Megvan, mikor lesznek az első enyhítő intézkedések

Ha a kórházak intenzív osztályán ápolt koronavírusos betegek száma a jelenlegi ágykapacitás felére, azaz 900-ra csökken, bejelentik az első enyhítő intézkedéseket – jelentette ki csütörtök este Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Első lépésként várhatóan a kültéri maszkviselési kötelezettséget fogják eltörölni a hatóságok, illetve részben feloldják a bevásárlóközpontok, vendéglők, előadótermek látogatását korlátozó intézkedéseket. Utóbbiak például a jelenlegi 30 százalék helyett a kapacitásuk 50 százalékán működhetnek majd – magyarázta az egészségügyi miniszter.

Hozzátette, ha a korlátozások első körös feloldása után a hatóságok azt tapasztalják, hogy a járványgörbe csillapodása folytatódik, akkor bejelentik az enyhítések második lépését is, ami gyakorlatilag a „normális élethez” való visszatérést is jelentheti.

Az egészségügyi miniszter elmagyarázta: a hatóságok eddig azért nem vezettek be lazításokat, mert a fertőzéses esetek folyamatos csökkenések ellenére az intenzív osztályokon kezelt páciensek száma alig változott, 1100 körül stabilizálódott. Ez most megtörni látszik, már csak mintegy 1000 súlyos beteget ápolnak a kórházakban – mondta el Rafila.

Agerpres
Kiemelt kép: Szabó Apor