Miért jó a léböjtkúra, és mi történhet négy nap alatt a testeddel?

Csak négy nap, ennyi kell ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is tisztulj egy kicsit így év elején. Margó most a Zsebben elkészíti a leveket a léböjtkúrádhoz, ad hozzá teákat, utó-diéta recepteket, és az ajtódig is elszállítják az innivalót. De miért éri ez meg, mit nyerhetsz egy ilyen böjttel, és hogyan kell rákészülni? Megkérdeztük Margót.

Margó és Robi nemrég egyszerre csinálták végig a léböjtkúrát. Mindketten ledobtak pár kilót, de folyton hangsúlyozzák, hogy az csak egy a sok hasznos hatás közül, és nem a legfontosabb. Margó például a lusta epéje miatt nehezen emészt, ezt évi két léböjtkúrával teljesen helyre tudja hozni. Robinak a legjobb mellékhatás a hirtelen jött sok energia volt, amitől rögtön többet kezdett futni, úszni, aktívabb lett.

Az is jó, ha ezt közösen csinálod valakivel, és nem egyedül vágsz bele, mert akkor van, akivel megoszd, hogy hogy érzed magad, mik a nehézségeid a kúra alatt, és milyen pozitív hatásokat kezdtél el észlelni a testeden. Meg úgy általában, van valaki, aki pontosan tudja, mit érzel, és támogat a nehezebb a napokon.

Margó például elmondja, hogy ha egyedül csinálja a kúrát, ott a kísértés, hogy ne álljon neki elkészíteni egy komplex levet, (mert azért az jó sok munka) csak csavarjon le egy-két gyümölcsöt, de így, hogy tudta, hogy Robinak is kell készítenie, rávette magát. Neked persze ilyen problémád nem lesz, ha a Zsebből rendeled meg a kúrát.

A léböjtkúra nem jelenti azt, hogy most akkor négy napig éhezni fogsz. Az első, második nap elkaphat egy erős éhségérzet, mert szokva vagy ahhoz, hogy szilárd ételt vigyél be a szervezetedbe. Azután viszont enyhül, vagy teljesen megszűnik ez az érzés, sőt, sokan azt érzik a negyedik nap végére, hogy simán tudnák folytatni még néhány napig, annyira hozzászokott a szervezetük.

Hogy kell egy ilyen kúrára rákészülni? Mit érdemes előtte egy héttel, vagy előtte pár nappal csinálni?

A rákészülés nagyon fontos, hiába eszel a léböjtkúra előtti napon egy nagy flekkent, mert sokkolod a szervezeted, és akkor fejfájás, szédülés, hányinger lehet a mellékhatása.

Legalább három nappal a kúra előtt el kell kezdeni a felkészülést. Első nap kihagyod a húst az étrendedből, megpróbálsz minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, és az étel adagokat is csökkenteni, harmadik napra kihagyod a finomított szénhidrátokat is teljesen, és aznap csak gyümölcsöt és zöldséget fogyasztasz.

Közben fokozatosan meg kell próbálni több vizet inni, mert a léböjtnek a lényege, hogy minél több folyadékot vigyél be a szervezetedbe, és jó a szervezetet ahhoz is fokozatosan hozzászoktatni. Persze, az is nagyon klassz, ha már egy héttel előtte elkezded a diétát, de a három nap is tökéletesen megfelel.

Miből áll egy ilyen kúra? Mit kell tenni?

A kúra alapja, hogy a három főétkezést kiváltod gyümölcs, vagy zöldséglével. Fontos, hogy ez nem turmix, hanem préselt lé. Emellett ajánlott gyógyteákat is fogyasztani, és minél több vizet, legalább napi két litert. Mindegyik lébe kerül gyömbér is, mert annak méregtelenítő hatása van, és energizál is.

A reggel mindig egy jó nagy pohár vízzel kezdődik, amibe lehet citromot vagy gyömbért csavarni, ízlés szerint. Az első adag levet 10 órakor kell meginni, ami 4 deciliter frissen csavart vegyes gyümölcslé. Ebédre szintén gyümölcslé lesz, csak más gyümölcsökkel. A vacsora 6-7 óra környékén pedig 4 deciliter zöldséglé.

A három étkezés közötti tízórai és uzsonna szintén 4-4 deciliter tea. A gyümölcs és zöldséglevek is változnak napról napra, hogy ne legyen unalmas a böjt. A gyümölcsök közül például grapefruit, ananász, sárgadinnye, alma is kerülhet a levekbe.

Milyen reakciók várhatók közben?

A bőséges folyadékbevitel miatt esélyes, hogy gyakoribbá válik a vizelési inger, harmadik nap környékén előfordulhat enyhébb szédülés is. Kijöhet egy-két pattanás is az arcodra. A böjt alatt jobb nem használni semmilyen krémet, és izzadásgátlót, mert a méreganyagok a szervezetből izzadságon keresztül távoznak, főleg éjszaka alvás közben fokozottan fogsz izzadni a kúra alatt.

Ezenkívül lehet, hogy ingerlékenyebb leszel, érdemes szólni a körülötted élőknek, hogy legyenek elnézőbbek veled pár napig. Koncentrációhiány is felléphet a kúra alatt.

Mitől hat, mi fog történni a szervezetemben a kúra közben? Mi lesz a hatása?

Mivel szilárd táplálék nem kerül a szervezetedbe, ezért az emésztő és kiválasztórendszerek pihentetve vannak, a hasnyálmirigy is kevesebb emésztőenzimet kell hogy termeljen. Ezért is nagyon fontos, hogy a kúra után ne kezdj el egyből zabálni, mert a szervezeted nem fogja tudni megemészteni.

Azon kívül, hogy ledobunk pár kilót, ez a kúra méregtelenít, megoldja az emésztési problémákat, energizál, utána jobb lesz a közérzeted, jobban bírod a stresszt. Aktívabb lesz a zsíranyagcsere, megtöltöd a szervezetet vitaminokkal, jót tesz a bőrnek, enyhíti a narancsbőrt. Egy hosszabb diéta kezdőlökete is lehet, sőt a legtöbb diétánál ajánlják is az elejére a méregtelenítést.

Nem veszélyes ez? Kiknek nem ajánljuk?

Azt mondják a szakértők hogy a léböjt a legbiztonságosabb, és leghatékonyabb módszere a böjtölésnek.

A böjtöt 14 év alatti gyermekeknek semmiképp nem ajánljuk, terhes, és szoptatós anyukáknak szintén nem, akinek krónikus betegsége van, előtte mindenképp konzultáljon az orvosával. Főleg akinek vesebetegsége, pajzsmirigy túlműködése van, vagy egyes típusú cukorbetegsége. Ők orvosi hozzájárulás nélkül azért ne álljanak neki semmiféle böjtnek, nem csak léböjtnek.

Mennyire fontos, hogy milyen teákat fogyasztunk közben? Mi a teák szerepe a kúrában?

Fontos közben a gyógynövényteák fogyasztása, ezen belül is azok, amelyek rásegítenek a méregtelenítésre. Ilyen a csalántea, zsurlótea, máriatövis, petrezselyem, gyömbér, a délutáni teába pedig lehet tenni egy kis citromfüvet, ami finom, és nyugtató hatása van. Ezek mind segítenek abban, hogy minél könnyebben távozzon a szervezetedből a felgyülemlett méreganyag.

Milyen gyakran érdemes egy ilyen kúrát csinálni, illetve mekkora időközt kötelező hagyni a két kúra között?

Akár havonta lehet egy pár napos léböjtkúrát csinálni a tapasztaltabbaknak, de ami ideális, az az évi két kúra. Ez lehet 4, vagy 5 napos, maximum 8 napot ajánlanak, ami még biztonságos, de ilyenkor már érdemes orvosi felügyelet alatt végezni a kúrát.

Mivel lehet még rásegíteni a kúra hatékonyságára?

Nagy intenzitású sportot nem érdemes ilyenkor csinálni, inkább sétákat, jógát, pilatest. Aki rendszeresen sportolt előtte is, az nyugodtan folytathatja a kúra alatt is. Jó lehet ilyenkor meditálni is, segít a stressz kezelésében.

Ha a Zsebben rendelem meg, akkor mennyibe kerül, és hogyan fogom megkapni az adagokat?

A léböjtkúra ára 390 Ron, ami tartalmaz felvezető, és levezető étrend összeállítást, napi két teát, és napi három levet négy napon keresztül.

Miután feliratkoztál, elveheted a Zsebben a leveket, vagy kérheted a házhoz szállítást is. Minden reggel frissen készül el az aznapi adagod. A böjtök keddtől péntekig tartanak.

Ha érdekel a léböjtkúra, akkor itt jelentkezhetsz, és Margó felveszi veled a kapcsolatot. Vagy ha egyszerűbb, akkor jelentkezhetsz a Zseb facebook oldalán is.