Meredek mászók, technikás ereszkedők, ugratók vártak Ilyésékre

Fotó: TRIADA MTB (Facebook)

Kétnapos versenyen, a Triada MTB-n vettek részt az udvarhelyi Városi Sportklub terepbringásai Szebenjuharoson (Păltiniș). Az első napon, szombaton XCO (cross country) versenyt rendeztek, amelyen egy 3,7 kilométeres körpályán kellett teljesíteni. A futam a versenyszám országos bajnokságának első futama is volt egyben, és két VSK-versenyző állt rajthoz.

Ilyés Ferenc 5 kört teljesített 1 óra és 25 perc alatt, ezzel meg is nyerve az amatőr felnőttek versenyét. „Meredek mászókkal, technikás ereszkedőkkel, ugratókkal, kanyarokkal tűzdelt, kijelölt pálya volt. A rajt után rögtön a mezőny elejére igyekeztem, és ezt meg is tartottam a verseny végéig” – emlékszik vissza.

Szakács Máté a kadétok között valamivel egy óra alatt teljesítette a három kört. Sejtette, hogy nehéz hétvége lesz, és utólag is úgy gondolja, a szezon legtechnikásabb és legkeményebb pályája ez. Nehezen is indult a versenye, de beszámolója szerint a táv felénél kezdett belerázódni, így sikerült megcsípni a hetedik helyet.

Mindketten nyeregbe szálltak másnap is, amikor három távon rendeztek versenyt: 17, 37 és 77 kilométeren, utóbbin több mint 3.000 méteres szintkülönbség is nehezítette a versenyzők dolgát. Ezt a távot csak Ilyés választotta. „Itt már nehezebb dolgom volt, ugyanis a versenytársaim egy része csak erre a versenyszámra készült, így az előző napi verseny fáradtsága és a kerékpárom technikai problémái miatt a táv felénél visszaestem a második helyre” – számol be Ilyés, hozzátéve, hogy a kategória országos versenyét továbbra is vezeti, ugyanis az előző két futamot megnyerte.

A 37 kilométeres versenyen Szakács Máté és Gáspár Lóránd Zsolt vett részt a VSK-ből, de a kategóriájában győztes Fodor Emese és a 13. helyen záró Györfi Péter is képviselte városunkat a Nomad Merida csapat mezében.

Szakács Máté elmondása szerint itt is későn sikerült elkapnia a ritmust, és a bringája kicsit kevés volt erre a terepre, mivel nagy sziklák és gyökerek nehezítették a terepet, ezért kissé csalódott a kilencedik helyével.

Gáspár ezt a versenyt nevezi a legnehezebbnek, amin valaha is részt vett, őt a 2341 méteres Bătrâna csúcsról lefelé vezető ösvény tette próbára. „Nagyon figyelni kellett, hogy balesetmentesen lejussak a hegyről, illetve, hogy az éles kövek ne okozzanak defektet” – emlékszik vissza a terepbringás, aki végül kategóriája harmincharmadik helyén végzett.