Hogy melyik hangszer hungarikum, vagy mit tud egy dali pár pisztoly.
Fotók: Simó Veronika
Sosem vagy túl oldszkúl ahhoz, hogy egy seregnyi gyerek ünnepelje a szülinapodat, lehetsz akár háromszáz éves is.
Udvarhely minden iskolájában tudják már, hogy ki született március 27-én, pedig a diákok közül senki nem találkozott vele személyesen. Rendhagyó történelem-, zene- és irodalomórát hozott el a székelyudvarhelyi iskolákba Nagy Csaba tárogatóművész, II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének évfordulója, és az idei Rákóczi-év apropóján.
Ha valaki nem szeretné a történelmet, akkor legalább a zene miatt érdemes volt beülnie az egyik ilyen előadásra, mi a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola előadótermében hallgattuk meg. Kisebb időutazás volt.
A rendhagyó történelemórákat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezte a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával.
„Most az idő kerekét bő háromszáz esztendővel visszafordítjuk, 1703 tavaszáig fogunk visszakalandozni. Akkor kezdődött el az a nyolc évig tartó szabadságküzdelem, melynek vezetője volt II. Rákóczi Ferenc” – kezdte a mesélést az előadó.
Rákóczi alakja nem csak az általa vezetett szabadságharc miatt fontos, hanem azért is, mert ő volt Erdély utolsó választott fejedelme. Az ő korában volt nagyon népszerű hangszer a tárogató, ami, a nevével ellentétben nem tár ki semmit, esetleg a füleket, vagy a szíveket. Ha láttad már a Tenkes kapitánya című filmet, (és ha elmúltál 20, akkor biztosan láttad már legalább egyszer a Duna tévén) akkor ismerős lehet az igencsak jellegzetes hangja.
A hangszer őse, az ún. történeti tárogató azonban másképp szólt, és másképp is nézett ki. Az ázsiából származó hangszert, amelyet valószínűleg még a honfoglaló magyarok hoztak magukkal, a régi népdalokban török sípként, vagy tárogató sípként emlegették. A török hódoltság idején, a 16. században különösen közkedvelt lett, szívesen mulattak rá a katonák, de használták főúri udvarokban és lakodalmakban is.
„Most képzeletben belépünk Rákóczi egyik fejedelmi udvarába. Egyik híres kuruc vár a sárospataki vár volt. Háromszáz évvel ezelőtt amikor ide vendégek érkeztek, a tárogatósnak az volt a feladata, hogy egy üdvözlő dallamot játsszon a tiszteletükre.” – folytattuk az időutazást Nagy Csaba vezetésével, aki korabeli ruházatot, aranyszállal díszített bársony kabátot is magára vett a korhűség kedvéért.
Egy krónikás így írt a tárogató zenéjéről:
„Amely nótákat pedig ez síppal fúttanak, ugyan indította az embereket mind az italra, mind a vigasságra.”
A tárogató a Rákóczi szabadságharc idején is használatban volt, éles hangja parancsokat közvetített a katonáknak a harctéren, hol csatára hívta őket, vagy éppen gyülekezőre, visszavonulásra. A csatazajban jól kivehető, erős hang kellett, ezért is volt praktikus.
Ha már a csatatéren járunk, a kuruc dalban szereplő dali pár pisztoly egyikét is elhozta az előadó. Hogy egy ilyen fegyverrel lőni lehessen, egy egész sor előkészületet kellett végrehajtani. A csövön keresztül betöltötték a puskaport, megdöngölték, utána jött a golyó. Hogy ez az egész ki ne peregjen, egy úgynevezett fojtást nyomkodtak rá papírból vagy rongyból, majd hátrahúzták a kakast. Erre volt egy kovakő erősítve, ami nekicsapódva az acélnak szikrát vetett, begyújtotta a puskaport, a berobbanó gázok pedig kirepítették a golyót. Kellett egy kis idő, amíg a harcos a fegyverét újra tudta tölteni, ezért is használták párban a pisztolyokat, ha pedig mindkettő elsült már és közel volt az ellenség, karddal harcoltak tovább.
Ha győztes csatából tértek meg, este mulatozás várta a katonákat. Csíksomlyón maradt fenn az a Kájoni kódex, amelybe feljegyezték a Csínom Palkó című nótát is. Tárogatóval fújták, és kivont karddal járták a táncot erre a katonák.
Győzelemből azonban egyre kevesebb jutott, 1711 áprilisában Szatmáron békét kötöttek a kurucok és a labancok. A történeti tárogatók egy jó időre elhallgattak, csak ritkán szólalt meg egy-egy a szabadságot, vagy a száműzött Rákóczit sirató nóta.
A mai formájában ismert tárogató a 19. század végén jelent meg, a budapesti hangszergyáros Schunda Vencel József munkájának köszönhetően, amelyről így írt ő: „1894-1896-ban én reformáltam a tárogatót. Míg a régi hangszert oboaszerű náddal fújták, és billentyű csak kevés vagy egyáltalán nem volt rajta, addig én klarinét fúvókával és annyi billentyűvel láttam el, hogy rajta minden kromatikus hang könnyen játszható. Ezenfelül a hangszert megnagyobbítottam és öblösebbé tettem. Most jóformán három hangszernek, az oboának, a klarinétnak és a fagottnak a hangszíneit egyesíti.”
A reform tárogatók Magyarország fennálllásának ezeréves évfordulójára készültek el, és az egész világon magyar hangszerként ismerik, és 2014 óta hungarikum is lett.
Manapság viszonylag kevesen játszanak rajta, de akik igen, azok számára az egykori kuruc kastélyban, Vaján működik az Országos és Nemzetközi Tárogatós Központ, ahol évente országos, ötévente pedig nemzetközi találkozókat szerveznek. Érdekesség, hogy az egyik nagynevű tárogatóművész román származású volt, a, 2018-ban elhunyt Dumitru Fărcaș.