Egy nap a régészekkel, akik a műemlék templomban és a cinteremben lévő „halott falu” területén kutakodnak.

A fotókat a szerző készítette.

A faluban sokan úgy tudják, hogy a szentély alatt egy kripta van. De kik vannak oda eltemetve? Melyik évből származnak a sírok? Régészeti feltárás zajlik a nagygalambfalvi református templomban, az Erdélyi Református Egyházkerület kezdeményezése és finanszírozása mellett. 

Az erdélyi magyar régészek érdekképviseletét ellátó Pósta Béla Egyesület koordinálásával megvalósuló szakmai munkáról Sófalvi Andrást, a Haáz Rezső Múzeum régészét kérdeztük a helyszínen. A munkálatok a múzeum alkalmazásban lévő régészek, régésztechnikusok, egyetemisták (Botha Zoltán, Szász Gyula, Vajna Éva Eunika) és helyi munkaerő közreműködésével folynak.

A reggelire szánt alma elmajszolása után körbejártuk a templomot, hogy a szakember röviden beszámoljon a kutatási eredményekről. Egy felújítást mindig alapos kutatómunka előz meg, hogy ne csak a bádog ragyogjon a templom tetején, hanem az egyházközségek is  gazdagodjanak azzal az új ismeretanyaggal, amit egy ilyen feltárás eredményez. 

Nem először kutakodnak az udvarhelyszéki templomban, tavaly ősszel az épület északi oldalán geofizikai kutatással egy épület maradványait mutatták ki. Idén újult erővel indultak neki, hogy válaszokat keressenek a felmerült kérdésekre.

Mi célt szolgált ez az épület, mikor építették? Melyik épületről lenne szó? Az előzetes levéltári kutatások, terepbejárások után mindig „elvárnak valamit a helyszíntől”.

Úgy kell elképzelni, mint egy tologatós kaszát

Ezekkel a kérdésekkel a tarsolyunkban kerültük meg a műemléktemplomot, hogy az északi oldalon megtekinthessük az egyik olyan szelvényt, ahol egy késő középkori – kora újkori épület alapja húzódik. A geofizika is közelebb került egy kicsit hozzám a tologatós kasza példáján keresztül. Úgy kell elképzelni a geofizikai kutatáshoz használt készüléket, mint egy fémdetektort, ami elektromágneses sugárzást kibocsátva képes rajzra vinni a földrétegben lévő ellenállásokat 3D-ben, térben mindennek megvan a helye.

– A héten talán neki is fogunk a feltárásnak. Az érdekes az, hogy egy rendkívül korai épületről beszélünk, építésének idejét a tizenötödik vagy tizenhatodik századra becsülném. Hogy mi lehetett ez az épület? Vagy egy plébánia-parókia, vagy egy iskola, vagy mindkettő egyszerre. Előzetes megfigyeléseink szerint a sekrestye építésének technikájával épült: kívül lekerekített sarkok, a habarcs anyaga is megegyezik – mondja az alapot mutatva a régész.

Ez azért is érdekes, mert nemrég ünnepelték a helyiek az iskola fennállásának 450. évfordulóját. Gyorsan beszalad András a templomba, hogy kihozza azt a helytörténeti kiadványt, amiben pontosan leírják azt, hogy Kaczay Ferenc végrendeletében említi az iskolát 1566-ban. 

Milyen volt egy iskola 1566-ban?

Kizárólag egyházi oktatásról beszélünk ebben az időben. Ha be szeretnénk kukucskálni a korabeli parókia-iskola ablakán, akkor maximum 7-8 diákot láthatnánk a padokban, ahol a fontosabb emberek, elöljárók gyermekeit oktatnák, lófők és nemesek (székely főemberek) nebulói tanulnák a betűvetés fortélyait.

Kaczay egyébként többször előkerül még ebben az írásban, mivel a kripta történetének rekonstruálása közben is gondolni fogunk rá. Ő volt korának egyik legnagyobb embere a faluban, ezért tudunk ráfogni sok mindent.

– Egy felszentelt területen sétálunk most, a cinterem a fallal, korábban feltehetően sövénnyel kerített templom körüli rész, temető van alattunk. A közösség minden tagja itt van eltemetve, kivéve ha valaki nem követett el olyan bűnt (gyilkosság, házasságtörés stb.), amiért a pap nem engedte meg ezt. Az egyszerű közszékelyek elsősorban a templom körül, a rangosabbak bent, a templomban fekszenek – mondja András.

Egy idő után nem tudják követni a temetkezések helyét, és az új sírok ásásával, illetve építkezések alkalmával megbolygatnak sírokat, ezért igény lett egy csontkamra létrehozására, hogy a csontokat oda összegyűjtsék.

Kell egy kicsi képzelőerő, ha valaki nem elégszik meg a kövek és habarcs látványával. Főleg akkor, mikor a parókia-iskola bejáratához visz András. De mi most frissek vagyunk, még be is csapjuk magunk mögött az ajtót. 

A keresztény közösségekben rendkívül szeretik a templom keleti, déli, vagy nyugati részét,

 a templom északi oldalán ritkábban temetkeznek. Ezért is lehet praktikus az épület elhelyezése a templom mögött.

– Tavaly novemberben fejtörést okozott, hogy miért építették az árnyékba az épületet, de most egész nap alig van itt árnyék. Valószínű, hogy nyáron építették. A hetvenes években rengeteg földet elhordtak az északi oldalról, ugyanis a fal nagyon felázott. A freskók a leggyakrabban az északi falakon vannak, mert ott nincsenek ablakok. Itt szerencsére nem állt fenn ez a veszély, mivel a freskók magasan vannak – nyugtat meg András, s behúzódunk a meleg elől a templomkert falai mellé.

A temető egy halott falu

Mit tudnak az antropológusok megállapítani a csontokból? – kérdezem az alkalmi idegenvezetőmet. Megtudom, hogy az évszázadok alatt összekeveredett csontokhoz egy megrögzött szakember kell, de egy teljesen feltárt temető minden antropológus álma.

Mert a temetőt a halott falunak hívják, ahol megtalálható a korabeli társadalom minden rétege: megismerhetjük a elhunytak korát, nemét, családi kapcsolatait, betegségeit.

– Vannak olyan betegségek, amelyek előbb-utóbb a csontozatra is kiülnek. Egy érdekes példa: 2007-ben mintegy hatvan gyermek csontját tártuk fel a telekfalvi templomban. Nyilván, meg lehetne magyarázni a magas gyermekhalandósággal, de az antropológusok kiderítették, a gyermekek skorbutban haltak meg, azaz C-vitamin hiányban. Várunk olyan kutatási eredményeket, amelyek a korai székelyekhez kapcsolódó DNS-vizsgálatok által közelebb vinnének ahhoz, hogy kik voltak ennek a népcsoportnak a közelebbi rokonai. Nem véletlenszerűen raknak be halottakat egy kriptába, ezért érdekes lenne megvizsgálni a rokonsági fokot is – mond újdonságokat András.

Az ezelőtt tíz évvel összegyűjtött csontanyagokból kiderült, a székelyek legközelebbi rokonai genetikailag a Dunántúl területéről származnak. A nyelvészet is arra az eredményre jutott, hogy van nyelvészeti rokonság az Őrvidéken élő emberekkel.

– Ez egy tizennyolcadik századi épület, egy kétszintes gabonás – ismerjük meg a következő állomásunkat a középkori sekrestye helyén. Most egy új fogalommal is megismerkedünk, közelebb kerülünk a dendrokronológiához.

Ott a dugó, mi fúrtuk.

Hogyan lehet megállapítani egy épület faszerkezetéről azt, hogy hány éves? Honnan tudjuk, hogy a faanyagot később építették-e be, vagy az épülettel egyidős?

Korábban már sejtették a gabonás építési idejét, de a dendrokoronológia segítségével most biztosan tudják. 

– Csíkszeredai régész kollégák működtetnek egy olyan laboratóriumot, ahol meg tudják mondani a fa életkorát. Az évgyűrűk a fáknál olyanok, mint az ujjlenyomat az embernél. Évgyűrű mintát vettünk, ott a kivett faminta helyére kerülő dugó, mi fúrtuk. Minden évben, a klimatikus viszonyoknak megfelelően a fa más évgyűrűt növeszt. Statisztikai módszerekkel kimutatták, ha harminc évnyi szekvenciát kivesznek a fából, az már nem fog megismétlődni soha többé a történelem folyamán. Ha van harminc évgyűrűje a fának, akkor a minta reprezentatív, pontosan el lehet helyezni az időskálán, az ún. mesterkronológián – avat be egy érdekes tudományba.

Sorozatminta, azaz több fából vett minta alapján megállapítható az épület építési ideje, „egy jó szemű kutató meg tudja mondani, hogy az eredeti helyén lévő faanyag-e, vagy később van beépítve”.

Elhagyjuk az épületet, falépcsőn lépdelünk lefelé. András a toronnyal szemlélteti az előbb elmondottakat. 

– Sejtettük, hogy a torony alsó fele nagyon régi, tizennegyedik századbeli. De a dendrokronológia megállapította, hogy a faszerkezete az 1600-as évekből való. 1661-ben volt az Ali pasa féle tatárjárás, amikor végigpusztították Székelyföldet. A történeti források mellett most már több templomból vett minták vizsgálatai bizonyítják azt, hogy akkoriban több templomot felégettek, ki kellett cserélni később a faelemeket – mondja, miközben fejet lehajtva bemegyünk a korabeli sekrestyébe.

Látod az ívelt falat? – kérdezi. Megtaláltuk a sekrestyét. A gótikus szentély lábazati párkányát mutatja. Építésével egyidős lehet a parókia-iskola épület, ugyanis mindkettőnek hasonló falkiképzési technikája van, sarkaik lekerekítettek, és a sekrestye viszonylag jól datálható a 15. század második felére.

Patronátusok ültek a pap mellett a liturgiák alatt

A templom körül földkupacok jelzik a település története utáni fokozott érdeklődést, falubéli asszonyok sürögnek a lelkészi lakás irányába. Lui, „a vadgalambfalvi régész” a templom nyugati falánál ás, ijedten nézi az előkerült nagy követ, ami beomolhat egy adott pillanatban. Múlt heti látogatásom alkalmával említette, hogy kicsit fél a csontvázaktól, de már kezdett megbarátkozni velük. 

Bent két fiatal szakember dolgozik a templom bejárata mellett található feltárásnál. Egy férfi csontváza került elő, aminek a koponyája eléggé össze van zúzva. A lábai hiányoznak, kellett a hely egy másik galambfalvi atyafinak. Vagy anyámasszony leányának.

Fóliával letakart padok várják a megújulást a jó állapotban megmaradt freskók alatt. Szemügyre vesszük a szentély alatt lévő kriptát. Kővel kirakott építményhez érkeztünk. Nagy reményeket fűztek a kriptához, már az 1970-es években történt felújítás alkalmával is találkoztak a helyiek a padló alatt rejtőzködő ősökkel. 

– Ez volt a kutatás egyik célja, hogy többet megtudhassunk erről a temetkezési helyről. Formája szerint álboltozatszerűen szűkül össze, a végén nem érnek össze a kövek. Lepadolták, percek alatt fel lehetett szedni, ha szükség volt rá. Ezekről a kriptákról Székelyföld viszonylatban azt lehetett tudni, hogy a késő középkortól vannak ilyenek. A felemelkedő primorok, főurak a patronátusuk alatt felhúzott gótikus szentélyekben helyet követeltek, itt ültek a liturgia alatt. A folyamat részeként később temetkezési helyet is kaptak a szentély alatt – mondja a régész a szentélyben asszimetrikusan fekvő kripta mellett guggolva.

Fel van bolygatva a sírbolt

Az elképzelés szerint a patrónus család hozza létre a sírboltot, ő és a leszármazottai vannak eltemetve benne. Ez néha szokott változni, például akkor, ha az adott család férfiágon kihal. Ilyen esetben valaki beházasodik, a temetkezési helyet is megörökli.

Galambfalván is valami hasonló történhetett. A szegényesnek mondott régészeti anyag szerint a sírboltot a tizenhatodik-tizenhetedik században hozták létre. Három sírnak találták meg a maradványait. Bal felében egy tizennyolcadik századi sírt tártak fel, egy fiatal személyről van szó.

– Sajnos se ruhamaradványt, se lábbelit, se gyűrűt nem találtunk, így nem tudjuk pontosan megmondani, ki rejtőzik a sírban. Szegelt koporsóban temették el őket. Felbolygatták a sírboltot, erre utal az egyik sarokban lévő kipakolás. Egy csecsemő csontmaradványait is megtaláltuk, minimum öt személlyel számolunk. Ami biztos: a kriptát nagyon felbolygatták, egy csomó terrakotta bordát, építkezési anyagot találtunk betöltve ide, ami a gótikus boltozat 1788-89-es elbontásából maradhatott hátra. Röviddel ezután feltöltötték földdel, lepadolták – részletezi.

A követ sírját rejtik a kövek? Nem jött az a tuti, veretes gyűrű.

Találgatásokba nem bocsátkozik Sófalvi András, inkább sorra veszi azokat a családokat, akik ebben a korban éltek. A Galambfalvi családot még V. László emelte nemesi rangra, az erdélyi politikában is számontartott famíliáról van szó, Székelyföld viszonylatban pedig kiemelkedőek voltak. Ez a család az 1500-as évekre eltűnik, ismeretlen a történetük a továbbiakban. Ebben a korban megtehette már a király azt, hogy elkobozza például felségárulás címén egy székely lófő birtokát, így járt a szomszédos településen élt Bögözi család is.

Említettük az elején a Kaczay családot, de ott vannak még a Bogáthiak is, akik az 1566-os összeírás szerint jelentős birtokkal bírnak.

– A tizenhetedik századból a Sándor családot említeném, Székelyföldön elég szerteágazó klán, egészen el Kénosig. Egyik tagjuk alkirálybíróként tevékenykedett Udvarhelyszéken, de olyan galambfalvi Sándorról is van feljegyzés, aki portai követ Konstantinápolyban. Alia Sándor székely főkapitány, neki is komoly birtoka van Galambfalván. Mondtam már ötöt, nem folytatnám tovább a tizennyolcadik századdal – mondja, majd kitér arra helyzetre, amit az előzetes várakozások tettek a vállukra.

Veretes, feliratos koporsókat képzeltek el sokan, amit majd rekonstruálni lehet. „Nem jött az a tuti, pecsét gyűrű, ami egyértelműen utal egy családra”. A genetikai kutatás sem jelenthet megoldást a jelenlegi helyzetben, mert az sem mindegy, milyen csontból veszik a DNS-mintát. András úgy tudja a fülek mögött található sziklacsontok, vagy a fogak a „legjobb csontok” ebből a szempontból.

– Például az udvarhelyi Jézus szíve kápolnánál meglehetősen jó csontanyag került elő 2011-ben. Több, nagyon jó állapotú csontváz maradt hátra, ami a genetikai kutatásokhoz nagyszerű, azt is jobban körvonalazhatjuk, hogy melyik főúr építhette a kápolnát. Nevek vannak ott is az írott források alapján, de egyértelműen nem tudjuk, hogy ki volt – mond egy párhuzamot András.

Érdekességként még megtudom, hogy a csontoknak a humuszos föld a legjobb, az agyagos föld mésztartalma révén károsítja a csontot. Az újkori cserefa koporsók csersava nem tesz jót a csontoknak, így fordulhat elő az, hogy „egy tizennyolcadik századi temetkezés csontanyaga sokkal rosszabb egy gyolcsba csomagolt Árpád-kori társától, az egyik olyan, mint a fűrészpor, a másik kopog”.

Három, időben egymást követő templom maradványait találták meg

A kripta mellett található „gödörbe” már nem mehetek le, elég könnyen leomolhat, de veszélyes is lehet egy avatatlan lábnak. Pár négyzetméteren körülbelül ezer év története mutatkozik meg. Én ezt nem is temetném már vissza, inkább valamilyen átlátszó padlót raknék rá, hogy élő bizonyítékként szolgáljon a fiatal szemeknek.

Kezdjük mindjárt a tizenkettedik században az időutazást! Ebből az időből való a település első temploma, amiből pár kő maradt tanúnak az alapból. 

– Döngölt, agyag alapozású technikával épített templomról van szó, kővel és téglával vegyesen falazott építményről. Először a templom északi részén talált Árpád-kori sír utalt a korai templomra, amiből radiokarbon elemzéssel sikerült meghatározni a kort. Itt két érdekességet tudok megemlíteni: ez az egyetlen Árpád-kori sír Székelyföldön, amit ember alakú sírgödörbe tettek, gyolccsal tekerték be. Hasonló, mint az egyiptomi múmiáké. A másik pedig az agyagos alapozás, ami inkább az Alföldre volt inkább jellemző – kápráztat el pár mondattal András, majd a második templom bemutatásával folytatja az idegenvezetést.

A tizennegyedik század elején épült templom a félköríves szentélyzáródással maradt meg az emlékezetemben, a hozzá tartozó hajó falai még ma is állnak. Ehhez építenek hozzá a tizenötödik század második felében: a félköríves szentélyt elbontják, helyébe egy sokszög-záródású, gótikus szentélyt építenek ugyanahhoz a hajóhoz.

Ízekre szedve tud beszélni András a templomról: a boltozat meggyengüléséről és feltámasztásáról, a karzat talapzatáról, az új szelvényben lelt egyelőre ismeretlen funkciójú falazatról. Van, aki megijed a templom padlójának felszedésétől, vagy a csontvázak látványától. 

Papanassal nyomtattuk el az ezer évet

Minden a „helyi fogadtatástól függ”, hogy hogyan kommunikálják a helybéliekkel a feltárást. Jelen esetben leginkább az egyházközség gazdagodásaként látják a régészek jelenlétét a templomban és körülötte. Nagy szerepe van ebben a munkában a faluban született lelkésznek, Kányádi Györgynek, akit „régebb óta esz a fene a kripta dolgának ügyében”. Terveztek előadásokat a kutatási fejleményekről a télen, de ezeket végül a koronavírus miatt nem lehetett megtartani. Az elképzelés szerint tájékoztatni fogják valamilyen formában az embereket az eredményekről.

Lassan délután hármat üt az óra, a cikk nagyobb részét bepötyögtem a helyszínen. Egy kicsit megmozgattam a lábaimat, elléptem az üzletbe egy csokiért a befejezés elősegítése miatt. Visszafelé már Lui szól, hogy a tiszteletes asszony keres engem. Papanast készített a csapatnak, amit a közösségi ház melletti konyhában fogyasztanak el a régészek. Miközben a finomságot falom, megy a beszéd, szóba kerülnek a törökök, az „ittfelejtett ételeikkel”. Elnyomtattuk ezzel a szertartással az ezer esztendőt. Megérkezik a tiszteletes úr is, aki borral kínálná a társaságot, de senki nem él a lehetőséggel. Mennek vissza dolgozni még egy-két hetet, hogy majd átadják a terepet a felújításnak, hogy a falak is mutassanak, a bádog is csillogjon a templom tetején.