Már a tragédia estéjén néztük ismerősökkel a hatalmas sáncot, ami az épület mellett hosszan vonul. „Te, ezek beástak az alap alá!” – döbbent le a kis csapat a minimum három méter mély sánc láttán, melynek mélységét akkor csak abból tudtuk megsaccolni, hogy egy belé állított létrából mennyi állt ki.
Az is megfogalmazódott már a tragédia estéjén, és utána az általam megkérdezett szakemberek is határozottan megerősítették, hogy ez az épület még legalább kétszáz évig bírta volna lábon, ha nem piszkáltak volna hozzá.
Egyértelmű volt, hogy a tragédia okát ebben a sáncban kell keresni, nem a földrengéssel kapcsolatos kérdésekben, ahogy a bukaresti állandó földrengésveszélyhez szokott központi sajtó első nekifutásában, helyismeret hiányában tette.
Mi a gond a sánccal?
Mindenki, aki foglalkozott már régi épületekkel, tudja, hogy az alapjukat nem szabad bolondul megpiszkálni. Ezek legtöbbször gubacs- vagy másféle kőből meszes habarccsal összerakott alapok, teljesen másképp viselkednek, mint a mai vasbeton alapok, más a tartásuk. A habarcsból 100 év alatt a mész nagyjából eltűnik, a homok marad csak, ami nem köt annyira, mondja egy régész. Jól áll, amíg az eredeti helyén van és oldalról a föld tartja, de könnyen szétesik, ha elvesszük az oldaláról az őt tartó földet.
Ez egy általános hiba, amelyet a kivitelezők elkövetnek, hogy gödröt vagy sáncot ásnak a régi alap mellé. Pedig egy építésben utazó kivitelezőnek erről tudnia kellene, hisz „statisztikai tény, hogy az építőiparban bekövetkezett balesetek jóval nagyobb arányban történnek a földmunkák megvalósítása közben, mint amekkora arányt ezek a munkák költségükben és más mutatókban is képviselnek egy-egy építmény megvalósítása során. Azaz lefordítva: a földmunka nagyjából az összes munka 10-12 százalékát teszi ki, a közben történt balesetek ellenben az összes építési baleset jó 35-40%-át.” Ez az idézet Mednyánszky Miklós Alapozási hibák című könyvéből van, melyet egy mérnöki gondolkodású, szakhivatalban dolgozó ismerősöm keresett meg és küldött át nekem az udvarhelyi hír láttán.
Ábra a könyvből
A könyv külön fejezetet szentel az épület mellett történő árokásásnak. Képként berakom ide, amit a könyv ír:
Pár gondolatra hívnám fel a figyelmet, ami a mi szempontunkból a továbbiakban fontos lesz: hogy a munkát gyorsan kell végezni, majd gyorsan betömni a sáncot, és hogy az árokba jutó víz alámoshatja az alapot és a falat, a hatás pedig kiszámíthatatlan.
A könyv a hiba elkerülésére a szakaszos feltárást javasolja, a már megtörtént hiba kijavítására pedig az aládúcolást. Tehát ha a felelősök későn is vették észre, hogy a munkás véletlenül kiásta a sáncot teljes hosszában, még mindig alá lehet támasztani a falakat, hogy a súly másképpen oszoljon.
Nyilván, a Gimi bentlakásának ügyében késő már ezekről tárgyalni, de olyan szempontból fontos, hogy tanuljunk belőle, a következőkben elkerüljünk hasonló tragédiákat. Vagy ennek az épületnek a további összeomlását.
Hibák a bentlakás sáncában
Nézzük csak, milyen hibákat azonosítunk be a Gimi bentlakásánál kiásott sánc esetében:
1. Sokáig volt nyitva. A fentebbi könyv szerint a munkálatokat minél hamarabb kell elvégezni, majd visszatömni a sáncot. Egyszerű falusi logikával is könnyű ezt kiköbözni: minél több ideig van nyitva a sánc, annál könnyebben szétmállik és beomlik az oldalán lévő fal.
A tragédia másnapján Gálfi azt nyilatkozta, hogy a sáncot a tragédia napján 10 órakor kezdték ásni a munkások, és 3 órakor fejezték be a munkát. Ez nagyon gyanúsnak tűnt, hisz a sánc mellett az alap szépen le volt már tisztogatva, és a sánc egyharmada már vissza is volt tömve, miután szigetelőt raktak az alapra. Esélytelen, hogy ezt pár óra alatt így megcsinálják, mondják kérdésemre földmunkában jártas szakember ismerőseim.
Később, egy gimis sajtótájékoztatón rákérdek, hogy mikor ásták ki a sáncot, és azt válaszolják, hogy körülbelül a tragédia előtt két héttel. Tehát egyértelmű, hogy túl sokat volt nyitva a sánc, ráadásul télen, és pangó vizes körülmények között, amelyek fokozzák a veszélyt.
2. Tél van. Băsescu is megmondta, hogy „iarna nu-i ca vara”. De az engedélyezési dossziéban is, amit a városháza első kérésemre kiad, tisztán szerepel a geo tanulmányban, hogy nem szabad télen dolgozni.
Az alap esetében különösen hátrányos tud lenni a téli időjárás: egyrészt a mindennaposan ismétlődő fagyás-kiengedés is meg tudja lazítani a gyenge habarccsal finoman összeálló alapot, másrészt a nedves időjárás is fokozottan árt.
3. „Azért a víz az úr!” Petőfi is értett az épületalapokhoz. Mint fennebb már írtuk, a könyv is tisztán kimondja: az árokba jutó víz alámoshatja az alapot és a falat, a hatás pedig kiszámíthatatlan.
A képünkön látható, az árokban áll a víz. A hatás tényleg kiszámíthatatlan volt.
Ez így egy vízgyűjtő, mondja Nyárádi Zsolt régész. Szerinte az, hogy áll a víz a gödörben, életveszélyes az épületre nézve. Amikor ott dolgoztak, – a domboldal levájását felügyelték, még a betervezetlen sánc kiásása előtt – , felhívta a figyelmet arra, hogy számolni kell a vízzel, minden szempontból. Mert amíg le volt kövezve az a rész, addig nem volt baj, az elvezette az esőt, de amint felásták, a talajba került az összes víz.
De akkor még úgy volt a terv, hogy a levájt domboldal tövében, négy méterre az épülettől, építenek egy támfalat, ami mellett lesz egy drén, és az levezeti a domboldalból beszivárgó vizet. Ez nem valósult meg a sánc kiásása előtt.
A talajvízhez még hozzáadódhatott az is, hogy a tetőn összegyűlő csapadékot ugyancsak ebbe a sáncba vezették a csatornák, és ráadásul még egy szivárgó szennyvízcsatorna is átszeli a sáncot. A sajtótájékoztatón rákérdeztem erre, a Gimi főépületének és a hegyen lévő plébániának a szennyvizét szállítja a hegy irányából a bentlakás pincéjén át a városi kanalizálásba. Ottjártamkor aránylag nagy mennyiségű víz ment át azon a műanyag vályún, amivel ideiglenesen pótolták a sáncásással eltört régi kerámiacsövet. A vályú tökéletlen odaillesztése miatt még ebből a szennyvízből is csordogált a sáncban lévő, minimum térdig érő tavacskába.
4. A sánc mélysége. Ha a fenti képen jól számolom a létra fokainak a számát, akkor egy tízfokos alumíniumlétráról van szó, aminek standard gyári magassága közel három méter. Ha képzeletben ráfordítom a létrát a falra, akkor látható, hogy körülbelül 3 méter mély árkot ástak az alap mellett. Ami sok.
Tegnap beszélgettem egy építésszel, aki azt mondta, hogy a drénezéshez egy kis lejtésű sáncot ásott ide a kivitelező, ami annyiban volt rossz, hogy az épület elején a pince mélységére levitt sánc hátrébb, ahol nincs pince és nem olyan mély az alap, jóval az alap alá került. Aztán elolvastam Kozán kollégánk Székelyhonos anyagát, s az abban megszólaló szakember is hasonlóan látta ezt a dolgot. Tehát nagy valószínűséggel indokolatlanul mélyre ment a sánc azon a szakaszon.
5. Nehézgéppel ástak. Olyan remegés volt az épületben, hogy hetekig azzal viccelődtek a gyerekek és felnőttek egyaránt, hogy „ezek ránk döntik az épületet”. Minden munkamozzanatnál nagy zaj és földmozgás volt. Egy bentlakó mesélte, hogy annyira zavarta a folyamatos remegés, hogy arra készült, hogy kinyitja az ablakot, és kiordítja, hogy „anyátok”.
Ez a folyamatos remegés is gyengíthette a felszabadított alapot, segíthette a kövek kiesését, az alap meggyengülését. Nyárádi Zsolt régész mondta, ilyen esetben ajánlottabb lett volna kisebb géppel ásni, ha nem is kézzel. A remegés mellett a gép súlya sem egy elhanyagolandó tényező a föld mozgása szempontjából.
Az alap egyenetlensége miatt a gép, ahogy ás, el-elkaphat egy-egy követ, megmozgathatja azt, és akár az egész épületet.
6. Odafigyelés hiánya. Most mindenki magyarázkodik, hogy ő nem tudta, s ő nem látta, hogy ezek mit csináltak. A polgármester is, az iskolaigazgató is, a főesperes is azt mondja, hogy nem ők intézték, nem volt beleszólásuk, a szakemberekre bízták, meg hasonlók. De mindegyikük tudott arról, hogy ott munkálatok zajlanak, és sok érintett naponta ott járt el. Nem akarok hibáztatni senkit, mert nem ők a fő hibásak, de ha valaki azt mondja, hogy álljunk meg egy szóra, s nézzük is meg, hogy mi van, akkor lehet, hogy ma nem lennénk itt.
Ennek a beomlásnak több előzetes jele kellett, hogy legyen, véli több szakember is. Ezek az épületek nem indulnak meg egyből, fokozatosan ereszkednek meg arra a szintre, ahonnan összeomlanak. Kövek mozognak az alapban, falak repednek meg, látszanak az épületen a különféle jelek.
Amíg Dávid újraélesztését figyeltem, mellettem állt a bentlakás előtt egy sírdogáló hölgy, beszédéből ítélve a bentlakás egyik alkalmazottja, aki mesélte valakinek, hogy neki már napok óta mondják a gyerekek, hogy reped a fal, mozog az épület. Mikor később a gimis sajtótájékoztatón felvetették, hogy a gonosz román sajtó hasonló, valótlan történetekkel eteti a népet, akkor megjegyeztem, hogy én is tapasztaltam a fent leírt esetet. Erre egyből szerették volna tudni, hogy ki volt az illető. Nem tudom, hogy ki volt, és ha tudnám sem mondanám el annak fényében, hogy értesüléseink szerint a Gimi vezetősége arra kérte az alkalmazottakat és a diákokat, hogy ne mondjanak el semmit a sajtónak. Az igazgató pedig letette a telefont a kolléganőmnek, mikor meghallotta, hogy az újságtól van. Ez mind gyanús. Ha valaki tiszta, akkor miért akar titkolózni?
Nyilván, a gimis sajtótájékoztatón arról számoltak be, hogy ők semmiről nem tudtak, senki nem értesítette őket arról, hogy repedeznek a falak, vagy mozog az épület. Amit vagy hiszünk, vagy nem, de azért nem lovagolok most ezen, mert nem ők a fő hibásak, még akkor sem, ha a figyelmük segíthetett volna a tragédia megelőzésében.
Egy valakinek kellett volna észrevennie, hogy törvénytelenül sáncot ásnak, és megállítania a folyamatot. De nem volt senki.
A törvénytelenül kiásott sánc
A polgármesteri hivatal sajtósától kikértem az építési engedélyt a csatolmányokkal. Szinte azonnal küldte Zörgő Noémi.
A dokumentációt a közel száz oldalával alaposan végignéztem, de sehol nem láttam a tervben a sáncot. Ebből arra következtettem, hogy a sánc nem volt benne az engedélyezett tervben. Ez az észrevételemet erősítette, hogy később, mikor a múzeum igazgatójával és régészével beszélgettem, azt mondták, hogy ennél a sáncnál nem kellett nekik ott lenniük és régészeti felügyeletet biztosítaniuk, mert ez nem is szerepel a tervben.
Teljesen egyértelmű, hogy ezt a sáncot törvénytelenül ásták oda az épület mellé. Műemlékvédelmi szempontből nézve, nem is szabadott volna ott ásni. Előbb geo szondákkal felmérést kellett volna végezni, mondják a szakemberek.
A gimis sajtótájékoztatón megkérdem, miért kellett ilyen nagy sáncot ásni oda, mit szerettek volna ezzel elérni. Azt mondják, hogy támfalat szerettek volna önteni belé, és drénezni az épületet. Kérdeztem, hogy akkor miért tömték vissza a sánc első egyharmadát földdel, anélkül, hogy a támfalat beleöntötték volna, és a dréncsöveket belerakták volna. Azt a választ kapom, hogy azért kellett visszatömni, mert a régészek találtak valami régi falakat, és azt majd fel kell tárniuk, de addig visszatömték.
A régész ellenben teljesen cáfolja ezt a változatot. Ők nem is voltak kihívva a sánc ásásakor, így nem találhattak semmit. Találtak valamit az előző munkálatok alkalmával, de az épülett előtt, az oldalban fent. Picit odébb tolták emiatt a járdát a kanyarban, de annak a sánchoz semmi köze. Nem miattuk tömték vissza a sánc egyharmadát.
A terv szerint a támfalat (a drénnel együtt) az épület melletti 4 méter széles járda túloldalára, a hegy felőli oldalra kellene építeni. Nonszensz az épület mellé építeni a támfalat. Drént nem lenne akkora butaság belehelyezni, mondják a szakemberek, de az butaság, hogy kiásták a sáncot, berakták a vízszigetelő fóliát a falhoz, aztán pedig visszatömték a drénárkot, anélkül, hogy dréncsövet raktak volna belé. Pedig dréncső egyik képen sem látszik, tehát valószínűleg nincs. Így csak azt érték el, hogy az épület mellé fog összegyűlni a víz, ahol nem olyan tömör a föld.
Szakember ismerőseim szerint az is elképzelhető, hogy azért nem rakták bele a dréncsöveket a sáncba, mert látták, hogy indul meg az épület, és nekiálltak gyorsan betömni a sáncot. Hogy valójában mi történt, és miért, érdekes lenne tudni, de senki nem akar válaszolni.
Sok érdekes kérdés van, de a legfontosabb az, hogy ki ásatta a sáncot. Ő a leginkább felelős a tragédiáért.
Ki kérte az árkot?
Azt tudjuk, hogy a kivitelező bevallotta bűnösségét, és vállalja a felelősséget az egészért. Ezért már őrizetbe vették, majd kiengedték, és hatósági felügyelet alá helyezve bűnügyi eljárást indítottak ellene. De neki a legnagyobb bűne valószínűleg csak az, hogy teljesítette valakinek a kérését, engedélyek, szerződés meg miegymás nélkül. Nagy valószínűséggel nem ő találta ki, hogy oda sáncot ásson, és fóliát tegyen bele.
Hogy ezt megértsem, több kivitelezővel és tervezővel beszélgettem el. Kivétel nélkül mind azon a véleményen voltak, hogy a kivitelező nem magától állt neki ennek a munkának. Egy ekkora sánc megásása, a föld elhordása, a fal lepucolása, a fólia megvásárlása, a föld visszarakása olyan nagy munkát és költséget jelentenek, hogy ebbe senki nem fog bele anélkül, hogy kérnék tőle. Tehát szinte biztos, hogy kérték tőle. Papírok nélkül, csak úgy, baráti alapon, esetleg azzal az ígérettel, hogy később majd tervmódosítással kifizetik. Lepapírozva ebből semmi nem volt, sőt, az egész munkálat nagyon hadilábon áll papírok szempontjából.
Megbízható helybéli forrásaim szerint az épület tulajdonosának és a kivitelezőnek nincs is aláírt szerződése. A szerződés már megvan, aláíratlanul, de az egyház projektmenedzserénél porosodik, elhanyagolták az aláírását. A munkálatvezetőnek (diriginte de șantier) és az ellenmérnöknek sincs állítólag szerződése még. Nekiestek a munkálatoknak anélkül, hogy lepapírozták volna rendesen a dolgokat.
Hasonló információk jutottak el a ProTv-hez is, ők azt állítják, hogy Veres Stelian, az érsekség gazdasági igazgatója el is ismerte, hogy nincs szerződésük. Tegnap kolléganőm felhívta Verest, aki azt állította, nem beszélgetett a ProTv-sekkel, de kolléganőm kérésére nem akart tisztán válaszolni, hogy van-e vagy nincs érvényes szerződésük a kivitelezővel, és lerázta kollégámat egy olyan dumával, hogy kövessük az érsekség közleményeit.
A kivitelező nagy hibája, hogy belement ebbe papírok nélkül. Most úgy tűnik, hogy őt kiáltják ki bűnbaknak, és a valós bűnös, az sunyít és hallgat. Az, aki megrendelte tőle az árkot.
A szálak az egyházhoz vezetnek, de az mélyen hallgat
Mivelhogy a kivitelezőt nem tudtuk telefonján elérni, hogy megkérdezzük tőle, ki a sánc megrendelője, megnézzük sorra a többi lehetséges szereplőt.
A tervezők, Várdayék válaszolnak megkeresésemre, azt mondják, hogy amíg tart a nyomozás, sajnos nem szolgálhatnak semmilyen információval. Érthető. Megkérdezve több kollégájukat, és más szakmabelieket, az a kép alakul ki, hogy Várdayék jó szakemberek, van tapasztalatuk régi épületekkel, ráadásul nagyon törvénytisztelők is, nem kérnének törvénytelen dolgokat a kivitelezőtől. Azzal mindenki egyetért, hogy kicsi az esélye, hogy tőlük jött volna a kérés.
Benedek Péter, a munkálatvezető (diriginte de șantier) kellene, hogy tudja, hogy mi történt, mert neki is felelőssége. De ő sem veszi fel a telefont.
A Gimi vezetősége a sajtótájékoztatón azt mondja, hogy ők nem avatkoztak be a munkálatokba, nem szóltak bele semmibe, az egyház az épület tulajdonosa, ők intéztek mindent. Ez szintén nagy százalékban hihető, ezért az iskolát is kihúzzuk a nagyon esélyesek listájáról.
És marad az egyház.
Besétáltam a plebániára, és véletlenül elkaptam a főesperest az ügyfélszolgálaton. Megkérdeztem tőle, hogy mit tud, ki kérte azt a sáncot. Nem tudja, válaszolta. Nem ők foglalkoztak az üggyel, közvetlenül az érsekség intézte. Az érsekséghez forduljak, mondta.
Írtam az érsekségnek is. Megkérdeztem tőlük, hogy ki kérte a kivitelezőtől a sánc kiásását. És hogy mi volt a célja annak a sáncnak. Kértem őket, hogy csütörtök estig válaszoljanak.
Nem tették meg. Hallgatnak.
Eddig az egyetlen, aki bárminemű felelősséget vállalt a történtekért, az a kivitelező. A többiek csak mossák kezüket.
Volt egy nagy találkozó a Gimiben, mikor itt volt a tanügyminiszter asszony is, az érsek is, és minden érintett fél. Hogy mi történt odabent, azon a találkozón, nem tudhatjuk, mert nem engedtek minket be. Mert minek is lennének nyilvánosak egy ekkora tragédia részletei?
A megbeszélésen abban egyeztek meg, hogy a miniszter asszony tájékoztatja a találkozóról a sajtót. Amikor kijöttek, ki is állt a sajtó elé, de egyetlen érdekes információt nem adott arról, hogy odabent miről volt szó. Azt sugallta, hogy nekik nincs közük az ügyhöz, mert az épület az egyházé, és az önkormányzat bérli. Ezzel le is rázta magáról a felelősséget. Utólag megnéztem a telekkönyvet, az önkormányzat nem szerepel benne, ellenben a minisztérium van feltüntetve használati joggal, 1949 óta.
Az egyház szerepéről és felelősségéről egy szót sem szólt a miniszter, tehát valószínűleg az érsekség nem jelentkezett bűnbaknak a gyűlésen, nem vállalta magára a merényletet. Az érsek, amint kijött az épületből, nem állt szóba senkivel, eloldalgott az autója felé. Sietős lehetett a dolga, mert nem várta meg, míg a sajtó tájékoztatása lejár, a kamerákba beszélő polgármester és a kamerák között áthajtott terepjárójával pár percnyi türelmetlen várakozás után. A tévés kollégák egy része mérgelődött, másik része mosolygott.
Hogy ki a rendelte meg a sáncot, és kik a hibásak a tragédiáért, nem lehet tudni, hisz sokan hallgatnak vagy sunyítanak az érintettek közül. De valószínűleg hamarosan kiderül valami. Vagy nem. Olvasóink írnak, hogy ne hagyjuk, hogy a hatalom elsimítsa az ügyet, legyen igazságszolgáltatás és felelősségvállalás. A város türelmetlenül várja, hogy kik a felelősek.
Az újdonságokkal jelentkezünk. Ha valakinek információi vannak a témában, kérjük, ossza meg velünk, akár a névtelenség leple alatt is.
A cikk megjelenését a Journalismfund Europe támogatta: