Micsoda sportemberek, micsoda pillanatok!

Elérkezett a vasárnap, december 3., és vele érkeztek a hatodik Teqball Világbajnokság döntői, ahol a 2022-es vébéhez hasonlóan ismét volt székelyudvarhelyi érdekeltség: Györgydeák Apor a címvédésért állhatott asztalhoz a férfiak egyéni versenyének fináléjában, a thaiföldi Bangkokban.  

Ronaldinho a helyszínen tekintette meg Apor vébédöntőjét, fotó: Teqball Romania Facebook-oldal, és a Nemzetközi Teqball Szövetség Instagram-oldala

Már önmagában is felemelő érzés volt ismét világbajnoki döntőben látni városunk szülöttét, és annak is volt egy varázsa, amikor az élő közvetítés során a lelátót vizslatva tudtuk meg, hogy Ronaldinho – Bajnokok Ligája győztes és Aranylabdás brazil labdarúgó – is Apor döntőjét választotta ezen a délelőttön. Az viszont felemás érzésekkel töltött el, hogy a korábbi évektől eltérően Ilyés Szabolcs helyett Kristály Hunor biztatja Aport a játéktér mellett, tudva az országos selejtezők viszontagságos kimeneteléről, amely végül kiszorította Ilyést – Apor párját a férfi párosban és a Góbék Teqball Team vezetőjét – a vébére utazó román keretből.

A feketeleves ellenére Apor megállíthatatlannak bizonyult a döntőig vezető úton, világranglista vezetőként a könnyebb ágon menetelhetett elkerülve legnagyobb riválisait – a kétszeres világbajnok Blázsovics Ádámot, ez Európa-bajnoki döntőt éppen Apor ellen elveszítő lengyelt, Adrian Duszakot és a franciák nagyon jó formában lévő játékosát, Hugo Rabeux-t.

Apornak a kanadai Kertész Róberten, a thaiföldi Uthen Kukheaw-on, a belga Jonathan Coquelle-en és a dán Brian Mengel Thomsenen keresztül vezetett az útja az idei döntőig, amelybe szettveszteség nélkül jutott be és akárcsak 1 évvel korábban, vagy idén, a krakkói EB-n, ismét Adrian Duszakkal nézhetett farkasszemet.

Duszak a tapasztalt teqballosok közé tartozik, már 2019-ben is vébédöntőt játszhatott, de igazán nagy címet még nem sikerült begyűjtenie, akkor Blázsovics Ádám ellen, utolsó két nagy döntőjét éppen Apor ellen veszítette el.

Tavaly Nürnbergben olyan magabiztos második szettel nyerte meg a világbajnoki döntőt ellene Györgydeák Apor, hogy nem bántuk, hogy idén Bangkokban ismét a lengyel játszhat majd a székely

udvarhelyi teqballossal, és nem a nagyszerű formában játszó francia Hugo Rabeux. Arra számítottunk, ő nagyobb eséllyel meglepheti a Góbék Teqball Team játékosát. Azonban

a lengyel tanult az elmúlt évekből,

az éppen Apor ellen játszott tétmeccseiből, és ugyan a mérkőzés elején úgy tűnt, nem tud, amit kezdeni Apor bődületes erejű keresztlabdáival, idén mással próbálkozott.

Duszaknak okosan és finoman kellett játszania, és ennek megfelelően néhány tűpontos szervával és ravasz oldalválasztással végig tapadt az udvarhelyi ellenfelére. 7-6-ra vezetett Apor, amikor két ellenállhatatlan szervával fordított Duszak. Nem adta könnyen magát a teqballosunk és megfordította az állást, továbbra is fej-fej mellett haladt a két ellenfél, de az udvarhelyi a legrosszabb pillanatban, 10-10-nél kétszer is hibázott, így először szettlabdához jutott a lengyel, majd be is húzta az első játszmát.

Majd ugyanott folytatta a másodikban, ahol az elsőben abbahagyta, egy gyönyörű szervával húzta be az első pontot. Ezt Apor pillanatai követték, de csupán kétpontos lépéselőnybe került az udvarhelyi, és hamar lefaragta ezt a hátrányt Duszak, majd ismét ő jutott vezetéshez. Ekkor már látszott, nagyon fel van tüzelve a lengyel, veszélyben Apor címvédése, 7-4-es hátrányban ki is kérte az idejét a román színekben versenyző székelyudvarhelyi.

Az időkérés utáni pont ismét a lengyelé volt, de Apor visszakapaszkodott a szettbe, négypontos hátrányból egyenlített ki. Jöttek azonban Duszak visszaadhatatlan szervái, rögtön kettő, és 8-8 után 10-8-ra módosult az állás, Apornak tökéletes végjátékra lett volna szüksége a meccsben maradáshoz, de 11-9-nél két szervát is elhibázott az udvarhelyi, így egy nagyon hosszú út után ért fel a csúcsra a lengyel Adrian Duszak.

Ennek is köszönhetően ragadták el az érzelmei, és két arcát kezeibe temető, az érzéseivel viaskodó játékos maradt a pályán, majd ölelkezett össze, sportszerű pillanatoknak lehettünk szemtanúi, és bár egyik szemünk sírt Apor miatt, a másik örülni tudott Adrian Duszaknak. Következőkor reméljük, fordítva alakul. A finálét teljes egészében újranézheted ide kattintva.

A vébé többi kategóriájában

is bajnokokat avattak vasárnap. A hölgyek versenyében sem sikerült a címvédés az amerikai Carolyn Greco-nak, akit a hazaiak versenyzője, Jutatip Kuntatong vert meg az elődöntőben. A thaiföldi a finálbéban kikapott brazil ellenfelétől, Rafaella Fontestől, aki így világbajnoki címet ünnepelhetett. Az előző világbajnokság amerikai győztese a dobogóra sem fért fel, miután a bronzmérkőzésen kikapott a Vasas Femina egykori játékosától, az Európa-bajnok Barabási Kingától.

A férfi párosban a magyarok – Katz Balázs és Bányik Csaba – értek fel a csúcsra Brazíliát verve meg a döntőben. A thaiföldiek ebben a számban is meglepetést okoztak, és a bronzmeccsen legyőzték a szám eddigi egyeduralkodóját, Szerbiát, Bogdan Marojevicet és Nikola Mitrót.

És ha még ez sem lenne elég, hogy elhiggyük, Thaiföld teqball-nagyhatalom lett, a női párosok versenyében sem találtak legyőzőre a házigazdák, Kuntatong nyakába akasztották második aranyérmét is, aki ezúttal Suphawadi Wongkhamchannal egészült ki. Magyarország ezüstérmet, Brazília bronzot szerzett.

Wongkhamchan és társa, Phakpong Dejaroen ráadásként a vegyespáros verseny aranyérmét is behúzta a rendező országnak. A versenyszámban Brazília a második, Magyarország a harmadik helyet szerezte meg.