Mit tanácsolnék a felnőtt életbe belépő énemnek?

Bár jó emlékeim vannak az érettségi kapcsán, nem szoktam évente meghatódni a frissen abszolváló diákok, a vizsgára igyekvő fehéringesek láttán. Elkerül a nosztalgia, pedig én is – vért izzadva – lelkiismeretesen készültem minden vizsgára, és mivel érettségi átlagra volt szükségem a felvételihez, végül sikerült egy kiemelkedő átlagot elérni. Idén viszont, hogy sajtóban dolgozom és naponta követem a híreket, érdeklődő figyelemmel nézem Emőke és Timi vizsga utáni videóit (itt nézheted meg az első, második, harmadik napot), többször azon kapom magam, hogy az akkori, még 18 éves, épp csak felnőtt énemre gondolok, gondolatban szóba állok vele. 

Jól teszi az ember, ha megértéssel és elfogadással van fiatalabb énjei iránt, ám azt is tudjuk, hogy ez néha nehéz, kihívás. Ma már másként csinálnék dolgokat, azzal együtt, hogy tudom: az akkori énem a lehető legjobb tudása szerint cselekedett. De elég a konyhapszichológiából, hadd álljon itt pár meglátás, tanács – minden napra egy –, amit ma elmondanék a 14 évvel ezelőtti Beának, aki épp ott tart, hogy kilépjen a felnőtt életbe. Persze ha meghallgat.

Kicsengetés előtt. Fotó: Pálffy Gyopár

Tanulj meg egy ritka/különleges nyelvet

Maros megyeiként nem jelentett kihívást a román, angolból pedig országos tantárgyversenyen szerepeltem, a német viszont – bár hivatalosan nyolc éven át tanultam – pár kifejezésen kívül szinte használhatatlan nyűg maradt a középiskola elvégzése után. Ha most lennék 18-19 éves, megtanulnék egy olyan nyelvet, amely nemzetének kultúrája érdekel, életvitele szimpatikus. Tapasztalatból tudom, hogy a legkönnyebben nyelvet immerzív módon lehet tanulni, azaz anyanyelvi beszélők között, a célországban. A nyelvtanulást tehát megspékelném egy külföldi ösztöndíjjal is. 

De hogy maradjunk a nyelveknél: a román az ország nyelve, az angol nemzetközi munkanyelv; a románok jobbak az újlatin nyelvekből, a magyarországi magyaroknak könnyebben megy a német. Azt tanácsolnám most a végzős Beának, hogy a következő években legyen bátor és tanuljon meg egy olyan nyelvet, mint a finn, a japán, vagy a norvég, vagy ha melegebb vidékekre vágyik, akkor vegye komolyan a franciát, mártózzon meg a spanyolban, vagy hangolódjon olasz dallamokra. A világunk és világszemléletünk minden új ismert nyelvvel gazdagabb, tágasabb lesz, és nem utolsó sorban szakmailag is rendkívül hasznos tud lenni, ha legalább társalgási szinten beszélünk még egy európai nyelvet.

Több szépirodalom, kevesebb elmélet

Ez a tanács kissé specifikusabb, mert ahhoz az énemhez szól, aki két évet tanult színháztudomány szakon, és ötöt a bölcsészkaron, ahol a szöveg a király. Azt mondanám: egy tanulmány, tíz szépirodalmi mű, nem pedig fordítva. Nyilván egzakt tudományok területén vagy gyakorlati szakokon nem működik ez a tanács – jobb is, ha egy orvostanhallgató anatómiát tanul, és nem Süskind Parfümjéből inspirálódik. Egy ismerősöm így fogalmazott: bölcsész PTSD, vagyis szövegcsömör. 

Amikor vágod az elméletet és affelől közelítesz a műalkotáshoz, ez utóbbi elsatnyul, unalmas lesz, tendenciózus, és halott. Kivasalod belőle a domborzatot, nem lélegzik már, nem lüktet. Ha most lennék elsőéves, tuti, hogy egy szaktanulmány után sok-sok alkotást falnék fel, mert így a szépirodalmi szöveg iránti szerelmem is megmaradna, és nem programként tekintenék a művészi kezdeményezésekre, hanem az emberi lélek természetes megmutatkozási vágyának bizonyítaként. Ez a folyamat mind a mai napig tart az életemben, és nem biztos, hogy valaha is fogok olyan lelkes tabula rasa-val fordulni egy műhöz, mint az egyetemek erőteljesen sulykolt elméleti iránya előtt.

Légy egy kicsit szkeptikusabb a karizmatikus felnőttekkel szemben

Emlékszem, milyen lenyűgöző volt olyan tanárokkal találkozni az egyetemen, akiknek nemcsak a kisujjukban volt a szakma, hanem forradalmian új módszerekkel közelítettek a tárgyhoz, vagányak voltak, stílusosak, intelligensek, tájékozottak. Az egyetem keretein túl pedig ott voltak azok az igazi felnőttek, akik fiatal kollégaként néztek ránk, zöldfülű buzgómócsingokra. A mai napig befolyásolnak emberileg és szakmailag azok a tudásszeletek, amelyeket egykori tanáraimtól, idősebb kollégáimtól kaptam. És ez csodálatos. De van egy hátulütője is, mert helytelen világszemléletek is voltak ebben a szendvicsben.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!