Fotó: SZÁSZ Zsuzsi

Marosvásárhelyről indult, egy diákszervezet aktivistájaként kezdte, majd a Románia Magyar Demokrata Szövetség vezetőségébe került 24 évesen, ezután Románia távközlési minisztere lett, 2007-től mint vállalkozó és cégvezető újra fel kellett találnia önmagát, és közben a börtönt is megjárta – konferálják fel Nagy Zsoltot.

Ő, miután a színpadra ér, 

egy kis időutazásra hívja a közönséget: 

1989, a kommunista Románia, ő 18 éves, sorkatona Nagyszebenben, nemrég érettségizett, felvették az egyetemre, egy kiszámítható pálya áll előtte mint mérnök „egy tervezett országban, betokosodott társadalomban”. Majd eljön a rendszerváltás, „igazi breaking the rules”: összeomlott minden, megszűnt egyik napról a másikra létezni az az ország, amit addig ismertek minden szabályával együtt. 

– Minden nagy váltásnak azonban nagy ára van, valakinek szenvednie kell, részben Marosvásárhely fizette meg, a szülővárosom.1990 véres márciusára, fekete márciusára gondolok, amikor románok és magyarok összetűzésbe kerültek, és egy véres konfliktussá fajult a dolog – emlékszik vissza, tehetetlenül figyelte a katonaságból a történteket. Amikor leszerelt, egy megváltozott város várta, ahol „egymásra mutogatás, félelem volt mindennek az ura”. Ő pedig elkezdte keresni a választ, mi történhetett, hogyan változhatott meg valami, amit addig normálisnak gondolt mindenki, ilyen rövid idő alatt. „Ha valamit el lehetett rontani, akkor valakik helyre is kell tudják hozni’, ebből indult ki, és  elkezdett emberekkel beszélni, rengeteg véleményt halott, de megoldást egyet sem. 

„De ne feledjük, hogy ez a történet egy akkor még egy nem egészen 19 éves fiatalemberről szól”, emlékeztet, aki próbálta megérteni, hogy mik is az új szabályok, és hogy ezeket az új szabályokat érdemes megtartani vagy el kell vetni, meg kell változtatni. 

„Aki fiatal és nem forradalmár, annak nincs szíve, aki idősebb, és nem konzervatív, annak nincs esze”, 

idézi Winston Churchillt. Neki volt szíve, minden nyilvános tüntetésen megjelent, ahol a rendszer ellen beszéltek. Fiatal diákként Kolozsváron meg is szegett jó pár szabályt, olyanokat, amik a neveltetéséből száramaztak, és amelyek sokunk számára ismerősek lehetnek, mint például, hogy ne legyél más, ne tűnj ki a sorból, ne szólj, ha nem kérdeznek 

Ha nem jegyzeteltél a TEDx-en:

Darvas Piroska: Ki kell próbálni, csendesedjünk el!

Chris Worman: A szabályokat meg kell szegnünk a jövőnk érdekében

Lukács Csaba: ha nagy a baj, akkor az ember, és nem az állat bújik elő belőlünk

Oana-Maria Rotariu: Túlélte a Colectiv tűzesetet, és felrúgta a szépségről alkotott ideálokat

Hány Burj Khalifát tenne ki egy zetabájtnyi telefon?

Jukka Sinnemäki: Meglátni a gyerekben a láthatalant

Bedő Imre: életet kell adni és hagyni 

Kicsit megint jobb lett itt, mint Csíkban?

A KMDSZ-nek akkoriban volt egy kezdeményezése, amit ő másképp gondolt, belépett az ajtón, és sorolni kezdte a kritikáit. Azt válaszolták neki, ha olyan jól tudja, akkor csinálja – ezt azóta is élete talán legfontosabb leckéjének tartja, mondja. De ez nem volt elég számára, érezte, hogy van valami több, van egy nagyobb pálya, így kezdte el azt keresni, hogy „a nagyok” hogyan hoznak döntéseket, hol vannak, milyenek a vitáik, hogy lesz a döntésekből megvalósítás. „Ezt nevezik politikának, csak én akkor még nem is tudtam, hogy ennek hívják” – kacag. Valamivel később, 24 éves korában arra kérték fel, hogy legyen az RMDSZ országos alelnöke, elfogadta. Azt érezte, hogy megnyílt a tér, nagyobb szabályokat lehetett átírni, volt alkalom valami újat csinálni, új eszközöket, új gondolkodást és új lendületet bevezetni. De a nehézségek sem hiányoztak, gyakran szokásokba ütköztek, és találkoztak azzal a mentalitással, hogy „eddig is csináltuk, és jól csináltuk, most miért kellene másképp?”. Tanultak, következetesek voltak, sokat dolgoztak, emlékszik vissza alelnöki éveire. 

Majd jött egy új kihívás, 

felkérték arra, hogy legyen a román kormány távközlési minisztere, gondolkodott rajta 48 órát, majd elvállalta, és letette az esküt mint a kormány legfiatalabb minisztere. 

– Teljesen új rendszerbe kerültem, ahol rengeteg volt a betokosodott, megszokott, bejáratott mód, ahol az olyan elvek, hogy kiszámíthatóság, partnerség, átláthatóság minden nap breaking rule-t jelentettek. Minden nap, amikor próbáltam ezeket gyakorlatba ültetni, akkor valakit meg kellett arról győzni, hogy ez a helyes út – meséli. Amikor elvállata, nem is tudta, hogy pontosan mivel jár a poszt. Számított sok mindenre, arra, hogy rengeteg szép tapasztalatot szerez, arra, hogy nagyon sok értékes embert fog megismerni, arra viszont nem, hogy vádakkal kell szembesülnie, utal a 2006-os eseményekre: „2006 novembere és 2007 augusztusa között úgy voltam tisztségben lévő miniszter, hogy árulással, kémkedéssel vádoltak” – csendesedik el a hangja. Ekkor jött el a pillanat, amikor felrúgta a szabályokat, a politika szabályát:

– A szabály értelemszerűen a politikában az, hogy ott akarunk maradni minden áron, én 2007 nyarán eldöntöttem önszántamból, hogy ki akarok szállni. Ezt a szabályt fel akarom rúgni, teljesen breaking the rule, egy reshape, ki akarom próbálni magam máshol, nem akarok beragadni egy rendszerbe megélhetési politikusként. 

Így kilépett „a semmibe”, és jött egy „nagyon sikeres, élményekkel teli, megvalósításokkal teli időszak”. 

Aztán jött a „breaking news”.

2015, január, éppen az autójában ült, és hallgatta a rádiót: jött a hír, 5 évre ítélték.

– Kanyarjelző, haza, megöleltem a két kisebbik fiam, becsuktam a kaput, elmentem, utánam becsuktak egy nagyobb kaput, utána becsuktak egy rácsos ajtót. Cella, hideg, minden más. Megszűnt a világ, nem volt semmi. Nincs internet, nincs számítógép, nincs telefon, nincs kifelé kommunikáció, vannak szabályok, amik arról szóltak, hogy szerencsejáték, cigi, egyéb szerek, erőszak, minden – idézi fel a börtönben töltött éveket. 

Azt gondolta, hogy más szabályokat kell írjon: olvasott, írt, sportolt és megtanulta, hogy lehet „bezártként szabadabb lenni, mint egy szabad világban betokosodva élni”. Tudta, erősebben, egészségesebben kell kijöjjön, úgy hogy tovább tudjon menni, hiszen van küldetése, célja, fel kell nevelje a gyerekeit.

Túlélte. 

A kérdés az volt, hogy mi van utána, mit gondol a világról két év nyolc hónap nyolc nap börtön után. 

– Ma is hallottuk, hogy időnként jó elvonulni, jó kivonni magunkat a digitális világból, mert letisztulnak az értékek (utal Darvas Piroska előadására – szerk. megj.). Nagyon letisztultak bennem ennyi idő alatt az értékek, prioritások és szándékok. De talán két év nyolc hónap nyolc nap egy kicsit hosszú idő. Nagyon letisztultak és megerősödtek – meséli, aztán jöttek az új kihívások, átvette egy nagy vállalat vezetését. 

– Most itt állok előttetek ötven évesen, sokáig azt gondoltam, és említettem nektek is, hogy fontos volt az, hogy bizonyos pillanatokban a legfiatalabb voltam. Azt gondoltam, hogy ez egy plusz felelősség, mert nem lehet tévedni, nem szabad rontani más fiatalok esélyeit, akik utánam jönnek. Most meg már azt gondolom, hogy nem az a fontos, vagy a legfontosabb, hogy hány évesen kezdünk el valamit, hanem az, hogy értéket teremtsünk, és hogy mit hagyunk magunk után – osztja meg a közönséggel, hozzáteszi, ezért fontosak szerinte a szabályok, mert vagy alkalmazkodjunk hozzájuk, vagy alakítsuk őket úgy, hogy jól érezzük magunkat. „Aki nem érzi jól magát, az nem tud eredményes lenni, nem tud boldog lenni. Ha egyik sem megy, akkor reset, és reshape, ki kell szállni, mást kell csinálni” – tanácsolja. 

Az embereket nem az alapján kell megítélni, mennyi sikerük volt, hanem hányszor álltak fel, hivatkozik Nelson Mandelára. 

– Nekem egyszer kellett, én nem vagyok nagyszerű, nem törekszem nagyságra, de azt bizonyára tudom, hogy megtaláltam azt a küldetésem, hogy mindig arra törekedjek, hogy valami jobb legyen az én jelenlétem által, hogy az, ahol vagyok, ahol megjelenek, ahol hozzájárulok, attól jobb legyen az az ember, az a karrier, az a rendszer, az a működés, az a cég, az a küldetés. Mindig van egy reshape, és van annak egy x plusz egyes verziója is.