Mit eszik egy román Udvarhelyen?
Az biztos, hogy nem bukarestit.

Legendásan elegáns kisvárosnak tartják Székelyudvarhelyet, ahol jókat lehet enni, és izgalmas dolgokra vállalkoznak az emberek.
Székelyudvarhely és Udvarhelyszék volt az Aventura Urbană - Városi Kaland nevű sorozat hatodik részének témája, amelyet november 17-én, vasárnap mutattak be a TVR1-en. A romániai kisvárosokat bemutató adás stábja szeptemberben forgathatott városunkban.
A filmből kiderül, hogy mit találnak érdekesnek a román újságírók, és mit gondolnak magunkról megmutatásra érdemesnek a helyi megkérdezettek.
Itthon jobban izgul
A riportot végigkíséri egy, Cári Tiborral készült portréinterjú a várossal és a zenével való kapcsolatáról. Azzal kezdenek, hogy a műsorvezető megerősítést kér a várossal kapcsolatos pozitív előítéleteire: komoly, pontos emberek lakják, felújított épületek, gondozott közterületek és finom ételek késztetik arra, hogy ha Erdélyben jár, Udvarhelyt is útba ejtse.

Az Uniter-díjas, Temesváron élő zenész és zeneszerző teljesen más minőségekben gondolkodik a városról. Ő azzal a szeretettel gondol Székelyudvarhelyre, amit az otthona iránt érez az ember, bárhol legyen is az. Már nem tudna itt élni, mert kell a nyüzsgés, az ingergazdag környezet, hogy inspirálja művészként, de időről-időre felismeri, hogy szüksége van az otthon által nyújtott nyugalomra és biztonságérzetre is.
A tejberizs és az édesanyja által készített sült krumpli, a finom kenyér azok az ízek, amik Udvarhelyhez kötik. Gyermekének a napközijét és egykori iskoláját, a zeneiskolát mutatná meg legszívesebben az Oscar-díjra is jelölt Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar animációs film zeneszerzője.
Elmondja, jobban izgul, amikor hazahívják zenélni, mint amikor külföldre kell mennie, mert itt született, ismerik az emberek, és kíváncsiak, mit ért el.
Jézusnak harangoznak
A stúdiófelvételek között a stáb bejárja Udvarhely több csodáját a Jézus-kilátótól az Unesco-örökség derzsi erődtemplomig. Megállnak Szejkefürdőn, ahol a borvízmúzeum és Orbán Balázs után a Legendárium készülő Mini Erdély Parkjával ismerkednek.

Fazakas Szabolcs a legendák fontosságáról, a rajzfilmgyárral kapcsolatos terveiről, a folyamatos képzésekről beszél, amivel el akarja érni céljukat: megismerni, továbbörökíteni az ősi tudást tartalmazó történeteinket, és azokat megosztani a világgal.
A Gizi csárda, a Haberstumpf villa bemutatása következik, és ha már helyben vagyunk, megismerkedünk Haberstumpf Károly és Haáz Rezső hagyatékával, majd Szentegyházán muzsikálunk kicsit a múzeumalapító unokájával, Haáz Sándorral és az általa vezetett Filivel.

A Kováts Fotó napfényműtermében vettetik le a ruhát a román menyecskéről, hogy székely ruhás képet készítsenek róla a korabeli díszletek között, aztán a 65 éves székelyderzsiek kortárstalálkozóján érezzük a derzsi vártemplomban őrzött szalonna illatát.
Lázár Imre harangöntővel is találkozunk, akinek nincs szíve a hibás harangokat kidobni, inkább leszámítja értéküket az árból. A nyugdíjas mérnök 14 ilyen harangot és történetét adományozott a városnak. A lelki-szellemi feltöltődés után a harangöntésről egyből a csokiöntésre térünk. Gálfi Dezső csokimanufaktúrájában tudjuk meg, megrendelésre még szalonnás csokit is készítenek.
Az édességre jobban csúszik a DráMa. A 11. kortárs színházi találkozóból láthatunk részleteket. Nagy Pál színházigazgató fogalmazza meg zárásként az udvarhelyiség egyik jellemzőjét: nagy dolog, hogy egy ilyen kisvárosnak legyen saját színháza, és nehezen ugyan, de – a lehető legjobb minőségre törekedve – valahogy mindig megoldottuk.