Izgalomba hoz és izgalomban tart. De nem állandóan. Most mire gondolsz? Mert Mérő László nem arra.
fotó: MŰVELŐDÉSI HÁZ facebook oldala
Egyre gyűltek a kíváncsi tekintetek a Művelődési Ház koncerttermében, öt órára a legtöbb szék gazdára talált. Simon Mária Tímea, az intézmény igazgatója, gyorsan elmondta az aktualitások, hirdetéseket, majd a helyét, a kinézetre valahol a Mikulás, Albert Einstein és Marx között elhelyezkedő, dr. Mérő László, matematikus, publicista, pszichológus és játékfejlesztő vette át. Az előadás szempontjából az utolsó titulus volt a lényeges – a játékfejlesztő – mivel a Mitől lesz jó a játék? kérdés boncolgatásába kezdett Mérő.
Először tisztázta, hogyan lett ő játékfejlesztő
Elmondása szerint sokáig nem is tudatosult benne ez a szerepköre, egészen egy osztálytalálkozóig, ahol egykori társai emlékeztették rá, hogy ő bizony már iskolás korában, matekórán is rejvényeket készített. Egyszer számon is kérte a tanárnője, Laci mama, miért fejt rejtvényeket az óráján, mire Mérő csak annyit felelt, hogy ő nem fejt, hanem rejt. A tanárnő – aki egyébként a terület és az erő összefüggését a diákok lábára lépve magyarázta el – ebben már sokkal kevesebb kivetnivalót talált.
Legyen az életedben valami, amiben profi tudású amatőr vagy
– idézi Mérő Szerb Antal egy gondolatát, amit ő maga alkalmazott saját életében.
Hozzátette, a játékfejlesztéshez, tervezéshez viszonyult így egész életében, kivéve azt a 15 évet, amikor profiként dolgozott, mint egy játékszoftver fejlesztő cég vezetője. És hogy mi a különbség a profi és az profi tudású amatőr között? Az, hogy ez utóbbi is meg tudja csinálni, azt amit egy profi, de válogathat, hogy mi legyen az. Viszont, ha valaki profi valamiben, ezzel dolgozik, akkor nincs akkora mozgástere abban, hogy eldönthesse, mivel szeretne és mivel nem foglalkozni.
Kicsit még mesél fiatalkori éveiről, a „profi lét” előtti időkről, amikor nem csupán keresztrejtvényeket készített, hanem barátaival játékokat csináltak Commodore 64-re (azidőtájt csak becsempészték az ilyesmit Magyarországra, törvényesen nem lehetett hozzájutni).
A Nyolcrétű út című könyvéhez készített logikai játékról is beszél – amivel kapcsolatban megosztja, nemrég felvásárolta egy cég, úgyhogy újra piacra fogják dobni, ami kapcsán ő is újra visszatér, profi amatőrként a játéktervezésbe.
A szóban forgó játéknak csupán 1.800 megfejtése van, és elmondása szerint az a ritkaságszámba menő edutainment (az education, azaz oktatás és a entertainment, tehát szórakozás szóból ered, a szórakoztató tanulást jelent – szerk. megj.) találmány lett, amivel jókedvvel játszik a diák, és a tanárnak is tetszik. (Vagy gyermek és pedagógus.)
Ilyen fajta játékból ugyanis jó nem túl sok van, nehezen is készítenek ilyeneket a játéktervezők, mert nekik az a fő szempont, hogy a játék izgalmas, élvezhető legyen. Azonban a tanárnak az a legfontosabb, hogy a diák minél többet tanuljon. Így kihívás ezt a hézagot lefedni, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
A játékra, mint cselekvésre visszakanyarodva, az előadó felvetette a kérdést, hogy
ugyan miért játszunk?
A játék egy olyan tevékenység, amire nincs szükségünk, de mégis jó. „Önmagában van a jutalma, maga a játék motivál”, hozza fel a pszichológiai kutatások által is igazolt kijelentést. Elmagyarázta, hogy van egy a majmokon végzett kísérlet, ami arról szól, hogy, alapvetően az állat 20-25 percig eljátszik építőkockákkal, azonban, amikor a közbeavatkoznak, motiválni próbálják őket azzal, hogy minden érdekes, vagy jól felépített forma után adnak nekik egy banánt, a játék még fele annyi ideig sem tart.
A játékra tehát nem lehet motiválni, legalábbis ezen a módon nem. Egy kis mazsolázás azonban nem árt. A kísérlet során a játékkockák közé véletlenszerűen elrejtettek néhány szem mazsolát, amit megtaláltak és megettek a majmok, de nem hagyták abba az építőkockázást, sőt 30-40 percre nőtt a játékidő.
Grastyán Endre orvos, idegfiziológus szerint, a játék minden, ami nem létfontosságú dolog, idézi Mérő. Hozzátette, Grastyán vizsgálta is a jelenséget, azt feltételezve, hogy játék közben felszabadul valamilyen anyag az emberi szervezetben, ami az esszenciáját adja az egésznek. És valóban játék közben szerotonin és oxitocin is felszabadul, illetve egyéb más anyagok is, amelyekből ha túl sok van a szervezetben, vagy nem váltanak ki semmilyen hatást, vagy egyenesen károsak. Azonban kisebb mennyiségben egyenesen szüksége van rájuk az emberi szervezetnek.
A létfontosságú tevékenységek kapcsán Mérő egy kutatással rukkol elő, ami szerint néhány éven belül a fejlett világ nagy része nem létfontosságú dolgok előállításából fogja keresni a kenyerét, mivel már most az emberiség fele meg tudja teremteni azt, amire az egész világnak szüksége van. Hozzáteszi, ő köztudottan nem kedveli a jelenlegi magyar kormányt,
Azt kedveli a legkevésbé velük kapcsolatban, hogy a világban egyre többen vagyunk, és egyre kevesebb emberre van szükség ahhoz, hogy a létfenntartáshoz szükséges dolgokat megtermelje, a magyar kormány erre válaszként mindenki kezébe „kapanyelet” akar adni. Azaz olyan jellegű munkát, ami létfontosságú az emberiség számára, mint a mezőgazdaság, állattenyésztés, autógyártás vagy épp az orvostudomány.
A világ ezzel szemben azt mondja erre, hogy az emberiség másik fele dolgozzon olyasmivel, ami nélkül lehet élni, de az emberiség nem szeretne: mint például az okostelefon. Előtte is éltünk, de már nem szeretnénk nélküle.
Ekkor jött a magyarázat
úgy nagyjából mindenre, a metastabilitás, ami egy stabil állapot az instabilitásban, olyan, mint a kötéltánc. Huzamosabb ideig fent is tud maradni, de elég egy rossz mozdulat és dől, borul minden, és nem áll vissza a „rend”. Ezzel szemben a stabilitás nem fog egy mozdulattól széthullani, esetleg kimozdul, de vissza is billen.
A metastabilitás az életünk több területén is jelen van. Például az olyan forgalmi dugókban, melyet a forgalom hiánya okoz: amikor van egy aránylag kisforgalmú főút, melyen időnként elhalad egy-egy autó, és egy bekötő út, ahonnan beengednek időnként újabb autókat, és emiatt a főúton levő lelassulna. Ha nincs épp jelentkező, aki a bekötő útról kitérne, a következő kocsi nem kell lelassuljon, utoléri az előtte lévő autót, ami még nem gyorsult fel eléggé. Úgyhogy a végén mindenképp fékeznie kell, ahogy a mögötte jövőnek is, és a következőnek is, és így pár kilométerrel mögöttük állni fog az egész sor.
Váratlan példa Mérőtől, a Szürke ötven árnyalata című film, amiben a metastabilitás szintén jelen van. A domináns és az alávetett viszonyt feldolgozó, BDSM aktusokat vászonra vivő könyvadaptáció jeleneteiben a főszereplő nő egyszer sem él a biztonsági szóval, mely leállítaná az aktust, és nem billenti ki az „egyensúlyából” a dolgokat. Aztán egy megrázó élményt követően, amikor a férfi utána menne, hogy megbékítse őt, akkor mondja ki a RED biztonsági szót, ezzel metastabillá téve a szituációt. Mérő hozzáteszi, alapvetően a BDSM világa metastabil, mivel a szó kimondásával vége van az aktusnak.
A játéktervezés nem más, mint a metastabilitás tervezése
A metastabilitásra épülnek többek között a játékok is, ennek alapján egy játék jó kell legyen, de ne túl jó, legyen benne minél több élményforrás, de ne túl sok, az emberek költsenek rá és töltsenek időt vele, de arányosan például egy mozifilmre szánt idővel és pénzzel.
„Valami olyat tervezni, ami fent tud maradni sokáig, de nem a végtelenségig, mert akkor nem lesz szükség újabb játékra, és bebukik a cég”, mondja Mérő. Ettől zseniális a Rubik-kocka, állítja, amin bármerre lehet tekerni bármennyit, belülről a kocka ugyanaz marad. Mérő személyesen is ismerte a játék feltalálóját, Rubik Ernőt, néhány évig kollégák is voltak. Így nyújt egy kis belátást a magyar feltaláló és a kocka történetébe, ami eredetileg azért jött létre, hogy az „verjen” egy kis térlátást az ipari főiskola építész hallgatóinak fejébe. A végeredményt már mind ismerjük, felfigyelt a játékra egy amerikai cég, az Ideal Toys és a Rubik-kocka világszerte ismertté vált.
A kocka remek példa az edutainment játékokra és a metastabilitásra is, mondja Mérő. Hiszen matematikailag egy nem létező tárgy, mivel nincs még egy ilyen dolog, ami minden irányba fordítható. Csupán az anyag rugalmassága engedi meg neki ezt, ha fémből, vagy elefántcsontból készült volna, nem lehetne forgatni, ez is volt egyébként a játék megalkotásának egyik nehézsége, a megfelelő anyag kiválasztása, magyarázza Mérő.
Szintén ilyen példa az amőba játék, amiben öt kis korongot kell egymás után kirakni a táblán a győzelemhez. Az ötös szám adja a metastabilitást, mivel a játék néggyel könnyedén támadhatóvá, hattal pedig védhetővé válik, a játéktervező szerint ezekben az esetekben sehogyan sem lehetne összehozni a győzelmet. Metastabil játék még a Tetris, amiben nem is lehet nyerni, csak késleltetni a vereséget akár a végtelenségig.
Mérő felhozza még a sakkot, ami a háború logikáján működik és a cél, hogy az ellenfél minél több bábuját eltüntessük a tábláról. Szembeállítja a góval, amiben épp az a lényeg, hogy minél több figurája legyen az embernek a táblán. Illetve a gó származási helye, Japán is szóba kerül, a szembetűnő kulturális különbségek miatt. Mert, míg a japánok úgy gondolják nyerjen az, aki jobban küzd, mi európaiak azt tartjuk, nyerjen, aki jobban játszik. Ugyanakkor ott leülnek egymással játszani nagyon eltérő szinteken játszó játékosok is, de a jobb előnyt kell adjon, hogy a gyengébbnek is legyen esélye és valóban a győzni akarás érvényesüljön, ne a tudás. A sakkban pedig sértésnek számít előnyt adni. Illetve, japánban a gót csakis a mesterek taníthatják, sakkot viszont bárkitől tanulhatsz.
A kulturális különbségek nemcsak a gó-sakk páros kapcsán vannak jelen, mondja Mérő. 1945-ben a győztes amerikai csapatokat szerették volna köszönteni a japánok, ezért fából faragott dobozt ajándékoztak nekik, amiben egy fakeresztre feszített Mikulás volt. Mert hát a kereszténység meg a karácsony és a télapó Keleten ilyen furcsa kombót hozott össze.
A kulturális különbségeknél maradva, illetve a kooperáció és versengés metastabilitását behozva szóba kerültek a csapatjátékok, mint a foci. Gondolkodtál már azon, Európában miért van ekkora népszerűsége a futballnak, és miért nincs Amerikában? Mérő szerint ez azért van, mert az óceánon túl teljesen másként kezelik a csapatjátékokat: míg a futballban csak néhány játékost cserélnek le a mérkőzéseken, az amerikai fociban teljes sorokat váltanak le egy meccs alatt, mert az a lényeg, hogy a csapat nyerjen, és azt kipihent játékosokkal lehet, na meg a kispadosoknak is kell játékidő. Sokkal erősebb Amerikában a csapatszellem, a kooperációra, mintsem az egyéni sikerre és a biztos győzelemre való törekvés.
A játékok Rómeó és Júliája
Talán a két leghíresebb játékgyártó cég a Mattel és a Hasbro. Az előbbi dobta piacra az előző évszázad közepe táján a Barbie babát – a cég vezetőjének feleségéé volt az ötlet, az ő unszolására gyártatta le férje, a lányukról, Barbaráról elnevezett babákat, amik az elvárásokkal ellentétben meghódították a világot. Míg korábban azt hitték, a babázás az anyaszerep gyakorlásáról szól, a Barbie-val kiderült, hogy a felnőtt női szerepek gyakorlásáról is szólhat, pont az benne a pláne, hogy bár alapvetően ugyanolyannak látjuk mindig, a megjelenése mindig az aktuális közízlés esszenciája. Például az utóbbi néhány évben Barbie csípője egy „kicsit szélesebb lett”, mondja Mérő. Hozzátette, ezt nehéz lemásolni, helyette néhány sikertelen kísérlet után a Hasbro azon a gondolat mentén indult el, hogy talán a fiúk is játszanának babákkal, amik a férfi szerepeket testesítik meg, így jelent meg a G. I. Joe.
A hírhedten konkurens cégek egyszer fogtak össze közös érdekek mentén: amikor le akarták szedetni a Facebookon megjelent Scrabble-t. Bár ők a játékipar Rómeó és Júliája, időről időre felröppen a pletyka, hogy Barbie igazából G.I. Joe-ba szerelmes, meséli Mérő.
Hozzáteszi, ez mindig olyankor van, amikor kicsit nehezebb gazdasági helyzettel küzd a játékipar – ami egyébként akkor megy jobban, ha a gazdaság nem pörög, mert ha minden rendben van, az emberek fontosabb dolgokra költenek, de ha nincs, akkor csak játékra futja. Állítja, csak a játékipar számára nehéz idők kérdése, és szárba fog szökkenni a szerelem a Rómeó és Júlia módra szétválasztott Barbie és G. I. Joe között.
Végtére is, akkor mitől jó a játék?
Hát attól, hogy izgalomba hoz és izgalomban tart, de nem állandóan. Mérő szerint a vonzalom is így működik, a nők és a férfiak is – bár más módokon – de ugyanazt keresik, egy olyan személyt, aki izgalomba hozza és tartja őket, de nem állandóan.
Téged mi hoz izgalomba?