Mi van a Páva színfalai mögött?

Fotók: Szász Zsuzsi

Óvodásként kezdték az éneklést, három éve lépnek közösen színpadra. Azóta énekeltek már a városban több helyen, a környező falvakban, Miskolcon, Debrecenben. Az utóbbi hónapokban a Fölszállott a pávában is megfordultak, és egész az élő adásig eljutottak. 

A három szép hangú székelyudvarhelyi kislánnyal Csíki Zsófiával, Deák Boglárkával és Tifán Annával találkoztam a múlt héten, őket Tifán Csaba és Kászoniné Fejős Gabriella kísérték el. Csaba az egyik kislány édesapja és egyben a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanára, Gabriella pedig a lányok szakmai tudásának fejlődéséért felel. 

Anna és Bogi osztálytársak voltak, külön jártak mindketten népdalversenyekre, Nagy Enikő tanító néni készítette fel őket. Zsófi harmadik osztálytól tanult a Pallóban, őt azelőtt Bartalis Izabella tanító néni készítette fel versenyekre. Harmadik végén jött az ötlet a tanító nénitől, hogy együtt kellene énekelniük. Elég sokat versenyeztek addig egymással, de nagyon ügyesen kezdtek együtt énekelni. Aztán kerestünk egy olyan szakmai embert, aki otthonosan tud útbaigazítást és tanácsokat adni a lányoknak, akkor jött be a képbe Gabika: szerveztünk nekik továbbképzőket, hívtunk vendégtanárokat” emlékezett vissza a kezdetekre Tifán Csaba. Jó döntés volt az egyesülés, tudtam meg a lányoktól: Egyedül sokkal stresszesebb” mondta Anna. Ha egyedül mentünk volna, biztos sokkal jobban izgultunk volna, azt beszéltük meg a színfalak mögött. Így, hogy hárman voltunk, egymást tudtuk nyugtatni egészítette ki Boglárka.  

Mind nézték otthon a Pávát,

az volt az álmuk, hogy egyszer ők is azon a színpadon énekelhetnek majd, főleg, amikor a Cickom volt” mondta mosolyogva Boglárka. Az ötlet Gabriellától jött: Láttam a kiírást, és ajánlottam a lányoknak. Persze át kellett beszélnünk, de én úgy gondoltam, hogy ezt meg lehet próbálni, mert bekerülhetnek a műsorba”. 

Nagyszerű fejlődési lehetőség volt, szakmabeliekkel ismerkedtek meg, például a mentorukkal, Kacsó Hangával (egy korábbi Fölszállott a páva résztvevője és nyertese). De az is cél volt, hogy az udvarhelyszéki népdalokat megismertessük másokkal, amiket például a zsűri sem ismert ezidáig” fejtette ki Csaba. 

Mindenki pozitívan állt az ötlethez. Drukkoltak, nézte az egész osztály” büszkélkedtek, pedig izgultak a lányok amiatt, hogy biztos nem nézik otthon az osztálytársak, esetleg csak kettő vagy három, tette hozzá Gabriella. Azt is mondták, hogy ötven pontot is megérdemeltünk volna. A kicsi kóruson és a nagyon is megdicsértek. Még tapsot is kaptunk” mondta Zsófia. Senki nem mondta, hogy tapsoljanak, csak egy kislány elkezdte, és a többiek folytatták” egészítette ki csillogó szemekkel Boglárka. 

A szülők és rokonok is támogatták, egyforma nyakláncot és fülbevalót is fűztek nekik. Mindenkinek a saját családja készítette el: volt, akinek az unokatestvérek, volt, akinek szülők. Minden apró részletre érdemes figyelni. Aki a műsort követi, az kiszúrhatta, hogy a táncosoknak is és a szólistáknak is van valami a nyakukban. A viselethez hozzátartozik egy szép gyöngysor is. Úgy kell őket öltöztetni tetőtől-talpig, mintha egy régi képből léptek volna ki” ecsetelte Gabriella.  

Egy hangfelvétellel kezdődött minden.

Elküldtük, és jelezték, hogy sikeres volt az előválogatóra a jelentkezés. Nekünk már ez is nagyon tetszett. Idéntől az előválogató az MTVA székhelyén, Budapesten volt megszervezve. Tudtuk, ha odáig eljutunk, akkor a gyerekeknek hatalmas élmény lesz: találkoznak a zsűrivel, bekerülnek a televízióba, és egyáltalán a hangulatot át tudják majd érezni. De egyébként nagyon élvezték. Még mi is felnőttként, nagy élmény volt oda belépni, és végigizgulni, és bejutni az élő adásba, ahova huszonkilenc produkcióból választottak ki tizenkettőt” mesélte Csaba.  

Izgultak a lányok: volt, aki csak a válogatón, volt, aki csak addig, amíg színpadra álltak. Nagyon féltek, hogy el fogják rontani. Ha álmukból felébresztettük volna őket, akkor is el tudták volna énekelni. S el is tudták, igaz nem költöttük fel őket csak ezért, de péntek reggel kipróbáltuk. Szólóban jobban izgultak, de jól megoldották. Azért választottuk úgy, hogy legyenek benne szólók is, hogy az egyéniségek egy kicsit tudjanak érvényesülni, inkább egy-egy alkalom volt a kitűnésre” nyilatkozta Gabriella. Az élő válogató nem volt olyan stresszes, csak az azt megelőző próba, amikor meglátták a zsűrit, árulták el. 

Hát van előtte próba is? kérdeztem meglepetten. A nézők péntek este másfél órát látnak. De ezt kétnapos munkafolyamat előzi meg. Csütörtök reggeltől fotózás, riport, próba. Először hang és fénypróba, aztán a zsűrivel próba az adás menetrendje szerint. Majd pénteken az egész műsort elpróbálják, mielőtt az élő adás megkezdődne. Tulajdonképpen az élő a negyedik előadásuk. De úgy éreztük, hogy a pénteki élő adás alatt voltak a lányok a csúcsponton. Egyrészt ez persze fárasztó, de fel is tuningolják magukat ismertette az élő adás mögötti munkát Gabriella.

Közel hét óra forgatás 1 perc 10 másodpercért.

A városunkban felvett képkockák is szóba kerültek,  amikor az előválogató volt, akkor ültették be a lányokat egy interjúra, amit ott elmeséltek, arra alapoztak” mondta Gabriella. Négy helyszínen forgattak szinte egy egész napon keresztül a rövid videó miatt. Az élő adást megelőző két napjuk is tele volt fogatásokkal: Vannak a rövidek, amik Facebookra kellenek, kisebb interjúk, van egy fotózás, amikor fönn vannak a színpadon ezeket mind ekkor veszik fel. Vagy a produkciót megelőző fehér hátteres pár másodpercnyi villanást, amiben általában mosolyognak és forognak a gyerekek, azt is ekkor készítik. Emellett forgatnak egy filmet, ezt használják majd, ha továbbjutnak a középdöntőbe.”

Olyan jó lett volna az a kisfilm” vágott közbe Zsófia. Majd izgatottan osztották meg velem a forgatás részleteit, a helyszín egy kelléktár volt, telis-tele mindenféle érdekes tárggyal, voltak csapók, amiket le szoktak csapni mielőtt kezdődik a film, és kellett mondjuk, hogy csapó egy, Nyitnikék. Vagy belerakták a kamerát egy bőröndbe, amit mi kinyitottunk és bele kellett nézzünk a kamerába” kezdte a beszámolót Boglárka. Voltak szemüvegek is, régiek, sárga lencsével, sőt olyan is volt, amelyiknek nem is volt lencséje, és azokban pózoltunk, mint a modellek” folytatta Anna. 

Nem csak a forgatásokról, az élő adásról is maradandó élményekkel tértek haza a lányok: barátságot kötöttek két másik fiatallal, Szerdahelyi Lucával és Nagy Eszterrel. De a sírás sem maradt el, amikor lejöttünk a színpadról, mi Zsófival elkezdtünk sírni, de nem azért, mert kevesebb pontot kaptunk, hanem a megkönnyebbülés miatt” vallotta Boglárka. 

Amiatt is csak rövid ideig szomorodtak el, hogy nem folytathatják a versenyt. Az is lehet, hogy láthatjuk még őket a Páva színpadán, közölték a lányok, egyelőre még az a terv, hogy szakmailag fejlődjenek, énekeljenek minél többet. Próbáljuk meg úgy terelni őket, hogy fejlődjenek. És ameddig szeretnek énekelni, addig csinálják, mi ott leszünk a háttérben” ígérte az apuka.