Milyen a szabadság íze?

Aki járt már romániai bíróságon, az tudja, hogy nem olyan, mint az amerikai filmekben. Nincsenek nagy szónoklatok, drámai védőbeszédek, hanem a száraz törvénycikkelyeket sorolják a perekben unottan résztvevő jogászok, méghozzá olyan sebességgel, hogy levegőt is alig vesznek, te pedig alig értheted, hogy mi folyik itt, ha nem jártál, vagy nem voltál elég kitartó a jogi egyetemen.

Nos, egy napon, amikor épp a bíróságon volt dolgom, volt szerencsém elcsípni egy rendhagyó pert. Éppen lejárt, pontosabban el se kezdődött az a tárgyalás, ami engem érdekelt, hiszen egy villámgyors jogi ping-pong után egy hónappal ehalasztották. Olyan gyorsan történt minden, hogy időm se volt távozni a teremből, máris szólították a következő vádlottat. Az a néhány plusz perc viszont mindent megért.

Látszólag banális ügyről volt szó: ittas vezetés közben elkapták a rendőrök, ezért állították bíróság elé a fiatalembert. De amikor átvette a szót az ügyvédje, mintha egy amerikai filmbe csöppentünk volna, teljesen más megvilágításba kerültek a körülmények.

Persze, hogy megbánta a tettét, és tisztában van a következményeivel, de arra kéri a bírónőt, hogy hallgassa meg a vádlott történetet: éppen lagziban volt, és csak egy pohár viszkit hajtott le, mielőtt autóba ült, és különben is, más kedvéért ült a volán mögé. Márpedig vannak vészhelyzetek, amelyek megkövetelik, hogy az ember eltekintsen a szabályoktól, érvelt az ügyvéd.

Tudniillik, a fiatalember egy külföldi vendéget kellett hazavigyen, mert „megkívánta a spanyol etikett”. Ez volt az első pillanat, amikor a bírónő majdnem lefordult a székről, az ügyésznő is alig tudta visszatartani a kacagást. De tisztelettudóan hallgatták tovább az ügyvédet, aki újabb kártyát húzott elő, és személyesre vette a figurát.

„Én még olyat nem láttam, hogy valakinek a munkaadója fizesse ki az ügyvédi honoráriumot” – mondta, ezzel is nyomatékosítva, hogy mennyire megbecsült személyről van szó, aki maradhatott volna külföldön, de mégis visszatért szülővárosába. Hibázott, de nem képez veszélyt a társadalomra, nem áll fenn a visszaesés kockázata sem, ezért arra kéri a bírónőt, hogy ne vonja meg tőle a „szabadság fűszerét”, ezzel a költői képpel utalva a vádlott szakmájára. S hogy fokozza a hatást, úgy csinált a kezével, mintha szórna belőle a képzeletbeli ételre.

Több se kellett a bírónőnek, nem bírta megállni, hogy replika nélkül hagyja a zsírosra sikerült védőbeszédet, mielőtt berekeszti a tárgyalást. – Jól van, ügyvéd úr, halljuk a vádlottat is. Fiatalember, írja alá a vallomását, és megígéri, hogy nem savanyítja többet alkohollal a gombalevest?

Kár, hogy nem láttam az arckifejezését, mert háttal állt, de a hangjából érződött, hogy már ő se tudja hova tenni az egészet, pedig a börtön kapujának látványa biztos felvillant már néhányszor a fejében az a bizonyos éjszaka miatt. Mindenesetre megígérte, mi mást tehetett volna? A szakma mindenekelőtt.

– Rendben van, elmehet, kettőkor mondok ítéletet – engedte útjára a bírónő mosolyogva.