Kiderült, hogy Böjte Csaba valójában egy vállalkozó, és jó vállalkozóhoz híven a csapat fontosságáról beszélt.
Fotó: SIMÓ VERONIKA
Nagy örömmel jön mindig Székelyföldre, itt cseperedett fel, „egy vérből valók vagyunk”, mondta Böjte Csaba a Harghita Business Center utolsó Bizniszvitaminján, ami egy jótékonysági esemény is volt egyben.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány atyjáról egy magazin kiderítette, hogy ő is vállalkozó. Noha soha nem gondolt bele, talán van némi igazság benne. Egy vállalkozáshoz alapanyag kell, és árva gyermekből van elég, emellett ő is, a vállalkozókhoz hasonlóan, sokat mászkál a bürokrácia erdeiben, ahonnan nem mindig tud kijönni. Nagyjából minden megvan ahhoz, hogy vállalkozónak nevezze magát.
Ha megkérdeznék tőle, mivel akadt az elmúlt 25 évben a legnagyobb problémája, ő a munkatársakat, azoknak hiányát mondaná, így előadása főként a csapatról, a csapatmunkában rejlő erőről szólt. Munka elég van, felszerelés is, csapatot kell építeni, mondta.
Arról is beszélt, mennyire fontos, hogy egy vállalkozó kimutassa az örömét. Érdemes rajta elgondolkodni, miért különleges a Mennyei Atya és miért mondta Jézus, hogy legyetek olyanok, mint ő. „A Mennyei Atya tud örvendeni mindennek, gyönyörködik a teremtett világban, az emberekben, a saját fiában. Ha valamit elérsz, nagyon jó lenne tudni örülni annak, vagy nagyon jó lenne meg tudni dicsérni a kollégáidat a sikereik után” – ecsetelte. Majd további hasonlatokkal érzékeltette ennek súlyát: „ha egy férfinak azt mondod kilencszer, hogy egy disznó, tizedik alkalommal röfögni kezd”. Olyannak látjuk magunkat, amilyennek a mellettünk lévő ember szemének a tükre mutatja.
Visszatérve a Mennyei Atyára, és a munkatársak fontosságára, kihangsúlyozta: a Jóisten nem partizán, nem magányos harcos. Mária, a betlehemi királyok, az apostolok mind-mind segítségére voltak valamiben. A munkája sem az volt, hogy templomot építsen, hogy legyen, ahonnan prédikáljon, „nem infrastruktúra kellett”, hanem, hogy váltsa meg a világot, megértesse az emberekkel a szeretet fontosságát. Buli lesz, mondhatta András és János apostoloknak, akik vele tartottak.
Gyerekként Böjte Csaba számvetést végzett hálaadáskor, megnézte, hány maradt meg a régi barátokból, hány új barátot szerzett és ebben mérte, mennyire volt sikeres az esztendő. „Ha minél többen vagyunk, akire lehet számítani, és akinek meg lehet fogni a kezét, akkor bingó” – mondta.
Jézus sem csinál semmit egyedül,
hiszen egyedül mindenkinek megvannak a korlátai. A szerzetes történetekkel adta át közönségének, ő hogyan tesz szert kollégára. Annó Déván frissen végző, fiatal tanárok tartották a magyar és a matek órákat az árva gyermekeknek, akik sajnos hamar letörték a tanárok szarvait, hiába kérlelte őket Böjte Csaba, hogy ne tegyék, mert nagyon nehezen kapni jó tanárokat.
„Egyszer azt mondtam Karda Robinak, az akkori igazgatónak, hogy te, Robi, annyit mostuk ezeknek a gyerekeknek a fejét, mossuk meg a lábát is. Mondom, nem tudom, segít-e, de Jézusnak összejött, hátha nekünk is” – mesélte. A legrosszabbakat az első sorba ültették a templomban, az előadó szerint nem kellett utánuk kutatni, legalább négy sorra való volt belőlük.
„Vigyorogtak, gondolták azért vannak ott, hogy szem előtt legyenek. Prédikáció után mondtam, hogy most mindenki húzza le a cipőjét az első sorban, Robi hozott egy nagy kancsó vizet, én biza letérdeltem s megmostam a lábukat. Egyet gondoltam s ott mindenki előtt lehajoltam s meg is pusziltam a lábukat. Olyan csend volt a templomba, hogy a zümmögést is lehetett hallani. Mise után bejöttek és kérdezték, hogy miért csináltam. Örömmel tudom elmondani, hogy ezek a gyerekek közül most négy kollégám” – osztotta meg a történetet.
Guszti
Jelenleg háromszáz munkatársuk van, egyiküknek, Gusztinak is megosztotta a történetét. Naná, hogy ő is a problémásabbak közül való volt, ő is ott volt a lábmosott társaságban. Volt, hogy azért keresték Böjte Csabát, mert éppen betörte egy autó ablakát, de ő volt az is, aki a lépcsőházban sílécekkel a lábán ütött el egy hölgyet, aki később kórházba került. Guszti 18 évesen sikeresen leérettségizett, majd pár év távollét után megkereste Böjte atyát, hogy nevelő szeretne lenni.
„Egy hétig utaztunk, Guszti vezetett, én meg elgondolkoztam, hogy végül is az életemet rá mertem bízni, ő vezette az autót. Miért ne mertem volna a becsületemet is rábízni? Mondtam neki, hogy Gyergyószentmiklóson van egy Szent Annáról elnevezett fiúcsalád, én rá bízom őket. Hét-nyolc gyereket szoktunk rábízni egy felnőttre, és csak olyant alkalmazok, aki összeköltözik a gyerekekkel, próbálok családot adni nekik. Tíz hónap munka, két hónap szabadság. Nagyon nehéz kollégákat találni, ez itt egyben a reklám helye is, úgyhogy ha valaki úgy érzi…” – használta ki a történettel a lehetőséget a szerzetes.
Guszti szépen nevelte a nyolc fiúgyermeket, amikor Böjte Csabát megkereste egy kétségbeesett gyergyószentmiklósi lány, aki éppen az esküvő előtt veszítette el vőlegényét. Mivel ő a gyermekeket tartja a legjobb orvosságnak, megkérte Gusztit, hogy néha a gyermekekkel látogassa meg a lányt, hívják meg egy fagyira, olvastassanak vele mesét. Guszti olyan komolyan vette a dolgát, hogy egy év múlva el is vette a lányt, azóta Guszti és Orsi vezetik Böjte Csaba egyik otthonát.
„A csapatépítéshez hozzátartozik,
hogy tudd megmosni a kollégáid lábát. A szeretet az egy olyan befektetés, amely százszorosan megtérül” – vonta le a következtetést. Nagy önuralom kell ahhoz, hogy az ember ne azt adja a másiknak, amit megérdemel, ahhoz, hogy próbáljunk valakit szeretni akkor is, ha az kiabál, veszekszik, de megéri. Nem tudod jobbá szidni a másikat, de verejtékes munkával jobbá tenni, igen.
Ha valaki hülyeséget csinál, nagyon hamar letolják, a dicséretet sokkal kevésbé osztják sajnos a világban, mondta még el. A férfiaknak is nagyon jól esik a bók, nagyon szűkmarkúan használjuk egymás felé a jó szót. „Gondolkodjunk el azon, mikor mondtunk utoljára néhány jó szót a kollégáinknak?” – tette fel a kérdést előadása végén Böjte Csaba, majd együtt imádkozott az egybegyűltekkel.