Mehet az apuka is szülni

A székelyudvarhelyi kórházban is újraindul a koronavírus-járvány kitörésekor betiltott apás szülés, jelentette be június 21-én, hétfőn közleményben az egészségügyi intézmény.

Országos szinten közel egy hónapja, május 27-étől engedélyezett, hogy a járvány enyhülésének következtében ismét választott kísérővel, beleértve az apát is, szüljenek a kismamák. Minden kórház maga szabhatja meg ennek feltételeit a helyi körülményeknek megfelelően, erre hivatkozva kért időt a városi kórház.

Csak a férj vagy az élettárs

Mivel előfordulhat, hogy az apa nem vállalja a gyereket, elhalálozik a terhesség ideje alatt, nincs a városban, vagy nem szeretne a szülésen részt venni stb., viszont más családtag, ismerős, esetleg dúla (hivatásos szüléssegítő) vállalná ezt a kismama kérésére, megkérdeztük, hogy az ún. „apás szülés” lehetőségét ki lehet-e terjeszteni más személyekre.

– Székelyudvarhelyen, a korábbiakhoz hasonlóan, csak az apával – férjjel vagy élettárssal – lehet szülni – erősítette meg a kórház közösségi oldalán bejelentett hírt dr. Szöllösi Attila orvosigazgató telefonos kérdésünkre.

A helyi feltételek közt szerepel az is, hogy a koronavírus ellen legalább 10 napja teljesen beoltott édesapák vehetnek részt a szülésen.

Az egészségügyi minisztérium és a népegészségügyi igazgatóság (DSP) által kiadott országos ajánlás egyébként ennél engedékenyebb: az oltásigazolás helyett a választott kísérő 72 óránál nem régebbi PCR-teszt vagy az utóbbi 90 napban a fertőzés átvészelését igazoló irat birtokában is beléphetne a szülészetre.

Dr. Szöllösi Attila azt mondta, azért döntöttek helyileg úgy, hogy csak a védőoltást fogadják el, mert nem biztos, hogy a szülés pont a kiírt dátumon indul be, ezért elég nehéz előrelátni, hogy az édesapának mikor kellene elvégeztetnie a tesztet. De ha úgy adódik, hogy az apa nincs beoltva, viszont a szülés idején van 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredménye, akkor azt is elfogadják. A betegségen való áteséssel pedig az a gond, hogy nem lehet tudni, ténylegesen meddig tart a védettsége az apának – fejtette ki az igazgató.

A dr. Kovács Tibor osztályvezető szülész-nőgyógyász főorvos által jegyzett közlemény alapján a lehetőséget azok vehetik igénybe, akik a kórház információs irodájánál leadtak:

A kezelőorvos tájékoztatja a kismamát, hogy mikor kell a szülőszobára jelentkezni. A jövendőbeli apának pedig magával kell vinnie a jóváhagyott kérést és a fent említett két igazolást.

Szülőszobai rendszabályzat:

    1. Csak problémamentes szülés esetén jöhet szóba együttszülés. A szülő nőt megfigyelik, a társ csak akkor mehet be a szülőszobára, ha beindult a szülés, megfelelő a méhnyak tágulása és a fájástevékenysége. Ezt a szolgálatos orvos dönti el.
    2. Az apának klinikailag egészségesnek kell lennie, ne legyenek akut légzőszervi betegségre utaló tünetei (köhögés, láz, nehézlégzés/szapora légzés, szaglás-, ízérzés zavar stb.).
    3. A kórház biztosítja a megfelelő védőfelszerelést: egyszer használatos köpeny, műtős ruha, cipővédő, fejvédő és maszk. Ennek viselése elengedhetetlen. Az apuka részére egy mosható műanyag házipapucsot és egy, lehetőleg fehér, pólót kell vinni.
    4. Mivel az együttszülésre alkalmas szülőszobák száma korlátozott, megtörténhet, hogy azok már foglaltak, és az újonnan érkező pár hiába felel meg a követelményeknek, nem teljesíthetik a kérést.
    5. A szülés során, ha a társ valamilyen ok miatt elhagyja a szülőszobát, többet nem mehet vissza.
    6. Ha a szolgálatos orvos úgy észleli, hogy az apuka hátráltatja a szülő nő megfelelő egészségügyi ellátását, nem együttműködő, az orvos kérheti a távozását.
    7. A kitolási szakasznál a társ a szülő nő fejénél tartózkodhat.
    8. A kísérő egészségi állapotáért nem vállalnak felelősséget.
    9. Tilos a szülés alatt fényképet, felvételt készíteni, posztolni. Miután megszületik a baba, a szülőszoba személyzete készíthet néhány családi fotót.