Mit kezdjünk a rongáló tinikkel?

Pár hete számolt be a polgármesteri hivatal arról, hogy folyamatosan rongálások történnek a város közterületein, és hogy az ügyben a rendőrséghez fordultak.

A képes Facebook-bejegyzés szerint az új Bethlen-negyedi sportjátszótér kosárpalánkja mindössze kilenc napot tartott, kővel bedobták, a városi parkban a kerékpáros tanulópálya letört táblácskáit ki kellett cserélniük, ugyanitt az összes ivókutat javítani kellett – idén nyáron egyébként már harmadszor, mert rendre kitépik őket a földből, vagy kilopják belőlük a különféle alkatrészeket, illetve a köztéri virágládákból és -ágyásokból folyamatosan kilopják a virágokat.

Mivel az önkormányzat egy új szabályzat elfogadásával nemrég a helyi rendőrségre bízta a játszótereken is a rendfenntartást, ezért hozzájuk fordultunk néhány kérdéssel.

Tettesek, kár, büntetés?

Eddigi tapasztalataik szerint a beazonosított rongálásokat nagy százalékban kiskorúak követik el, akiknek ez a viselkedési forma már-már mindennapossá vált, és „sajnos számos szülő nem tesz semmit annak érdekében”, hogy ez a probléma megoldódjon, illetve a gyerek megfelelő nevelést kapjon. A jelenlegi társadalmi helyzet azt mutatja, hogy a fiatal korosztály egyre gyakrabban fogyaszt alkoholt, esetleg kábítószert, amely csak tovább súlyosbítja a helyzetet, előidézve azt a viselkedési formát, amelyből a rongálások származnak – közölte László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője, aki szerint – ilyen körülmények között – a következményeknek kell szigorúaknak lenniük.

Az újonnan elfogadott szabályzat értelmében a kihágásokért járó bírságok 50-től 800 lejig terjednek, és az esetleges kárt is meg kell térítenie a tettesnek vagy a szüleinek. Ha a kár nagyobb mértékű és bűncselekménynek minősül a tett, akár szabadságvesztéssel is büntethet a bíróság, hangsúlyozta a helyi rendőrfőnök.

Kihágás vagy bűncselekmény?

A helyi rendőrség hatásköre kimondottan egy bizonyos település határai között, és a kihágásokra korlátozódik, a bűncselekmények nyomozása már a nemzeti rendőrség hatáskörébe tartozik. Bűncselekmény észlelésekor a helyi rendőrök értesítik a nemzeti rendőrséget, illetve ténymegállapító jegyzőkönyvet készítenek, amelyet azonnal továbbítanak nekik.

Ahhoz, hogy egy tett bűncselekménynek számítson és ne kihágásnak, szükséges, hogy a büntetőtörvénykönyv azt a bizonyos tettet bűncselekménynek minősítse. A bűncselekmény és a kihágás közötti különbséget elsősorban az határozza meg, hogy maga a tett a társadalomra mekkora veszélyt jelent. Jelen esetben, úgy a lopás, mint a rongálás, bűncselekménynek számítanak, függetlenül a megrongált vagy eltulajdonított tárgy értékétől, magyarázták.

A büntetőtörvénykönyv szerint a tolvajt 6 hónaptól 3 évig,  a rongálót 3 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel vagy – mindkét esetben – pénzbírsággal sújthatják.

Biztonsági kamerák, megelőzés?

A város több részén van közterületet megfigyelő kamera, azonban egyelőre nem minden játszótéren. A biztonsági rendszer, illetve kamerarendszer bővítése tervben van, a kivitelezés is már közeledik, és „minél több” zóna lefedését tervezik, kifejezetten az ilyen esetek elkerülése végett.

„Sajnos a helyi rendőrök sem tudnak minden játszóteret, parkot, illetve minden zónát lefedni egyidőben”, de a megelőzés érdekében prioritásként kezelik az éjszakai járőrszolgálat megerősítését az említett zónákban, az iskolák éves látogatását, ígérik.

Ugyanakkor fontosnak, „talán a legfontosabbnak” tartják az alapvető viselkedési morál, a helyes és helytelen tettekre vonatkozó elvek és szabályok elsajátítását is. László Szabolcs szerint ebben a rohanó világban sok esetben elmarad az otthoni nevelés, erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

Tettenérés esetén

A megelőzés folyamatában, illetve az esetek hatékony megoldásában továbbá nagy szerepet játszik a lakossági együttműködés, ugyanis a panaszosok általában a rongálások környékén laknak, így „szinte elképzelhetetlen”, hogy ne lenne szemtanúja ezeknek a rongálásoknak.

Ha valaki szemtanúja egy rongálásnak, sokat segítene a hatóságoknak az ügy felderítésében és hatékony megoldásában, ha azt azonnal jelezné telefonon a 0266-210-210-es telefonszámon, és, ha lehetősége van, készítsen felvételt az esetről, elkövetőről.

Nem győzik hangsúlyozni azonban, hogy hosszú távon a mentalitás változtatását tartják célravezetőnek, csak így szűnhetnek meg teljesen a rongálások, vallják.

Jó tudni

Az önkormányzat által július végén elfogadott szabályzat értelmében: