Mire költ az ország 2024-ben?

Elkezdik hétfőn a parlamenti szakbizottságok a 2024-es állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés vitáját. A plénum szerdán szavaz a tervezetekről – írja az Agerpres hírügynökség.

A kormány csütörtökön fogadta el a jövő évi állami költségvetés tervezetét, majd elküldte a parlamentnek azzal az igényléssel, hogy gyorsított eljárásban vitassa meg és szavazzon róla.

A képviselők és a szenátorok vasárnap 14 óráig nyújthattak be módosító indítványokat a két tervezethez. A házbizottságok a hétfőn 10 órakor kezdődő együttes ülésükön szabják meg a jelentéstevő parlamenti testület – a két ház összevont költségvetési-pénzügyi szakbizottsága – munkarendjét.

A véleményező szakbizottságoknak hétfőn 11 és 15 óra között kell kialakítaniuk az álláspontjukat a két jogszabályjavaslatról.

A költségvetési-pénzügyi szakbizottságoknak kedden 18 óráig kell továbbítaniuk a jelentést a házbizottságoknak. Aznap 20 órától a képviselőház és a szenátus együttes plénuma megvitatja a jelentést. A végszavazást szerdán tartják.

Mit tudunk a tervezetről?

A kabinet ülésének elején Marcel Ciolacu miniszterelnök elmondta, a jövő évi büdzsé a beruházásokra összpontosít, amelyek a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 7 százalékát teszik majd ki.

Ciolacu szerint van pénz mind a nyugdíjak január elsejei, 13,8 százalékos emelésére, mind azok szeptember elsejei újraszámítására. Ugyanakkor jut pénz a szociális juttatások emelésére is – mondta a miniszterelnök.

Megerősítette, hogy emelni fogják a pedagógusok fizetését, és van keret a közalkalmazotti bérek 5 százalékkal történő növelésére; utóbbi nem vonatkozik a közjogi méltóságokra.

Azt is elmondta: beruházásokra 120 milliárd lejt szán a kormány: “minden idők eddigi legnagyobb költségvetését” különítik el az oktatásra, 21 milliárd lejjel többet, mint idén. A szállítási infrastruktúrába történő beruházásokat 27 százalékkal emelik, azaz 6,5 milliárd lejjel többet fordítanak autópálya-építésre, a vasúti gördülőállomány és a kikötők modernizálására.

Ciolacu közölte, 30 és 50 százalék közötti arányban nő majd az egészségügyi szektor (beleértve az egészségbiztosító pénztárat), illetve a környezetvédelmi és a fejlesztési ágazat költségvetése, az Anghel Saligny program keretét 3,7 milliárd lejjel növelik.

A kormányfő megerősítette, hogy 2024-ben nem lesznek adóemelések, a bevételek növekedését kizárólag a beruházásoktól és az adóelkerülés visszaszorítását célzó intézkedésektől várják.

Nem mindenki ilyen optimista

A munkáltatók szövetsége szerint a kormány idén is indokolatlanul optimista volt a költségvetési bevételek megtervezésekor, ezért negatívan véleményezte a jogszabályt. Radu Burnete, a Concordia munkáltatói szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az adóhatóságnak 30 milliárd lejjel többet kellene behajtania jövőre, amikor az idei bevételek 12 milliárd lejjel elmaradtak a tervezettől. Hasonlóképpen a kormány 60 milliárd lejnyi európai uniós támogatást akar lehívni az újjáépítési alapból, pedig az idei évre kitűzött 55 milliárd helyett 29 milliárd lejt tudott csak elkölteni – tette hozzá.

A tervezettel kapcsolatban nemtetszését fejezte ki a Romániai Gépkocsigyártók Egyesülete is, amiért a kormány jövőre jelentősen csökkentené a Klasszikus Roncsautóprogram és a Plusz Roncsautóprogram keretében nyújtott új autóvásárlási támogatásokat, ezzel pedig nem csak, hogy nem ösztönzik a környezetkímélő gépkocsik vásárlását, a hazai autógyártást is nehéz helyzetbe hozzák. Erről ide kattintva olvashatsz bővebben.

Kiemelt kép: Agerpres.