Fotó: Máté Emőke
Húsvét előtt, nagyhéten bár, de pilinkélő hóesésben fékezett le a taxi az épület parkolójában. Az iskola udvara már üres volt, a tanítás véget ért, a diákok valahol a városban kószálva töltötték a szabadidejüket. Közelharcot vívtam a kapussal, aki mindenáron vinni szerette volna a piros bőröndöm, elkerültem a nevelőnőt és még ásványvizet is elfelejtettem venni. Ezúttal a Kós Károly Szakközépiskola bentlakásába költöztem be egy éjszakára, megtudtam, milyen lehet az udvarhelyen tanuló diák luxusa.
Rövid időn belül megtaláltuk egymást Horváth Enikővel, a bentlakás nappali nevelőjével, aki a kalauzom volt a nap további részében. Előbb megmutatta a szobát, ahol majd álomra hajthatom a fejem.
A bentlakásnak jelenleg 84 lakója van, 58 lány a második és harmadik emeleten, 26 fiú az elsőn. 35 településről van diák, főként Hargita, Kovászna, Brassó és Maros megyéből.
Belépve volt az első váó élményem: tudtam ugyan, hogy csak három személyesek a szobák, de azt nem, hogy ennyire tágasak. A folyosóról az ajtók előbb egy előszobába nyílnak, ahol minden diák számára van egy nagy és tágas szekrény. Az előtérből nyílik a fürdőszoba – Székelyudvarhelyen ez az egyetlen bentlakás, ahol minden hálóhoz külön fürdő jár. A szobában a három ágy mellett helyet kap még egy asztal és három szék, éjjeliszekrények, könyvespolc és egy parafatábla. Ez utóbbi azért lett a berendezés része, hogy a gyerekek ne a bútorokra, falakra ragasszanak fel plakátot, órarendet, képet. Az elképzelés bevált, sőt, a táblák a lakók személyiségének lenyomataként lógnak a falon.
Miután lepakoltam a bőröndömet, átsétáltunk az intézmény étkezdéjébe, amely szintén a Kós Károly Szakközépiskola területén foglal helyet, így a diákok egy udvaron belül járnak iskolába, étkeznek és élik mindennapjaikat, akárcsak a kampuszokban. A kantin belső terére is ugyanazokat a jelzőket tudom felsorakoztatni, mint a bentlakáséra: rendezett és tiszta, az épületet 2008-ban újították fel, avatott be Enikő. Ez meg is látszik, nem hull a falról a vakolat és nem hiányoznak darabok a parkettából.
Az ebédemet, akár a diákok, a kiadó ablaknál sorban állva vettem át, a pult végén pedig bedobtam az ételjegyemet az erre kikészített csészébe. A hosszú asztalokhoz ülve kapros csorbát ettem, hagymás rostélyost rizzsel és savanyúsággal, deszertnek pedig egy narancsot. Tekintve, hogy viszonylag korán költöztem be, még elég sok idő volt hátra a szilenciumig, Horváth Enikővel leültünk a nevelőszoba beszélgetni.
