Szerdán rajtol az ország legnagyobb kastélyfesztiválja a Kolozs megyei Bonchidán, ezért összeállítottunk neked egy listát, ha nem szeretnél lekésni a kedvencekről, vagy pénzt kidobni az ablakon, neadjisten visszafordulni a bejárattól, mert valami nincs rendben.
A jegyeden
találjon a név és a cím a személyiden szereplővel, enélkül nem biztos, hogy beengednek. A vouchereket és meghívókat itt kell majd beváltani, önmagukban ezek nem jogosítanak fel a belépéshez – írjak a szervezők.
Belépni csak karszalaggal lehet, és időt takaríthatsz meg azzal, ha a jegyedet már a Bonchidára érkezés előtt karszalagra cseréled az erre kijelölt helyek valamelyikénél – a kolozsvári Iulius Mall földszintjén, a bukaresti Băneasa Shopping Cityben, vagy AFI Cotroceni bevásárlóközpontban a fesztivál első napjáig naponta 10 és 22 óra között. A 18 évnél fiatalabbaknak ez az opció nem elérhető, hiszen ha még nem vagy nagykorú, akkor csupán a szüleid írásos beleegyezésével veheted át a karkötődet. Ha ez kipipálva, a gyorsított sorok valamelyikébe állhatsz a bejáratnál, és így az elsők között pózolhatsz majd az EC lógónál.
A fesztivál készpénzmentes,
a karszalagoddal fizetsz majd odabent mindenért, persze, ezt fel is kell töltened, ami a fesztivál területén található, erre szolgáló pontokon, és online is lehetséges, miután regisztráltál ide kattintva.
Létrehozol egy fiókot a webhelyen, regisztrálod a jegyed a Cashless platformon, és feltöltöd a pénzt – írják le a folyamat három lépését közleményükben a szervezők, megjegyezve, hogy a feltöltött pénzösszeg a jegyed karszalagra való cserélése után automatikusan rajta lesz a számládon. Minden online feltöltés után „be kell csippantanod majd” a karszalagod bármelyik fizetési helyen, hogy megerősítsd az új egyenleget – írják.
Az el nem költött, de feltöltött pénzt a feltöltő helyeken július 24-én 8 óráig a fesztiválon, vagy utólag a visszatérítési űrlap kitöltésével lehet visszaigényelni. További információk a fesztivál Facebook-oldalán lesznek elérhetőek a fesztivál utolsó napján. De ne szaladjunk máris a zárónapra, hiszen először
először ki kellene jutni
a Kolozsvártól 30 kilométerre található Bonchidára, a fesztivál területére, amit több módon is megtehetsz.
A tavalyi kritikákat szívükön viselték a szervezők, állítják. Mi is beszámoltunk arról, hogy a pénteki káoszt plusz járatokkal már szombatra felszámolták 2022-ben, és idén további lépéseket tettek, hogy gördülékenyebben menjen a kijutás Kolozsvárról és vissza.
Ennek érdekében 30 százalékkal növelték a buszflottát idén, 50 százalékkal a vonatok kapacitását, és azokat a megállókat is növeltek, amelyekben a buszokra kell várniuk a fesztiválozóknak. Boncidán egyszerre öt busz telik meg az utasokkal itt párhuzamosan, így a lehető leggyorsabb lesz a visszaút a városba – írják, és azt ígérik, hogy csúcsidőben sem kell többet várnod az indulásra a buszokkal, mint 30 perc. A szervezők idén létrehoztak egy Whatsapp-csoportot is, amelyben jelezheted a közlekedéssel kapcsolatos problémákat, azt mondják, minél előbb megoldást keresnek majd ezekre.
Az első busz Kolozsvárról július 19-én, szerdán 11 órától indul a fesztiválra, az utolsó július 24-én 13 órakor indul vissza, és eközött éjjel-nappal, folyamatosan jönnek-mennek majd a járatok, amelyre 25 lejbe kerül egy jegy. A két buszállomás – akárcsak tavaly – a Iulius Mallnál, és az Expo Transilvániánál lesz.
Az EC vonatok – amelyekre csak a fesztiválozók ülhetnek fel – a kisállomásról indulnak és Zsukig visznek, innen majd buszok szállítják tovább a fesztiválozókat. Egy utazás – vonatostól és buszostól – ugyancsak 25 lejbe kerül. Persze, a CFR járataival is mehetsz egészen Bonchidáig, azonban az állomástól a bejáratig egy 40 perces séta vár rád. Ide kattintva menetrendet is találsz. A szervezők a vonatot ajánlják azokban az órákban, amikor az úton a forgalom miatt torlódás alakulhat ki.
Az autót viszont egyáltalán nem ajánlják. Ha azonban mégis emellett döntesz, tele kocsival gyere. Ha a fesztiválra érkezéskor nincs üres hely az autóban, akkor ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak, azonban ha csak „eldobnál valakit, vagy elvennél” valakit, ki kell fizesd az 50 lejes parkolódíjat.
Ha a szállásod a településen van, add meg előre a házigazdáknak a rendszámodat, különben a rendőrök nem fognak beengedni autóval hozzájuk. Az utcán nem, csak az udvaron lehet tartani az autókat vagy a nagy parkolóban.
Pakolj okosan!
A szekuritisek a szokásos dolgokat fogják kihajigálni a táskádból. Mindent, ami szúró- vagy vágóeszköznek minősül, üvegtárgyakat, fegyvereket, drogokat (kivéve ha orvosi papírod van róla), alkoholt, kiskutyát, kiscicát. És hiába zenefesztivál, hordozható hangfalakat és hangszereket csak a kempingbe vihetsz be, hacsak nem téged várnak valamelyik színpadon.
Egészséges ember a saját lábán kell belépjen, tehát se bicikli, se roller, se görkori, se segway nem játszik. Esőernyőt sem szabad bevinni, csak esőköpenyt.
Ha mégis eláznál vagy szétizzadnád az összes cuccod, lesznek tisztítóautomaták a kempingben. Az értéktárgyakat rövidebb időre zárható szekrényekbe lehet elhelyezni.
Bulizz okosan!
A szervezők azt mondják, hogy semmi szükség drogokra, mert a fesztiválon eleve garantált az eufórikus hangulat. Ha mégis erre vetemednél, és elkapnak, nyomban kiraknak és átadnak a rendőrségnek.
Ugyanez történik, ha verekedésen vagy bármilyen zaklatáson kapnak rajta. Ha áldozatként kerülsz ilyen helyzetbe, kérj egy Angel shot-ot a pultnál, vagy hívd a 0731.333.100-es számot, ami a nap 24 órájában működni fog. Most mentsd el, hogy ne kelljen keresni.
Amúgy minden hasznos infó, a térkép, a fellépők, a program elérhető az Electric Castle applikációján, amit Google Play-ről vagy az App Store-ból tudtok letölteni. Erről lehet pénzt is feltölteni a karkötőkre.
Bonchidán találkozunk!
Csapj le az év legnagyobb akciójára!
Ajándékozd meg magad az UH.ro legizgalmasabb cikkeivel! Csak egy kattintásra vagy attól, hogy elejétől a végéig elolvashasd az uh.ro legizgalmasabb és legértékesebb cikkeit. Ne habozz, az akció csak 2025. január 6.-ig érvényes.