Fotó: ORBÁN SZILÁRD

A kistesó, ahogy lenni szokott, a nagyobbat példaképnek tekinti, így volt ezzel Brók István is, akinek testvére, Hajnalka egy templomi zenekarban gitározott és furulyázott, neki köszönhetően Isti is nagyon korán találkozott a zenével. „Megengedték, hogy csörgőn, triangulumon kísérjem őket. A tesómnak figyeltem a lábát, s amikor egyet dobbantott, akkor én is ütöttem egyet” – emlékszik vissza a kezdetekre. Ahogy nővére, ő is a gitár szerelmese lett, előbb a zenekarban, majd otthon egyedül is tanulgatta.

Borbély Hunorral óvodás koruk óta ismerik egymást, ő is gitáron játszik, Isti szavaival „a zenét illetően felfedező”, akárcsak ő, így nem volt kérdés, hogy közösen kezdenek el zenélni. 13-14 évesek lehettek, amikor megalakították első zenekarukat Dead Smile néven. Kettejükön kívül Debreczi Norbi dobos, Gál Lóri és László Alpár basszusgitárosok zenéltek a csapatban, azóta sem hagyta abba egyikük sem a zenélést. A zenekar megélt egy kislemezt, több koncertet – megfordultak Magyarországon meg Tusványoson is – és több nyertes tehetségkutatót is, sőt, studiózni is sikerült, a Te vagy a gond című számukat a Tom-tom Records-nál rögzítették.

Végül a már névváltoztatáson átesett, immár Four People One Pack névre keresztelt zenekar nem élte túl, hogy a tagok szétszóródtak a nagyvilágban.

„Az egyetem választott szét, én Sopronba kerültem, az első években sokat jártam haza, még küzdöttünk, aztán egy idő után nehezen tudtuk összehozni a próbákat, s már nem volt értelme, fizikailag lehetetlen volt. Gondoltuk, jobb ezt picit elengedni, ne legyünk úgy ráfeszülve, de amikor együtt vagyunk, mindig zenélünk a mai napig” – mesél Isti.

Nagyon hiányzott a zenélés,

kezdetben a Sopronba is magával cipelt gitárján játszott, aztán felfedezett egy GarageBand nevű alkalmazást, ami segítségével „minden zenekari tag te tudsz lenni, magadnak tudsz beállítani ritmust, mindenféle hangszert fel tudsz venni, meg ha elég türelmes vagy hozzá, akkor egy egész dalszerkezetet is össze tudsz rakni”. Ez ugyan nem ér fel a fiú szerint a zenekari zenéléssel, de megvannak a szépségei, az egyik nagy előnye például, hogy nem vagy másra utalva. 

Telefonon kezdődött tehát minden, majd egy Ableton nevű zenekészítő szoftverrel folytatódott. Persze ez nem azt jelentette, hogy leteszi a hangszereket, inkább keverte a kettőt. „Nem gondolom, hogy lenne egy nagy válaszfal a két világ között, ha egy Pink Floydra gondolunk, vagy David Bowie-ra, akkor láthatjuk, hogy az elektronikus zene és a hangszerekkel játszott zene régóta kéz a kézben jár. Én egy analóg szintetizátort vagy egy dobgépet ugyanolyan hangszernek gondolok, mint egy gitárt. Szeretem azt a szabadságot, hogy bármiből lehet hangot készíteni, lehet kísérletezni” – vallja.

Ő inkább a melodic houset érzi magáénak, „ami annyira nem is üt el attól, amikor egy zenekarban játszol: a négynegyedes lüktetés ott van azokban a zenékben is”. Azért szereti ezt a stílust, mert lassan bontakozik ki, s ahogy benne van a nevében is, „melodikus, szép világok vannak benne, jó érzéseket váltanak ki az emberből, minden akkordban benne van egy érzelemvilág”. 

Egyetem után döntenie kellett, hogyan tovább. A szülei támogatták, hogy továbbtanuljon, beiratkozzon mesterire, de neki más tervei voltak. Formatervezést tanult az alapképzés alatt, azt is szereti: a zenélés mellett most is tervez bútorokat, készített már termékcsaládot, amit ki is állítottak Pesten. 

Ezután hallott először a producerképzésről, amiről egyik barátja mesélt neki, úgyhogy utánaolvasott, és gondolta kipróbálja magát, ekkor már Monyóék is segítették. „Egyetem után, amikor hazajöttem, minden nap csináltunk egy új zenét, minden nap újat már megszállottan, akkor kezdtük mindketten tanulni a programot. Monyó elképesztő, mindig meg tud újulni” – emlékezett vissza.

A producerképzés egyébként egy magánsuli, ahol nem a diploma a lényeg, hanem a tudás, amit elsajátítasz, magyarázza. Ez volt az az iskola számára, ahol kivétel nélkül minden órát várt. Megtanulták, hogyan képződik egy hang, hogyan lehet leutánozni géppel organikusabb hangokat. Tanultak szintetizátorokról, dobgépekről, zeneelméletet is, vagy éppen azt, hogyan kell összerakni egy dalt, hogyan kell kikeverni egy zenét. Zeneipari órák is voltak, ahol arról tanultak, hogyan működik egyáltalán az elektronikus zene, hogy lehet megjelenni a szcénában. Ezenkívül Live Act képzésen is részt vett, ahol azt szedte fel, hogyan tud összerakni egy szettet élőben. Az eddigi képzések egy évet vettek fel, de Isti nem áll meg itt, most dalszerző képzésre jelentkezett.

A suli hozta az első nagy lehetőséget is.

„Az egyik csoporttársam mondta, hogy menjünk el nézni egy meccset, a magyar válogatott játszott. Én nem szoktam nézni focit, de gondoltam, elmegyek vele, ismerkedünk majd. Ott volt a barátja, egy producer, Lipták János “SLP”, iszogattunk, aztán zenéről kezdtünk beszélni, mondta, hogy mutassam meg az enyémet. Ez az első zeném, amihez írtam vokált, és ami teljességében kész volt. Megmutattam, és rá pár napra írt, hogy ki fogják adni. Kellett még dolgoznom rajta, voltam stúdióban, mindent felvettem. Elég büszke vagyok a hangzására” – meséli el az első kiadott zenéje történetét, ami az Artessa Music nevű kiadó egyéves évfordulójára készült válogatáslemezen jelent meg. Hamar hozzáteszi, ugyanennél a kiadónál azóta kislemeze is megjelent.

Úgy fogalmaz, rálépett az útra, amin a jövőjét képzeli el, noha a formatervezésről sem mond le. Úgy véli, hasonló megtervezni egy terméket, és megtervezni egy zenét, hiszen „a hangokat is ugyanúgy meg kell tervezni, minthogy épp milyen színe legyen egy bútornak”. Szeretne Pesten formatervezőként is elhelyezkedni, és az abból keresett pénzt a zenébe fektetni, mert nem egy olcsó hobbi az övé. Bár telefonon kezdett el zenélni, de azt belátja: a tökéletesítéshez eszközök kellenek. Van egy jó laptopja, hangkártyája, gitárja, a következő egy mikrofon lenne, majd hangfalak és analóg szintetizátorok. Ő egyelőre inkább költ a zenére, mint keres vele, de úgy gondolja, a legtöbb zenész így van ezzel, „van egy mém, hogy az ötezer eurós autóba bepakolnak tízezer eurónyi hangszert, s játszanak 100 euróért” – érzékelteti a helyzetet.

„Én minden pénzemet erre költöm. Ruhát is ritkán veszek, amikor anyum rám erőszakolja, hogy fiam vegyél egy cipőt magadnak. Látok benne jövőt és kereseti lehetőséget, mert a zene, amit csinálok, ez a melodic house eléggé mai, nagyon sok fesztiválra el lehet menni vele, van ennek piaca. Kiderül, hogy mi lesz belőle, de megteszek mindent érte” – mondja, majd arról kezdünk beszélgetni, hogy milyen lehetőségek vannak itthon. Szerinte nagyon nehéz itt karriert építeni, néhány fellépési lehetőségen kívül nem terem sok babér: „nem volt meg soha a fiatal zenészek támogatottsága, most sem, de akkor sem, amikor volt az az időszak, hogy több zenekar volt itthon: Palma Hills, First Attempt, mi, stb. Gyerekként kezeltek. Azok is voltunk, de akkor is. Adtak egy sört?!”.

Isti szeret alkotni, nem a zenélés anyagi vonzata és világsiker a fő mozgatórugója, de nyilván a nemrég megjelenő száma kapcsán kapott pozitív visszajelzések adnak számára egy lökést. Ezek között meglepetésként érte édesapja első reakciója: miért nem énekel magyarul? A válasz egyszerű: „nem azért nem magyar, mert kevésbé lehet világsikerekre törni, nem is az a cél. Ennek a stílusnak ez áll jól. Kicsi műfajidegen lenne magyarul, de az is lehet, hogy ezzel is kísérletezni fogok, nem zárom ki. Egyelőre ez jön természetesként, így áll közel hozzám, így is ismertem meg a műfajt”.

Amikor elcsendesedik a világ

Isti legtöbbször éjjel zenél, amikor elcsendesedik a külvilág, jobban magába tud szállni, és fókuszáltabb maradni. „Eszembe jut egy dallam, azt feljátszom zongorán vagy gitáron, aztán arra építek egy zenét, legtöbbször csak úgy nekifogok, aztán addig kínzom, amíg lesz valami belőle” – mesél az alkotói folyamatról, majd terveiről kezd beszélni.

Most, hogy a kislemez kész van, amíg itthon van, a régi tagokkal zenélgetnek a pajtából átalakított próbateremben, szeretné, ha egy-két zenét fel tudnánk venni. Szeretne felvenni egy videót is a nyáron, amelyen élőben zenél, és amelynek már meg is keresték a helyszínét: „van egy kőfejtő, vöröses sziklákkal, ott szeretnénk”. Fábián Andor segít kitalálni a koncepciót, Fazakas Bence pedig videóz majd. Isti azt vallja, annál érdekesebb dolgok születnek, minél több ember teszi bele a magáét.

A későbbiekben majd szeretne zenélni, de nem DJ-szettként, hanem inkább performanszként élőben felépíteni a zenét gitárral, szintivel. De ez nem jelenti, azt, hogy lenézi a DJ-ket, teszi hozzá, „abban is nagyon sok szépség van, megválasztani azokat a zenéket, ráérezni, hogy mit szeretnek, felvezetni a hangulatot, szeretem azt is”.