Rendkívüli dolog történt Székelyudvarhely életében: egy éve a város esélyt kapott és adott magának arra, hogy tiszta lappal induljon újra a közélete. Olyan emberek álltak elő az árnyékból, akikre felnézett a város, és akik azt mondták, hogy tenni akarnak érte. Meg is kapták a hatalmas, majdnem kétharmados bizalmat és az ugyanakkora elvárást. Nem túl népszerű mozdulattal, adóemeléssel kezdték a sort, de még ezt is lenyelték az emberek a beígért jobb jövő érdekében.

S habár a mandátum elejétől érződött, hogy nem teljes az összhang a polgármester és a csapata között, a listavezető Pál Dénes lemondása bő félévvel a beiktatása után meglepte a várost. Pál Dénes akkor válaszokat ígért a miértre, de időt kért és megértést tőlünk.

A Melinda két vezérével a vállalat főhadiszállásán szeptember végén beszélgettünk.

fotó: Szabó Apor

Közben az óra ketyegett, s talán a hallgatás sem tett jót, további lemondások követték a csapatból. Szabó Zsuzsa tanítónő a férjével, a hivatal beruházási igazgatójával együtt, a Melinda cégcsoport és a POL másik húzóembere, András Lehel frakcióvezető velük szinte egyidejűleg távozott a közéletből. 

Nehéz volt belenyugodni abba, hogy látszólag könnyedén visszadobták azt a bizalmat, amivel nagy többséget szereztek az önkormányzatban. Azért látszólag, mert az interjút megelőző beszélgetéseinken már érződött, hogy volt bőven, mivel megteljen a pohár.

S mivel ők ketten, a “POLindások” elválaszthatatlannak tűntek, egyszerre ültünk le velük beszélgetni arról, hogy mi is történt velük, bennük az elmúlt évben. Mint egy összecsiszolódott páros, többször kiegészítették egymást, de hamar kiderült, hogy a közéletben teljesen más szinteken, más terepen mozogtak, így tapasztalataik is nagyban eltérnek egymástól.

Karakterükhöz híven, András Lehel a számokkal, Pál Dénes a történeteivel, anekdotáival szemléltette rövid önkormányzati pályafutását, annak tapasztalatait, amik a lemondáshoz vezettek, illetve a tanulságokat és reményeket a jövőre nézve.

Többek között arról beszélgettünk velük, hogy:

Miként kényszerítette bele magát a közéletbe Pál Dénes, miután többször is nemet mondott Gálfiéknak? Akkor tévedett, amikor belépett vagy amikor ki?

Milyen vitái voltak Pál Dénesnek Gálfival, amikről a polgármester nem akart beszélni? Milyen “bűnöket” követett el ő maga, amiért feljelentéssel fenyegették?

Miért nem ült be Gálfi Szász Jenő kisbuszába, és hová készültek együtt? Hát Pál Dénes miért nem állt ki Pethőék ellen?

Milyen egyezséget kötött a csapat a polgármesterrel, amit Gálfi állítólag nem tartott be? Mi történt közöttük, amikor adót emeltek, parlamenti jelöltállítással, a hivatal karcsúsításával foglalkoztak?

Mi az, ami nem úgy működik a közigazgatásban, a politikában, mint az üzleti szférában? Mivel számolta el magát András Lehel, hol a hiba a mátrixban?

Miért nem kap elég pénzt a város, és mit lehet tenni ellene? Mi köze a POL-nak és az RMDSZ-nek a “kivéreztetéshez”?

Le kell-e váltani Gálfit, milyen az ideális jelölt? Miért mondja azt Pál Dénes, hogy bárki, aki elmond egy verset, hamarabb visszaszerzi a várost, mint az RMDSZ?

Hova tovább, udvarhelyi közélet, fogjuk-e látni még őket benne, vagy végleg kiszálltak?

Üzletből a politikába, a belépéstől a lemondásig

A kékben úszó Melinda-birodalom főhadiszállásán, az irodaépület tárgyalójában fogadnak minket. A házigazda Pál Dénest nem is kell biztatnunk, kérdezés nélkül vág bele a cégeik ügyes-bajos dolgaiba, de mi nem ezért jöttünk ma ide. Picit mintha most is kerülgetné a forró kását, de végülis tartja a szavát, miután a júniusi lemondáskor, majd a nyár folyamán is időt kért, hogy rendezze sorait és gondolatait, mielőtt a nyilvánosság elé állna azzal, ami őt bántja. Megvárjuk, hogy befejezze bevezető gondolatát, s mire kihozzák a kávét, belevágunk. Az első kérdéssor az övé.

Sikerült-e feldolgozni a lemondás óta, ami történt az elmúlt évben?

Pál Dénes: Megfogadtam, hogy nem fogok nagy hírverést csinálni a kilépésből, ahogy akkor sem csináltam, amikor beléptem. Az a normális, ha nem veszik észre (az embert), amikor belépett az életbe, s azt sem, amikor kilép.

Pedig mi úgy látjuk, hogy eléggé megrázta a várost a kilépése.

Pál Dénes: Igen, de a város sok mindenről nem tud, hogy mi hogyan zajlott. Belépésem is véletlenül történt, nekem abszolút nem volt betervezve.

Hogyan is történt?

Pál Dénes: Eljöttek, megkerestek, nemet mondtam ötször a polgármesternek és Ember Attilának. Nem vágytam arra, hogy közéleti szerepet vállaljak. Régebb még volt egy próbálkozásom és rá kellett jönnöm akkor arra, hogy nem összeegyeztethető az én gondolkodásmódom a politikusokéval. 

Aztán egyszer elmentem egy gyűlésbe, ahol jól nekimentek Gálfinak, s ott a védelmére keltünk. Hogy ez jó volt vagy rossz, azon lehet vitatkozni, magamban szoktam is. (András Lehel emlékezete szerint ez tavaly február-márciusban, amikor Geréb Laciék leültek a polgármesterjelöltekkel, s bejelentették a civil kontrollt a Gondűzőben – szerk.)

Aztán valamikor nyáron voltunk hivatalosak a Szentimre utcai Pásztorházba, ahol megtartotta kortesbeszédét a polgármester, Ember Attila feltette a kérdést, hogy ki csatlakozna a csapathoz? Akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen színekben. Senki sem állt fel, láttam a közömbösségét, tanácstalanságát az embereknek, ezért megkérdeztem: 

– Kérem, tisztázzuk, miért gyűltünk itt össze? A válasz elmaradt, így nem tudunk tévedni, ugye… 

– Nem azért vagyunk itt, mert változást szeretnénk? Ebben megegyeztünk, hogy igen. 

– Mit kell tennünk érte? Össze kéne fogni, azok akik valamit tehetnek ezért a városért, szerepet vállaljanak. Mert hanem mások azt tesznek oda, akit akarnak.

– Tehát, ki vállalná? Erre tizenvalamennyien feltették a kezüket, s kezdtem biztatni a jelenlévő fiatalokat. Az volt a válasz, hogy nincs jártasságuk, azért nem akarnak előlépni. Az igazat megvallva, nekünk se volt!

Egyik fiatalember aztán rákérdezett, hogy én vállalom-e? Na itt lőttem lábon magam, ha azt mondom, hogy nem, teljesen hiteltelenné válok. Igent kellett, hogy mondjak, utána egy hétig nem aludtam – hogy mondom meg a feleségemnek, mire adtam a fejemet? Ő tudja, milyen ember vagyok, s féltett is, mert van négy sztent a szívemben. Az a volumenű munka, amit végzünk s a feszültség, ami vele jár, nem egy krónikus beteg embernek való. Tudta, ha belemászok, nem tudom félgőzzel csinálni, a vitáktól nem hátrálok meg, beleállok – ettől akart megóvni.