Frissítve: Megvan az első visszaigazolt udvarhelyszéki eset!

Az illető Etéd községből való, a mai nap folyamán hozzák Udvarhelyre, erősítette meg három megbízható forrásunk. A beteg házi elkülönítésben volt, miközben meghalt az édesapja, ezért vették le tőle a mintát. Tesztje pozitív lett.

A helyzet annyiban kellemetlen, nyilatkozta kérdésünkre egy szakember, hogy a beteg terjeszthette a betegséget a környéken az elmúlt időszakban. Ezért fokozott figyelemmel kell betartaniuk a közegészségügyi szabályokat az Etéd környékieknek és a velük érintkezőknek.

Frissítés (11.30):

Helyi információink szerint a beteg pár hete tért haza többedmagával külföldről, házi elkülönítésben volt, de azt nem tartotta be. A helybéliek szerint „folyamatosan koslattak, még Udvarhelyre is bejártak, a Kauflandba, Lidl-be, gyógyszertárakba”. A hatóságok meg is büntették őket a lakhelyelhagyási tilalom megszegéséért, úgy tudják. A pozitívan tesztelt beteg édesapját állítólag paracetamollal próbálták kezelni, de tegnap este elhunyt.

A beteget és édesapjának holttestét csütörtök reggel az udvarhelyi kórházba szállították.

Helyi forrásaink szerint reggeliben „forró volt a hangulat” a falunak azon a részén, megtelt a hely rendfenntartó erőkkel.

Frissítés (12.00):

Helybéli jelenti, kihaltak a falu utcái, mindenki elbújt. Ez az általa küldött fotón is látható, sajnos nem közölhetjük le a képet, mert egyértelműen beazonosítható róla, hogy kinek az udvaráról készült.

Egy másik forrásunk szerint sok az új rendőr a faluban.

Frissítés (15.50)

A Hargita megyei prefektúra délután hivatalosan és egyértelműen megerősítette, hogy valóban van Hargita megyében igazolt, újtípusú koronavírusos eset. Bővebben itt.

Amint több információval fogunk rendelkezni, frissítjük a cikket.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 2-ai híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!