Minden udvarhelyi elődöntőt játszik a teqball vébén

Györgydeák Apor magabiztosan menetelt az elődöntőig.
Fotók: Sinka-Király Levente

A lengyelországi teqball-világbajnokságon magabiztos játékkal nyerte meg csoportját Györgydeák Apor, majd a legjobb nyolcba kerülésért egy algír játékossal mérkőzött meg, akit szintén könnyedén búcsúztatott a tornától

a férfiak egyéni versenyében.

Pénteken, december 10-én délelőtt ukrán ellenfél ellen lépett pályára Apor, és az előző napokhoz képest sokkal magabiztosabb, szebb játékot mutatva jutott az elődöntőbe, ahol francia ellenféllel, Julien Grondinnal találkozik pénteken 15 óra 20 perckor. A másik elődöntőben Blázsovics Ádám és a lengyel Adrian Duszak találkozik, a mezőnyből tehát az első négy kiemelt játékos jutott a legjobb négy közé.

A kisdöntőre 17 óra 10 perckor kerül sor, míg a döntőt 18 óra 50 perckor rendezik, és a tervek szerint az Eurosport Player élőben közvetíti.
A férfi egyéni verseny pénteken fejeződik be, ami már biztos, hogy Györgydeák továbbra is harcban van az éremért.

A Miklós Tünde-Györgydeák Apor alkotta

vegyespáros

is már az elődöntőig menetelt. Miután nyerték csoportjukat, a negyeddöntőket megelőzően közölték a szervezők a játékosokkal, hogy a portugál negyeddöntős ellenfeleik családi okok miatt hazautaztak, így az udvarhelyiek játék nélkül jutottak az elődöntőbe, ahol a brazil kettőssel: Leonardo Lindoso de Almeidával és Vania Moraes da Cruzzal mérkőznek meg, míg a másik ágon magyar és amerikai párcharcot rendeznek.

Barabási Kingának nem sikerült

a hölgyek között

továbbjutnia csoportjából egyéniben, ám a Dakó Katalinnal alkotott párosának sikerült az elődöntőig menetelnie, a negyedöntőben a hazai lengyel kettőst legyűrve. Ők az elődöntőben az amerikaiak ellen harcolhatják ki a döntőbe kerülést, ahol vagy magyar, vagy brazil ellenfelük lesz, a másik elődöntő végkimenetelétől függően.

Az Ilyés Szabolcs-Györgydeák Apor alkotta

férfi páros

szintén az elődöntőbe került, a negyeddöntőben a hazaiakat győzték le két szettben. Ők legközelebb szombaton délután a brazilok ellen játszanak a döntőért, míg a másik elődöntőben magyar és szerb összecsapás lesz.

A vébén négy udvarhelyi játékvezető is részt vesz: Molnos Boglárka, Molnos Imre, Kopriva-Biró Enikő és Szabó Attila. Az egyik szervezőtől azt is megtudtuk, hogy a női egyéni versenyszám döntőjét Molnos Boglárka fogja vezetni.

A mai nap folyamán újabb információkkal, valamint a férfi egyéni verseny eredményeiről jelentkezünk a helyszínről.