Mi fán terem a polgármester?  

Kápolnáson és Szentegyházán a Szövetségek megtették tétjeiket, a városban függetlenek is feltűntek a színen.

fotó: Tókos Attila

Molnár Tibor, Szentegyháza összeférhetetlenség miatt köztisztisztség vállalásától eltiltott polgármestere nem indulhat a választásokon, Lőrincz Csaba, a közbirtokosság jelenlegi alelnöke lépne a helyébe – tette közzé indulási szándékát a fiatalember Facebook-oldalán csütörtökön. Információink szerint Molnár Tibor az utolsó pillanatig fenntartotta magának az esélyt az indulásra, leadta az iratcsomót, melyet a helyi választási iroda jogtalanságra hivatkozva visszautasított. Ezután pereskedett, augusztus 13-án a székelyudvarhelyi bíróság az ő javára döntött, de a Hargita megyei törvényszék másodfokon a hivatalból fellebbező választási irodának és a feljelentőknek adott igazat augusztus 17-én.

fotó: Lőrincz Csaba Facebook-oldala

Így Lőrincz Csaba indul helyette az EMSZ színeiben. Lőrincz a közbirtokosság alelnöke, orvosi fizikát és menedzsmentet tanult alapszakon, majd angol nyelvű fizika mesterin végzett, 33 éves, kétgyermekes fiatalember.

A csíkszeredai megyei sürgősségi kórháznál dolgozott 2008 óta orvosi fizikusként, és 24 évesen saját vállalkozást is indított, egy turisztikai cég, a Lőrincz Agrotour Kft. tulajdonosa és ügyvezetője (korábban tévesen azt írtuk, hogy orvosi műszereket forgalmaz), egy éve pedig a Szentegyházi Fogyasztási Szövetkezet ügyvezető igazgatója. Eddig tanácsosként volt a közélet szereplője, a szentegyházi erdőt és kórházat tartja szívügyének.

Molnár Tibor

2016-ban lett a város polgármestere, korábban alpolgármesterként tevékenykedett 2008-2016 között. 2020. február 3-án függesztette fel a prefektusi hivatal tisztségéből összeférhetetlenségre hivatkozva, miután még az előző mandátum során néhány szentegyházi személy – Gáll Zakariás, Lőrincz Emeric, Hatos András és Balázs Dezső feljelentette az ANI-nál. Az összeférhetetlenségi ügynökség úgy döntött, nem törvényesen volt a Tamási Áron Általános Iskola vezetőtanácsi tagja alpolgármesterként 2011-14-ben. Molnár diszkriminatívnak tartja eltiltását, mivel elévült az ügy.

„A legnehezebb feladatnak talán a szentegyházi erdő helyzetének rendbetétele bizonyult. Négy éve megalakítottuk a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesületet, aminek alelnöke vagyok és a több mint 20 éves káosz után sikerült rendet és rendszert teremteni” – írja magáról közösségi oldalán.

Az RMDSZ Both Józsefet indítja,

az 56 éves férfi 2004-2008 között, Burus Ella Mária első mandátuma alatt volt már alpolgármester, tehát van közigazgatási tapasztalata. A Romániai Magyar Szövetség Szentegyházán 10 fős listát indít a 15 tagú önkormányzati testületbe, válaszolta kérdéseinkre Sándor Barna, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke. A kétharmados többség eléréséhez az RMDSZ összes tanácsosjelöltjének be kellene jutnia.

Both József, szentegyházi polgármesterjelölt és Both Szabolcs, kápolnási aspiráns fotó: RMDSZ sajtóiroda

2016-20 között az MPP-EMNP választási szövetségének volt kétharmados többsége a városban.

Szentegyháza polgármesterei 

  • 1996-ig Szeles Bálint
  • 1996–2004 Rus Sándor
  • 2004–2012 Burus Ella Mária (RMDSZ)
  • 2012–2016 Rus Sándor függetlenként nyert, de RMDSZ-esk támogatással vezette a várost
  • 2016–2020. február 3. Molnár Tibor (MPP-EMNP)
  • 2020. február 3 – Sándor Lajos (helyettes polgármester)

A Szövetség népszerűségének valószínűleg nem tett jót, hogy 2012-ben több népszerű, fiatal tanácsossal többséget sikerült szerezniük, de az első helyeken levőket az RMDSZ utólag lecserélte a lista végén szereplőkre. Az akkor leváltott tanácsosok nagyrészt átpártoltak az EMNP-be és az MPP-be, amelyek 2016-ban választási szövetségként indultak, és nyertek.

De nem ilyen egyszerű a szentegyházi történet

két független jelöltre is szavazhatnak a kisváros lakói. Pető Csaba, a polgármesteri hivatal egyik munkatársa és volt pártfogója, valamint a várost 1996-2004. és 2012-2016. között vezető Rus Sándor is indul.

Rus Sándor és Pető Csaba fotó: a két jelölt Facebook-oldala

Háttérinformációink szerint a nagyfalusi és a városi rész szavazói bázisa hagyományosan elkülönül egymástól: az MPP-EMNP a nagyfalusi részen erősebb, ahonnan Both és Lőrincz származik, a vasgyár egykori igazgatójának a fiának, Rus Sándornak pedig a városban van nagyobb támogatottsága. Pető Csabát egyesek szerint azért indíthatták, hogy Rus szavazataiból elvegyen.

Kápolnásfaluban

Both Szabolcs, a helyi önkéntes tűzoltóegyesület 31 éves elnöke az RMDSZ augusztus 8-án bemutatott jelöltje. A fiatalember háromgyermekes édesapa, végzettsége szerint agrármérnök, tudtuk meg Sándor Barnától, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnökétől. Kápolnásfaluban az RMDSZ teljes listával indul.

Benedek László jelenlegi polgármester az EMSZ színeiben újrázna, szintén teljes listával indul, 14 tanácsosjelölttel pályáznak a 11 tagú önkormányzatba. Benedek 2008 óta polgármester Kápolnásfaluban.