Minden esti mese.

A magyar történelem több meghatározó pontjában is az oroszok voltak azok, akik agresszorként léptek fel ellenünk: a ’48-as forradalom leverése, a második világháború végi fosztogatások és nemi erőszakolások, a második világháború utáni elnyomó rezsim bevezetése és a málenkij robot, az ’56-os forradalom vérbefojtása, Orbán Viktor legelső politikai színrelépése, amikor hazaküldte a ruszkikat. Mind-mind olyan időszakok, amelyek során a magyar nemzet az orosz medve mancsától kapott csapásokat.

Ennek ellenére, ha ma bekapcsoljuk a tévét, vagy az internetet böngésszük magyar nyelven, a lengyel vagy a román világnézettől teljesen eltérő világgal találkozunk: az ukránok jelennek meg mint vérszomjas, magyar- és oroszellenes nép, a Mariupolt védő Azov zászlóaljt nácinak nevezik, a támadó oroszok gyakran „védik” az ukrajnai oroszokat, és ezen felül megszámlálhatatlan összeesküvés-elmélet van, az enyhébbektől az olyan elborultakig, mint az „ukránok lövik saját magukat”. De akkor mi az igazság?

Tényleg szembe jön mindenki az autópályán?

A puszta tény, hogy Orbán Viktor legszorosabb európai szövetségesei, a V4-ek, és azon belül kiváltképp a több évszázada barát Lengyelország elfordul Magyarországtól, erős jelzés arra, hogy itt most valami baj van.