Mi folyik a Szejkén, s mikor fog a víz?

A kép csak illusztráció  | Fotó: PÁL Edit Éva

Bár nem volt a napirend része, egy bő félóra a szejkei csatornázás ügyével telt a júliusi rendes havi tanácsülésen.

Az RMDSZ nevében Berde Zoltán még az ülés megkezdése előtt szóba hozta azt a hétpontos petíciót, amit a hivatalhoz intéztek egy hónapja, nehezményezve, hogy azóta sem kaptak választ. Gálfi “örvend” annak, hogy rendszeresen felhozzák a témát, de a sok “aggódás” ellenére éppen a múltkori tanácsülésen próbáltak megakadályozni egy ezzel kapcsolatos határozatot – emlékeztetett, majd röviden annyit válaszolt, hogy zajlanak a tárgyalások, és bízik abban, hogy a Szejkén az RMDSZ nélkül is meg fog valósulni az átadás. 

Berde azt fájlalta, hogy ez miért nem történt meg már régebb, de Gálfi kitartott amellett, hogy az nem volt lehetséges, mert nem befejezett, hiányos munkálatról van szó – és ezt a megrendelt szaktanulmány is alátámasztja. Benedek Árpád Csaba idén harmadjára kérte, hogy mutassa meg nekik is, hadd lássák, ki is húzta a jegyzőből, hogy meg fogják kapni, de hogy mikor, az továbbra is nyitott kérdés maradt. Mikor folyik már a víz a Szejkén? – az RMDSZ-t ez érdekli, hangzott el sokadjára idén.

Végül az ügyben önjelölt mediátorként fellépő Biró Jolánnak is elfogyott a türelme: ő csak azt hallja, hogy mikor folyik már a víz a Szejkén, de arra emlékeztetne, hogy ezt a kérdést ő tette fel először, és tett is érte tavaly szeptember óta. Ki tett még érte? – háborgott a pulpitusnál.

Bár azt hittük, hogy ezzel lezárul a vita, és megint faképnél marad az RMDSZ a petíciójával, Gálfit megérinthette Biró Jolán kirohanása, mert végül vette a fáradságot, és pontról pontra felolvasta és válaszolt a 7 pontra a nyilvánosság előtt.

  1. Ossza meg velünk a tanulmányt, amely kimondja, hogy nem lehetséges a szejkei kanalizálás átvétele.

Erre Gálfi kitérő választ adott: ő a szakemberekre bízta a beruházás felmérését, a tanulmány megítélését, nem az ő tiszte ezt megállapítani.

A cikk az előfizetőink számára folytatódik!

Ne maradj le a végéről! Már havi 15 lejért elolvashatod a cikkeink legjavát. Fektess be te is a szabadságba!