is számolni kell, mint a fertőtlenítés meg a hulladékszállítás – részletezte Szabó Károly.

Ami az állami lefoglalás kockázatát illeti, az igazgató elképzelhetőnek tartja, hogy a szükségállapotra hivatkozva az állam igénybe veheti az üres és fel nem ajánlott szálláshelyeket, ezért is ösztönzik az önkéntes felajánlásokat.

Leellenőriztük: az állam valóban lefoglalhat szálláshelyeket, amennyiben elfogynak a rendelkezésre álló karanténhelyek, és az újonnan felkeresett tulajdonosok megtagadják a szerződéskötést. Ez abból a 74546. számú, április 4-ei rendeletből derül ki, amelyet Dr. Raed Arafat belügyi államtitkár, a Sürgősségi Esetek Részlegének (DSU) parancsnoka adott ki.

Eleinte fel se merült

Udvarhelyen az utóbbi hetekben két épületben rendezték be az intézményes karantént, mindkettő a város saját tulajdonában van. Ezeket a DSP leellenőrizte és engedélyezte, miután a városházát a prefektusi hivatal felszólította, hogy jelöljön ki a célnak megfelelő középületet, aminek eleget is tett.

Fotó: Székelyudvarhely Helyi Rendőrsége

Dr. Raed Arafat belügyi államtitkár február 25-ei 523. számú rendelete értelmében a karanténhelyiségeket a megyei és helyi hatóságok jelölik ki, decens lakhatási és élelmezési körülményeket biztosítva a beutalt személyeknek.

Az egészségügyi minisztérium március 11-ei 414. számú rendeletének értelmében a megyei közegészségügyi igazgatóságok a helyi hatóságokkal együttműködésben jelölik ki és szervezik meg a karanténhelyiségeket.

Városi tulajdonban lévő, különálló, zárható, külön megközelíthető épület kellett, hogy legyen, a szobáknak pedig külön fürdőszobája. Volt egy olyan kérése a rendőrségnek is, hogy ne legyenek szétszórva több helyszínen a karanténosok – közölte Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal nevében.

Ez még február 24-én volt, akkor fel se merült, hogy magánszállókhoz forduljanak, mert még javában működött minden, nem volt leállva a turizmus. „Voltak vendégek a panziókban, szállodákban, amikor nekünk már ki kellett jelölnünk az intézményes karantén helyszínét” – mondta Zörgő Noémi sajtószóvivő, hozzátéve, hogy a vendégfogadók leállása csak március végén merült fel, miközben az első lakók március 14-én érkeztek az udvarhelyi karanténépületbe.

Ugyancsak utólag, március 18-án jelent meg az a 201-es kormányhatározat, amely szabályozza a köz- és magánépületekben kialakított karanténszállókat, így a városháza értelmezése szerint csak ezután merülhetett fel a magánszféra bevonása. A szóvivő tudomása szerint a megyei tanács is ekkor kezdte összegyűjteni az elérhető magánszállásokat.

Fotó: Pál Edit Éva

A járvány korai stádiumában elégségesnek is bizonyult az első épület (szerk. megj.: a mezőgazdasági szakközépiskola bentlakása), de a növekvő létszám miatt új épületet kellett kijelölnie a városnak. Az első épületben már csak egy személy volt április 6-án, kiengedése után kifertőtlenítik, és felszámolják a karantént, mert kicsinek bizonyult a kapacitás, és két épület őrzése túl nagy falat a rendfenntartóknak – részletezte. Az egészségügyi minisztérium március 11-ei 414. számú rendeletének értelmében a fertőtlenítést az adott épületért felelős szerv végzi, a DSP felügyelete alatt.

Az új karanténépületben

már 80 háromágyas szoba áll rendelkezésre, mindegyikhez külön mosdó jár, a szóvivő szerint három margarétás komfortnak felel meg. Az ellátásra a törvény által előírt 70 lejes keret van, ami 3 étkezést (reggeli, meleg ebéd, vacsora) foglal magába, ezt egy catering cég intézi.

A 201/2020-as kormányhatározat április 2-ai módosítása óta a 70 lejen kívül 50 lejt adnak a szállással kapcsolatos költségekre, ha a szállást ingyenesen meg tudja oldani az önkormányzat. Ebből az 50 lejből lehet fedezni a takarítást, mosást, higiéniai termékeket, ágyneműt, törülközőt, csomagőrzést, hulladékgyűjtést, fertőtlenítést. A 70 lejből pedig a három étkezést, 2-4 l vizet, egyszer használatos evőeszközöket, poharakat, 2 rend pizsamát és 2 rend papucsot fizetik.

Ezen kívül papucs, pizsama, törölköző, tisztálkodási szerek, tiszta ágynemű jár minden érkezőnek (szerk. megj.: ezekre és a járulékos költségekre ad további 50 lejt az állam), és amit a hozzátartozók hoznak, azt is átadják a lakóknak. A költségeket az önkormányzat előlegezi meg mint a szolgáltatókkal szerződő fél, a költségtérítés utólag történik a DSP-nél.

A kapacitás attól is függ, ki hogyan érkezik, hányan foglalják el a szobát: van, aki egyedül, mások párban, egy édesanya is érkezett két gyerekével. Nem csak udvarhelyiek a lakók, van siménfalvi, zetelaki, oroszhegyi, keresztúri stb. A városházán úgy tudták: amint megtelik az udvarhelyi épület, Keresztúrra viszik a térség karanténját, ha az is megtelik, Szentegyháza következik. Közben ürülnek is a szobák Udvarhelyen, amiket ki kell fertőtleníteni és újból előkészíteni, ha szükség lesz rá – taglalta Zörgő Noémi első beszélgetésünkkor, április 6-án.

A Páva parkolójában a karanténba helyezettek autói sorakoznak. Fotó: Egyed Ufó Zoltán.

Azóta a második udvarhelyi karanténépület, a Kós Károly szakközépiskola bentlakása a húsvéti nagyhét idején meg is telt, és hiába ürült rövidesen, a kötelező – szakcég általi – fertőtlenítés elvégzéséig a DSP már a Pávában helyezte el az újabb karanténlakókat (19 személyt, ebből 10 személy udvarhelyi, a többi is környékbeli). Ebbe már nem is volt beleszólása az önkormányzatnak – mondta a szóvivő, aki eredetileg úgy tudta: csak akkor fordulnak a magánszférához, ha már megtelt minden hely az eddig kijelölt épületekben (szerk. megj.: a DSP nem válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre, csupán az idevágó jogszabályok listáját küldte el – ezeket fel is használtuk a cikkhez).

A karantént – családjuk biztonsága érdekében – igénylő egészségügyi dolgozóknak egy másik szállást szánnak, mert két, a fertőzésnek másként kitett csoportot nem lehet összeköltöztetni. Van felajánlásuk magánszemélytől üresen álló ingatlan (ingyenes) használatára  – felelte első alkalommal Zörgő Noémi. Utólag tudtuk meg tőle, hogy sokkal többen jelezték, élnének ezzel a lehetőséggel, mint ahányan a felajánlott házban elférnek, ezért a polgármesteri hivatal kötött egy szerződést az egyik hotellel. Az érdeklődők egy listára iratkoztak fel, amelyet a városházával közölt a kórház, és, amikor a kórház részéről érkezik konkrét igény beköltözésre, akkor oda lehet menni – mondta.

A témához kötődő írásaink közül ajánljuk még:

Beküzdötte magát a karanténba, de nem volt könnyű dolga

Élet a karanténban: 14 nap kötelező rabság

Hazautam a koronavírus idején

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Az ezzel kapcsolatos, április 16-ai hírfolyamunkat ide kattintva érheti el. 

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!