Mi lenne, ha mindenki, amije van, betenné egy közösbe?

Forrás: az ÉRTÉKelünk Facebook-eseménye

Összművészeti, ÉRTÉKelünk című előadásra vár hétfőn 19 órától a Képtárba (Kossuth Lajos utca 42. szám) a Piros. Produkció, írják az előadás Facebook-eseményében a szervezők.

Az eseményről még júliusban beszélt portálunknak Berze Imre, a Pulzus művésztelep szervezője, aki akkor elmondta, a Piros. Produkció Albert Orsolya színész szorgalmazására elindított egy projektet: irodalmárokat kérnek fel, hogy a telep alatt elkészült műalkotásokból inspirálódva írjanak egy olyan irodalmi művet, amit az udvarhelyi színészek előadhatnak majd.

Albert Osolya az SzKA Odaadó Estjén pályázott egy összművészeti előadás létrehozására, beválogatták az a három közé, akik bemutathatták a projektjeiket a közönség előtt. Az adományozók hittek az ötletében, adtak pénzt, így valósulhatott meg az egész, részletezte megkeresésünkre a színésznő, az előadás ötletgazdája. Berze Imre és a Haáz Rezső Múzeum is pozitívan állt az ötlethez, teszi hozzá.

Több mint húsz művész vesz részt a projektben,

az Udvarhelyen született, vagy jelenleg Udvarhelyen élő írók – Farkas-Wellmann Endre, Botházi Mária, Nagyálmos Ildikó, Nagy Koppány Zsolt és Bálint Tamás – választották ki Berze Imre, Fazakas Barna festőművész, grafikus, a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanára, Gagyi Botond festőművész, Kis Endre festőművész, Kovács Kinga képzőművész, M. Kiss Márta festőművész, művésztanár és Tasnádi József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, médiaművész alkotásait, így születtek meg a versek, prózai szövegek.

Ezeket a műveket osztotta ki egymás között az előadásban szereplő öt színész: Mezei Gabriella, Nagy Xénia Abigél, Jakab Tamás, Albert Orsolya és Bekő Fóri Zenkő. Az előadást Barabás Árpád rendezte, a jelemeztervező Albert Kinga volt, a vizuális aculatért Farkas Zsófia felelt.

Albert Orsolya onnan indult ki, – magyarázza a színésznő – hogy Udvarhely és környéke sokkal nagyobb művészeti potenciállal rendelkezik, mint amit használunk. „Mi lenne, ha mindenki, amije van, betenné egy közösbe?” – tette fel a kérdést, majd gyorsan meg is válaszolta: „gondolkodhatnánk nagyobba, egymást is inspirálhatnák a művészek.”

Fontosnak érezte a határok elmosódását is, az volt a cél, hogy ne lehessen eldönteni, hol van a résztvevő: színházban, kiállításon, irodalmi esten, ezért ragaszkodott a Képtárhoz, indokolja meg a helyszín választását, ahová egyébként a hétfőn ingyenes lesz a belépés, azonban az esemény előtt regisztrálni kell ezen a linken.

Aki most lemarad,

a következő héten, hétfőn, szeptember 19-én, a 13. dráMA fesztiválon újra lesz lehetősége megnézni az előadást. Ez a két előadás, ami egyelőre biztos, árulta el Albert, ennyi ingyenes előadásra kapott ígéretet a pályázatnak köszönhetően. Ha a későbbiekben lesz még rá igény, fogják még többet játsszani, tette hozzá.