Fotó: HODGYAI-LŐRINCZ Eszter | archív
Valahol a bosszankodás és a teljes felháborodás között triggerel, hogy a Székelyföldön meg úgy általánosságban a magyar nyelven zajló politikából hiányoznak a nők.
Egy ideje foglalkoztat már a dolog, és rendre van valami, ami miatt elhatározom, hogy na most írni fogok róla.
Az i-re a pontot az tette fel, hogy amikor nekifogtam összeírni az alanyokat a Mi lenne, ha a férfiak menstruálnának? című anyaghoz, alig találtam női politikust, akit kérdezhetnék.
Eszembe jutott az is, amikor buszoztam haza valamikor az államfőválasztás első fordulója után, és négy-öt pasas azon elmélkedett utazás közben hogy
ők biztosan nem szavaznak egy fehérnépre.
Nem voltak egyedül a véleményükkel. Ettől visszhangzott a közösségi média egy része is. A rossznyelvek szerint egyébként is milyen amerikai lett volna, ha egy radikális és egy nő között kellett volna választani?
Már gyerekkoromban felfigyeltem egy számomra furcsa jelenségre, de csak felnőttként tudatosult bennem igazán. Egy beszélgetésben amint politikai téma kerül az asztalra, a nők „háttérbe” vonulnak, megjegyezve, hogy: „Ó, én ehhez nem értek”.
Ez akkor szokott különösen szórakoztatni, amikor ugyanazok a nők csak egymás között előszeretettel fejtik ki a véleményüket közéleti kérdésekben.
