Megvan, mennyivel emelné a kormány a nyugdíjat és a gyermekpénzt

A nyugdíjakat legalább 6 százalékkal, a gyermeknevelési támogatást 20 százalékkal tervezi emelni jövőre a kormány – közölte hétfőn Raluca Turcan ügyvivő munkaügyi miniszter. 

A munkaügyi miniszter ismertette, a január 1-jétől esedékes 20 százalékos gyermekpénzemelés havonta mintegy 350 millió lejes pluszterhet ró a költségvetésre, és ennyit bír el reálisan a büdzsé. A terv szerint a nyugdíjak legalább 6 százalékkal nőnek majd 2022-ben, de a kormány szándékai szerint nagyobb arányú emelés is szóba jöhet, ha a körülmények megengedik.

Raluca Turcan elmondta, erre az évre 426 millió lejt különített el, jövőre pedig 720 millió lejt szán a kiszolgáltatott energiafogyasztóknak szánt támogatásra, de megállapodás született a bruttó minimálbér 2.550 lejre történő emeléséről is, amellyel 1,7 milliárd lejjel nőnek a költségvetési bevételek.

Az ügyvivő miniszter a döntést azzal indokolta, hogy az embereknek szükségük van a támogatásra, és az árak emelkedése miatt nagy a nyomás, a kormánynak azonban oda kell figyelnie a költségvetési egyensúlyra, a beruházásokra és a gazdasági növekedés kilátásaira, mert ezek képezik a jövedelemnövekedés valós alapját.

Agerpres