Életem első munkahelyén megkérdezte az egyik felettesem:
– Végül is te hova valósi vagy?
Mondom:
– Udvarhelyi.
Nevetett és folytatta:
– Nem baj na… elmúlik.
Én is nevettem, de nem volt őszinte a mosolyom.
•••
Húsz év távlatából szeretném jelezni, hogy nem múlt el, de ez idő alatt több alkalommal is eszembe jutott: amikor azt mondom valakinek, hogy udvarhelyi vagyok, akkor milyen címke jelenik meg a fejében az udvarhelyiek kapcsán?
Milyennek látnak minket, udvarhelyieket mások? Milyenek emberek vagyunk mi a magunk számára? Milyen a városunk saját magunk számára? És milyen a városunk az átutazók számára? Milyennek kellene lennünk nekünk magunknak és milyennek kellene lennie a városnak, hogy itt ne elteljen az élet, hanem tobzódjunk, dőzsöljünk a város által biztosított élettérben?
Skandináv sztori a milyenségről
Pár évtizede volt egy megbeszélés a Volvo főhadiszállásán. (Ez természetesen nem igaz.)
Valaki kihörpintette az utolsó korty kávéját, és már felállva begombolta a kabátja felső gombját, majd megköszörülte a torkát:
– Mostantól ne azt mondjuk, hogy autót gyártunk. Mondjuk azt, hogy biztonságos autót gyártunk.
Mint minden közösségben, a Volvónál is voltak károgók, önkéntes és fizetett hátramozdítók is, aki keresni kezdték a svéd acélon a csomót:
– Mindenki más is biztonságos autót gyárt.
– De ezzel elveszítjük a sportos autókat preferálókat!
– Emberek halnak meg az autókban! A mi autóinkban. Nem igaz, hogy biztonságos autót gyártunk!
– De hát a gumiabroncsok hibáiért, az emberi butaságért nem tudunk felelősséget vállalni!
Stb.
•••
Valójában fogalmam nincs róla, hogy a Volvo biztonságos autókért indított maratoni futása így kezdődött-e, de nem lehet vitatkozni azzal, hogy hihetetlen mennyiségű szabadalmat tudnak magukénak a biztonságos autózással kapcsolatban, és a Volvo a mai napig a legbiztonságosabb autóként szerepel a fejekben.
Természetesen ez egy folyamat volt, de maga a „biztonságos autó” címke választ adott egy sor – fel sem tett – kérdésre. Megadta az autók fejlesztésénel irányát, fókuszát. Nem erős, gyors, vagy éppen nagy csomagtartós autót gyártunk, hanem biztonságosat.
Ez a „biztonságos autó” jelző választ adott arra is, hogy a különféle fejlesztést igénylő területek melyike kapjon több erőforrást, hiszen már a kérdés feltevése utáni pillanatban, rögtön látható, hogy pl. a motorerőre, a takarékosságra vagy a légzsákok fejlesztésére fektessünk több időt, energiát, pénzt.
Ez a „biztonságos autó” címke egy megjegyezhetőséget, felismerhetőséget is adott az autóiknak, hiszen elkezdték kialakítani, hogy amikor egy Volvóra néznek az emberek, akkor ne egy autót lássanak, ami vagy tetszik az embereknek, vagy sem, hanem egy olyan autót, amely biztonságos és vagy tetszik nekik, vagy sem.
Ez a „biztonságos autó” címke egy adag extra motivációt is adott a munkatársaknak, hiszen volt egy pontosabban megfogalmazott cél is, amin dolgoznak: „Nem csak autókat… hanem biztonságos autókat gyártunk.”
De ezt annyira jól sikerült megfogalmazni, hogy a portástól a részvényesig, mindenki magáénak tudta érezni, hiszen senkit nem zárt ki. Természetesen ez egyfajta házi feladatként is működik, hiszen onnan kezdve nem engedhették meg maguknak, hogy olyan autók hagyják el a gyárkaput, amelyek az előző modellekhez képest nem fejlettebbek (legalább) a biztonságra vonatkozó tesztek tekintetében. Ez adott egy extra büszkeséget, mert amikor a nyakig olajos szerelő hazament, akkor nem azt mondta a szomszédnak, hogy ő autógyárban dolgozik, hanem kihúzhatta magát és azt mondta: „Mi biztonságos autókat gyártunk”. Persze, azért ez némi lemondással járt, hiszen nem a legszebb, nem a legtakarékosabb autókat hozták létre. És mindez, kiváló üzleti lehetőség is, hiszen, ha az a címke van rajtam, hogy én vagyok a biztonságos autó, akkor egészen könnyen meg tudom szerezni azok figyelmét, akinek ez a címke fontos, így akár extra bevételre is szert tehetek.
Megjegyzés: Amennyiben az eddigiek alapján felháborodtál, mert szerinted nem a Volvo a legbiztonságosabb autó, kérlek, még ne perelj be. Cseréld ki a Volvo és/vagy a biztonságos szavakat tetszőlegesen bármire – például menyasszonyi csokor és mustárszag – és majd a cikk végén rohanj ügyvédhez.
Mindjárt rátérünk arra is, hogy milyen (legyen) a város, de
egy gyors ismétlés:
Egy álmos skandináv reggelen, valaki megszült egy jelzőt, egy címkét, egy minősítést a Volvónál amely:
– megadja a fejlesztések irányát
– könnyűvé teszi a helyes döntést, amikor nem korlátlan erőforrásokkal kell gazdálkodni
– könnyen felismerhetővé és megkülönböztethetővé teszi őket
– minden kétséget kizáróan, extra motivációként tud működni a munkatársak számára
– senkit nem rekeszt ki
– az értőknek egy törekvést, egy magasabb ideált, egy kis nyújtózkodást kreál
– büszkeséget ad a munkatársaknak, részvényeseknek egyaránt
– jól behatárolja, hogy ha valamilyen fejlesztésről le kell mondani, akkor annak mi az oka, és ne fájjon.
•••
A városnapok részeként, a Hargita Bussines Centerben volt egy megbeszélés, ahol picit más megközelítésben volt a „milyennek kellene lennie a városnak?” kérdés megtárgyalva.
Milyen jelző illik a legjobban a városra, amely nem uncsi, amely kicsit ébresztőként hat?
Hogyan lehetne minősíteni a várost, az embereket, ami adhat egy kis motivácót a hétköznapokhoz, ami mederbe tereli a fejlesztések irányát?
Te mit hallanál szívesen a városról, amikor pár turista beszélgetéséből kihallasz egy fél mondatot?
Milyen a város? Vagy milyen kellene hogy legyen a város?
Elég sok iskolánk van, ezért adja magát, hogy mi vagyunk az iskolaváros.
Egy raklap politikus már játszadozott a gondolattal, miszerint a székely főváros, de például Tamási Áron ezt Marosvásárhelyre mondta. Kétségtelen, hogy a vállalkozók városa címke illik a jelenünkre, és a jövőbeni fejlesztési irányra is. Ez kiszorít-e olyan erőket, ami a művészeteket, a színházat, a civil szervezetek városépítő, városhoz hozzájáruló tevékenységét illeti?
Akár pont a civil szervezetek városa kellene lennünk? Vagy az egoizmusé? Mindkettőnek lehetne valóságalapja. Versenyezzünk kicsit Kolozsvárral az IT kapcsán? Ebben a versenyben másodiknak lenni is előkelő hely. Mi az a jelző, mi az az önbeteljesítő jóslat, amely annyira szépen össze tud folyni a hétköznapokkal, az ünnepekkel, mint a Volvo biztonságossága?
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy e téren két lábbal a földön kell járnunk. Fazakas Szabi és a Legendárium egy helyi és kiváló példa rá, hogy a legelvetemültebb legelszálltabb gondolat is gyökeret tud verni és virágozni tud.
Milyen a város? Milyennek kellene lennie a városnak? Milyenek vagyunk mi magunk? Milyennek kellene lennünk nekünk, magunknak? Ez a négy kérdésre adott válasz figyelembe veszi azt is, ami erőforrásként, „letett az asztalra valami”-ként már számít, de a válaszok a jövőbe is tekintenek.
Legyen olyan, amivel valahogy mindenki képes azonosulni, és képes jobbá tenni minket. Jobbá, azaz saját magunkhoz képest okosabbá, igényesebbé, kitartóbbá, előzékenyebbé, türelmesebbé, segítőkészebbé, felelősségvállalóbbá.
Legyen olyan, amely belátásra késztet, hiszen nem mindig annak a jelzőnek megfelelően működünk, de egyúttal sarkal is rá, hogy ne csak utasai legyünk ennek az országnak, századnak, de evezősei, kormányosai is.
Hitessük el magunkkal, velük, hogy tudunk lenni mi A „…..” város. Hangosan! Sokáig. Következetesen! Sem a biztonságos Volvo, sem a piros Ferrari nem három hét alatt égett be a retinánkba.
Nos?
Mi jellemez minket, a városunkat? Mi jellemez leginkább? Mi az, ami csak minket jellemez!
Milyen legyen a város?