Két nemzedék, négy férfi: családi vállalkozásban művelik földjeiket Kézdivásárhely mellett Kertészék.

fotók: DÁVID ANNA JÚLIA

Szentkatolna határa után nem sokkal jobbra térünk, egy kis földúton haladunk hátra. A májusi meleg mintha itt még melegebb lenne, a szalmabálák nyári emlékeket idéznek. Állatokat még nemigen látok, raktárépületek és mindenféle gépek vonják el a figyelmem.

Kertész István mosolyogva érkezik hozzánk, hamarosan bátyja, Benedek is csatlakozik. Csapatunk férfi tagjaival kezet ráznak, s én két dolgot gyorsan megértek: itt vírus nincsen, s az asszony nem ember.

Az utcában már szinte minden telek a Kertész család tulajdona, egy udvar nem tartozik még hozzájuk, azt pont rosszkor próbálták nekik eladni. A leghátsó udvarban libákat ugrasztunk szét, harsányan gágognak, ahogy átadják a helyet nekünk. A ház mögé érve hatalmas traktorok vesznek körül, hangosan dolgoznak egy műhelyben.

– Ne burrogtass most, drága barátom – szól munkatársukra a családfő.

Benedeknek a két fia is itt van, ők a legfiatalabb generáció, akik gazdálkodnak a családban. Tamás 22 éves, Udvarhelyen a MÜTF-ön (mostani SZÉK) tanul a mezőgazdaságról, testvére, Zsombi Kolozsváron végezte az agrármérnökit, látogatás nélkülin.

„Nem engedtem nappalira, mert mondtam, ha igen jó élet lesz Kolozsváron, nem fog nekem hazajönni gazdálkodni, ott marad” – meséli Benedek. Az egyetemi diplomák jól jönnek a pályázatoknál is, hiszen elvárás sok esetben, de a legtöbbet apjuktól és öccsétől, Istvántól tanulnak a fiúk.

A stratégia bejött, bár Zsombi is csak 27 éves, már két kislány édesapja, és családjával a szomszédban épülő házban tervezik jövőjüket.

A szomszéd feljelentette

A gazdálkodás generációk óta jelen van a családban. Szüleik Zágonból származtak, már ott is szinte 9 hektár földön gazdálkodtak. Lóval, ökörrel, juhval, amivel akkor lehetett. Édesapjuk molnárként is dolgozott, de mivel az egyre rosszabbul ment, szorgalmazta, hogy többet gazdálkodjanak. Akkor még mindent kézzel csináltak, az idősebb testvéreket is már kiskorukban kivitték a mezőre, munkára voltak nevelve.

Kézdivásárhelyen kezdték a tehéntartást, de ahogy több állat lett, nem tetszett a szomszédnak s feljelentette. Aztán Oroszfaluban akartak uniós farmot építeni, de a polgármester nem engedte, mert oda házakat terveztek. Oroszfaluból 2005 környékén jöttek ki Szentkatolnára, olyan helyet kerestek, ahol hagyják őket gazdálkodni.

‘90 után kezdtek szarvasmarha tartásba, s onnantól kezdve vettek gépeket, s egyre több földet. A 30 év során a pénz nagy részét visszafektették a gazdaságba. Jelenleg minden munkát ők végeznek el, mindenre van gépük. 9 hektárral kezdték, s most 130 hektáron gazdálkodnak, ennek jó részét bérlik.

23 hektáron burgonyát is termelnek, a többi földről feleszik a takarmányt a tehenek, mert bent tartják őket, nem járnak a legelőre. Jelenleg 84 szarvasmarha van összesen, a 80-90 hektáron, amit termelnek, azt mind megeszik.

Exekről elnevezett tehenek

Zsuzsa buba, Virág, Regina, sorolják az istállóban a neveket, a férfiak volt barátnőinek nevét viseli sok tehén. Volt belőlük elég, de már különös figyelmet fordít a mi neveinkre is Benedek, hogy legyen majd ahogy az új borjakat elnevezni.

Az állattartást két tehénnel kezdték: az egyiket Ausztriából hozták, az pirostarka szimentáli volt, a másik Nagyszalontáról érkezett, holstein, ezért van most piros és fekete tehenük is. A nevükre már nem emlékszik Benedek, de meg tudja nézni a füzetben, mondja, amiben vezetve van az összes állat.

Mindent tudni kell róluk, kinek kik a szülei, nagyszülei s egyes tulajdonságaikat. Részletesen vezetik, ugyanis ez alapján tudják úgy „spékelni” őket a megfelelő bikával, hogy a legjobb utódok jöjjenek világra.

Tudniuk kell, hogy melyiknek az anyja hogy adja a tejet, kinek voltak ellési problémái, s vannak úgynevezett feljavító bikák, ezekkel keresztezik, hogy jobb legyen az eredmény az utódnál. Például van most egy olyan tehén, aki mellett meg lehet fejni tízet, s őt még mindig nem, olyan nehezen adja a tejet. Az ilyeneket kell olyan bikával fedeztetni, amelyik gyorsítja a fejést. Egy jó keresztezésnél az is megeshet, hogy míg az anya csak 10 liter tejet ad, a borja ad majd 15-öt, 20-at. De arra is van példa, hogy olyan bikával fedeztetik, amelyiktől kisebb lesz a borjú, hogy ne legyen gond az elléskor.

A fiatalabbik Kertészek dolgoznak inkább a mezőn, a növénytermesztéssel, míg az idősebbek foglalkoznak az állatokkal, de amikor kell, segítik egymás munkáját. Vetésforgóban művelik földjeiket: a krumpli, búza, kukorica és őszi árpa egymást váltják, így ugyanaz a termény négyévente kerül vissza a földbe, a lucerna 5 év után cserélődik.

Több nagyobb beruházásuk is volt az elmúlt hónapokban,

Pro Economica-s pályázatból, a magyar állam támogatásával vettek pótkocsit, permetezőt, vetőgépet és a fejőházat is abból építették.

Arra jó a pénz, hogy minél performánsabb gépekkel, nagyobb hatásfokkal végezhessék a munkát, így kevesebb emberre van szükség. Családilag sokszor megoldják a dolgokat, ha a feleségek is kijönnek, de naponta 2 embert megfogadnak általában.

Az egyszerűbb gépeknél azt vallják, hogy ember rakta össze, így ők is szét tudják szedni, kitanulták magukat a műhelyben. A bonyolultabb rendszerű gépeknél viszont segítséghez fordulnak. Ha lemarad az ember a technológiával, vagy a földdel, akkor a nagy hal a kicsit megeszi – mondják.

„Az ember, amit szeret, azt addig tudja csinálni, míg a bugyijából esik ki”– vallja Benedek. Zsombi fia fejében soha nem is fordult meg, hogy valaha mást csináljon, belenevelték teljes mértékben a gazdálkodást, meséli. „Szabadidőnkben fogjuk magunkat s megyünk ki a mezőre, nézzük a kultúrákat, hogy hogy nő, kell-e permetezni. Sok helyen van földünk, egy nap kell kicsi kocsival is, hogy lejárjuk az egészet” – beszél lelkesen.

Ég és föld a különbség a teljesen automatizált fejőház és a kannás fejőgépes rendszer között – vázolja a helyzetet Benedek – eddig 3 ember fejt, most csak egyre van szükség a munka elvégzéséhez.

Egyszerre 8 tehén áll be, és a fejőgépekből a csöveken keresztül egyből a hűtőtartályba kerül a tej. Ez szériánként körülbelül 15 perc, összesen 1 óra 20 perc körüli, ami eddig 2.5-3 óra volt a kannákkal. Eddig 5-kor keltek, most már csak fél 6-kor kell. A tartályból a vastehenekbe és a Lacto Coop mezőgazdasági szövetkezethez kerül a tej.

Kézdivásárhelyen ők voltak a „koránkelők” nekik volt először automatájuk. Akkor még kevesebb tehenük volt, de minden tejet így adtak el, az emberek sorbaálltak érte. Most két automata van a tulajdonukban. A Kertész családnak az az előnye, hogy mindig bent tartják a teheneket, mindig ugyanazt eszik, s így a tejük íze, minősége stabil.

Átmentünk egy másik istállóba, ahol a borjúk vannak, s a vemhes állatok, akiket kamerán keresztül figyelnek. Egy piros tehén a sarokból figyel minket. Már lassan 3 éves, a kortársai már másodszor borjúznak, s ő még eddig egyszer sem, nem termelt semmit. Ilyen is megesik, de most vemhes, s úgy tippelik, leadja majd a 30 liter tejet is.

Tízszer kéne ősz legyen

Most még néha kerül egy-egy hétvége mindenkinek, mesélik, de az őszi betakarításkor se vasárnap, se hétköznap. Reggel 7-től éjjel 12-ig dolgoznak, az idősebb fiúval az is megesik aratáskor, hogy csak hajnali 4-kor kerül haza. De egy évben tízszer kéne ősz legyen, mert akkor jön a pénz is.

Fogják a munkát, ha lehet nem adják ki a kezükből, inkább ők vállalnak többet. „Szorgalmasak vagyunk, inkább dolgozunk annyit, hogy belehalunk, de akkor sem adjuk oda a munkát másnak, hogy bizonyítsunk” – mondja Zsombi.

Néhány tehenes gazdával kalákázva segítik egymást, leginkább silózáskor van erre szükség. Sorra eljárnak mindenkihez, s ilyenkor esténként együtt vacsoráznak, de ha kicsit ki is rúgnak a hámból s 1-kor fekszenek le, akkor is reggel ugyanúgy kelnek, a munka megy tovább.

Ha az infrastruktúrán tudnak most még javítani, mert minden régi, raktárokat akarnak építeni s az istállókat lefesteni, akkor lassan tudnak letenni is a bevételből, meséli a terveket Benedek.

Mondják néha az emberek, hogy nekik könnyű, mert sok földjük van, de egy-két nehezebb év alatt, ha szárazság van, nem tud locsolni a gazda, könnyen be lehet bukni. Úgy kell gazdálkodni, hogy az embernek legalább egy termése legyen a hombárban, egy a bankban s egy a mezőn. Kell alap, tartalék, hogy folyamatosan lehessen gazdálkodni, mert problémák mindig vannak.

Megy a traktor magától, s a kormány mozog

Már dél fele járunk, kávézni hívnak az urak, én ekkor ragadom meg az alkalmat, hogy elcsaljak egy fiút traktorozni. Tamás, ahogy a falu határában zötykölődünk, árulja el kicsit durcásan, hogy ő jobban szeret kint dolgozni a mezőn, mintsem a műhelyben egész nap.

Mire visszaérünk, már Zsombi nagyobbik lánya, a 3 éves Janka is az udvaron van, magabiztosan mászkál a hatalmas gépek között, a duda és a traktorok színe hozza lázba. Apja is korán kezdte, már 5-6 éves korában a kormányhoz ültették, ki sem látszott mögüle.

„Zsombi akkora volt, amikor ebbe a traktorba beültettem, hogy nem látta senki, csak azt látták, hogy a traktor megy, s a kormány mozog. Másodikos korában kivittem a mezőre, s ott hagytam dolgozni, kaszált egyedül. A 10 hektáros parcellába beletettem, s addig ment körbe, amíg megunta” – emlékezik vissza Benedek.

Jankának otthon is traktorok vannak a szobájában, nem úgy néz ki, hogy messze esne az alma a fájától. A legidősebb Kertész tíz évet vállal még be, tervezget, de fiai nem hisznek neki, „nem olyan fajta ő” – mondják.