Bemutatom ismét gyümölcsös sorozatunk főhősét, a malomfalvi kerítések rémét, a vackorjehovisták félistenként tisztelt vezérét: Zsoltot. Aki nem ismeri, szégyellje magát, és gyorsan olvassa el Ellepték Malomfalvát a vackorjehovisták és Ugye, maguk nem jehovisták? című anyagainkat. Mai anyagunk rendhagyónak számít, mert a vackor szót meg sem fogjuk említeni benne, ellenben felfedjük benne szeretett vezérünk, dr. Szani Zsolt cseresznyeipari érdekeltségeit, és egy kihaltnak vélt, szép női popsi alakú cseresznyefajtát is megtalál majd makacs hősünk a film végén.
Zsolt vezérünk ma nagylelkű, meg fogja osztani főszereplői státuszát két barátjával, Emesével és Misivel, akiket ő hívott az együtt cseresznyézésre, erősítésnek. Vagy ők hívták őt? Mindegy, együtt jöttek. Veres Emese a NÖDIK-nek dolgozik, ez a Növényi Diverzitás Központ egy génbank, növényeket mérnek fel, gyűjtenek be és őriznek, főleg Magyarországról, de a Kárpát-medence és Európa számos pontjáról is. Azt csinálják, mint amit mi próbálunk saját kertünkben, csak sokkal profibban.
Ölbei Misi faiskolás, az oltásban nem iskolás. Itt a megmentő szuperhős szerepében fogjuk kihasználni, annak reményében, hogy ha a mi oltásaink nem sikerülnének, mert meg szokott esni, hogy épp a legritkább és legvágyottabb fajta átoltása nem ered meg, akkor tudjuk, hogy Misinél sokkal nagyobb valószínűséggel megmarad a fajta, mert mégiscsak biztosabb kézzel olt. Ez egy kemény csapat, hatalmas öröm számomra ilyen csapattal dolgozni, sokat lehet tanulni is, és jó munkát végezni is sokkal könnyebb így, hogy mindennek megvan a szakértője, nem egy-két embernek kell odafigyelnie mindenre.
Sükőben vagyunk. Ha megkérnénk száz embert, hogy mondjon egy szót, ami eszébe jut Sükőről, kilencvennek ez a szó a cseresznye lenne. Románul úgy is hívják a falut, hogy Cireşeni. Ezért vagyunk itt. Egy pár szép és finom napnak nézünk elébe.
Célunk felmérni Sükő-Farcád cseresznyefajtáinak sokszínűségét, és megmenteni néhányat az eltűnőben lévő tájfajták közül. Főleg a finomabbakat és a ritkábbakat.
Minden talált fajtára kitöltünk egy ilyen lapot. Ha hallották kedves olvasóink valaha azt a szót, hogy pomológia, na akkor ez az a tudomány, magyarul ezt úgy hívnánk, hogy általános gyümölcsfajta-ismerettan. Ez nem egy olyan elvont tudomány, mint ahogy az ember gondolná, mindennap gyakoroljuk.
Az ember elmegy a piacra, s akar venni egy gyümölcsöt. Mit néz? Hát a méretét. Jó, tudom, manapság csak ezt nézzük. De ha igényesebb az ember? Akkor megnézi a színét is. A magyar ember például szeret valami pirosast is egy gyümölcsön. Tudattalattiban megnézi azt, hogy az alakja tetszik-e neki, volt-e már jó emléke hasonló alakú gyümölccsel. Aztán milyen az íze? Ez még mindig fontos sokaknak, bármennyire is hihetetlennek tűnik. Meg az állaga? A legtöbben a keményet, a ropogóst szeretik. A román árusok kiírják az udvarhelyi piacon, hogy „cireşe ropogos”. Akiknek nincs foguk, inkább a puhát szeretik. Milyen a héja? Selymes, mint a női popsi, vagy kemény és rágós, beszorul a fogad közé? Akinek nincs foga, nyilván, más szempontok alapján értékeli a héjat.
Zsolt rágja az előbbi képen látható irtózatosan kicsi és keserű cseresznyét, s közben boldogan mosolyog. „Ez gyógyszer”, mondja, majd picit később hozzáteszi: „nő a hajam tőle”.
A nap elején csak úgy véletlenszerűen kódorgunk a cseresznyésben, minél több fajtát próbálunk begyűjteni, anélkül, hogy azonosítani tudnánk őket név szerint. Külön figyelmet érdemelnek a kihalóban lévő fák, amiből sajnos sok van errefelé. Ebben a gyümölcsösben a munkálatok megállnak a szüretnél, sajnos a fák metszésére, ápolására, újratelepítésére, oltására már nem jut idő és energia. És ahogy haladunk előre az időben, lassan a szüretre is egyre kevesebb kerül, sok olyan nagy fa van, amelyikről a madarak szedik le a cseresznyét. Mi is besegítünk nekik, óvatosan, nehogy a hasmenés ránktaláljon.
A szabadon kódorgásnak is vége lesz egyszer, van egy ígéretünk, hogy a Simó család kijön majd cseresznyét szedni, és őket megyünk majd kikérdezni. Ki is jönnek, mondják a telefonba, hogy már kint vannak, egy fehér Dacia-val. Na de hogy találjuk meg őket egy akkora gyümölcsösben? Felküldjük a drónt. A felvételen nem a Dacia-t érdemes megfigyelni, hanem a cseresznyés sorainak foghíjasságát. Ez egy búcsúzóban lévő gyümölcsös. Lesz egynéhány kemény fa, ami még ötven évet lehúz ezen a földön, mielőtt távozna a cseresznyefák mennyországába, de kevés.
Megtaláljuk Simóékat, Gizi nénit és Imre bácsit. Már nyomják keményen az ipart, két ládányi cseresznyét meg is szedtek. Egy korábbi gyűjtőutunk során ismertük meg őket, két évvel ezelőtt, akkor épp körtét szedtek. A felállás hasonló volt, az ember fent a létra tetején, az asszony lent a földön serénykedett, az ember szeretett volna velünk beszélgetni gyümölcsökről, az asszony szerette volna, ha az ember dolgozik. Járjon a keze is, miközben beszél. Székely férfisors.
Na, de ami minket érdekel ebben a történetben, az nem annyira a székely férfi nehéz sorsa, hanem inkább a cseresnye, ahogy errefelé hívják, és a kászú, ami egy hagyományos szedőeszköz, úgy készítik, hogy a vadcseresznyefa kérgét élve lehántják róla, még nyersen összevarrják a kívánt formára, kitömik szénával, és hagyják úgy megszáradni. Picit embertelennek tűnhet ma olvasóinknak ez az élő fáról kéreg-lehántás, de régen része volt az életnek.
Gizi néni egy szünetben mesél nekünk. Ilyen szép a Brankován cseresznye sose volt. Meg van elégedve a terméssel (a történelmi pontosság kedvéért megjegyezném, hogy 2018 nyarán zajlik történetünk). Ott az a nagy fa vereshólyagos cseresznye, meséli, régen szekéren vitték Kőhalomba, sőt, egészen Brassóig, akkor ebből pénzeltek. Most más idők járnak. Ő el-eljár Udvarhelyre a piacra gyümölcsöt árulni, de egyre kevesebbet. Nem olyan már a kereslet a sükői gyümölcs iránt, mint régen. Maga a gyümölcsös sem olyan már. Emlékszik még, a legutóbbi fénykora a cseresznyésnek Verzár Csongor mérnök idején volt, ő oltott itt sok fát. Utána aztán nem került senki, aki igazán szívén viselje ennek a gyümölcsösnek a sorsát.
Ez a vereshólyagos cseresznye, amiről Gizi néni beszélt. Nem fogom most az összes cseresznyefajtát bemutatni, amivel itt találkozunk, mert nem akarom, hogy ötven kép fölé menjen ez a képriport, csak a fontosabbakat. Ez a cseresznye valamikor nagy fontossággal bírt itt, Simó Sándor, akivel később fogunk majd találkozni, azt nyilatkozza majd, hogy az egész völgy tele volt vereshólyagos cseresznyével, azok most száz éves fák lennének. Lennének. Most kevés van már belőle. Nekem az egyik kedvenc cseresznyém innen Sükőből, finom édes, ropogós, még azelőtt kiszemeltem magamnak továbboltásra, mielőtt mondták volna a nevét vagy korábbi fontosságát. Azt is említsük meg róla, hogy ma már nem lenne annyira piacos, mert méretben nem tartozik a nagyobbak közé.
Tovább haladunk a gyümölcsösben, találunk egy szépen karbantartott részt, nagy, erős fákkal, kerítéssel. További hagyományainkkal szakítva dr. Szani Zsolt és kutatói csapata most nem fogja átugrani a kerítést, csak szerényen átbújik rajta. Nem szeretnénk megsérteni a Nyikó-mentieket, de jobban szeretjük a sükői kerítéseket, mint a malomfalviakat. Látjuk, hogy van élet a telken, keressük a gazdát, sehol. Egyszer csak megjelenik, egy nagy adag vendég társaságában, akkor érkeznek, nyitják a kaput. Furcsa jelenet, hogy te állsz a kapu belső oldalán, a gazda a kapu külső oldalán, és próbálod mosolyogva megmagyarázni, hogy te csak tudományos célokból vagy odabent, cseresznyével teli szájjal. Jó, nem volt cseresznyével teli a szánk, de aztán lett, mert a gazda megengedte, hogy szedjünk.
Simó Sándor eleinte szúrós tekintettel figyel minket, de aztán pálinkával is megkínál, és egy adott pillanatban, vendégeit is otthagyva, információkkal is segíti munkánkat. Ő bizonyul a leghitelesebb sükői forrásunknak, jól ismeri az itteni cseresznyéket. Nem csak az öreg fáit ápolgatja példásan, hanem oltott is telkére a régi fajtákból. Másnap is meglátogatjuk, kifaggatjuk, és körbevitetjük vele magunkat még pár öreg cseresznyefánál. Vereshólyagos, Meggyizű, Badacsonyi, Arany, Brankován, Üveg, Fekete oltott, Fekete ropogós, Disznódi, Török, Imecsi, sorolja a helyi fajtákat.
Ez itt például a Meggyizű. Érdekes fajta.
Imecsi. Egyik legismertebb fajtája a környéknek, sokak szerint Régen mellől hozták faiskolából, tehát elképzelhető hogy valamelyik régi világfajta.
Disznódi. Ez is nagyon elterjedt fajtája volt Sükőnek, és nem csak Sükőnek, hanem egész Magyarországnak.
Fekete oltott. Simó Sándor legtöbbet emlegetett fajtája. Elvisz a 100 éves fához is, Kiss Albert bennvalójába, amin ez terem. Érződik, hogy emlékek kötik e fajtához.
És az abszolút győztes, 52-es rajtszámmal: a Brankován. Ha most egy cseresznyefám lehetne a kertben, és kellene választanom, milyen fajta legyen, ez lenne. Ellenálló, egészséges fája van, finom a gyümölcse, roppanó kemény húsú, nagyon nagy szemű. Mondja is Sándor, hogy két cseresznye van Sükőben, ami igazán piacos: a Badacsonyi és a Brankován.
Tizenöt féle cseresznyét gyűjtünk be első nap, Zsolt nagy szomorúságára Török cseresznye nincs köztük. Bárkit kérdünk a faluban, azt mondja, kiveszett, nincs több belőle. Simó Sándor is odamutat valami kiszáradt fákra a közelben, s azt mondja, ezek voltak az utolsó példányai. Egy egész sor volt belőlük, s mind kiszáradtak az utóbbi években. Zsoltnak szakad meg a szíve, valamiért nagyon fontosnak tartja ezt a fajtát. Azért a leírását begyűjti Sándortól. A fajta legerősebb ismertetőjele az volt, hogy van egy határozott bemélyedés, egy sánc a cseresznyén hosszan, az egyik oldalon.
Bánatában, hogy nincs török cseresznye, Zsolt leméri a létra támasztókaróit. Aztán a létrát is. Ezt akkor is szokta csinálni, mikor nem bánatos. Mindent lemér, ami gyümölcstermesztéssel kapcsolatos szerszám. Szerintem legszívesebben haza is vinné az összest, de az asszony, Julcsi, elég szigorú. És annyi a gyerek otthon, hogy be sem férne a házba. Hiába dolgozunk mi is keményen az asszonnyal, Zsolték mindig előttünk járnak egy-két gyerekkel. Esélyt sem adnak nekünk.
Közben Misi sem lazsál, fáról fára jár, és nem csak a pocakját tölti cseresznyével, hanem a zacskóját is vesszőkkel. Oltóvesszőkkel, oltóágakkal. Június derekán még nincs olyan vessző ami elég érett és alkalmas szemzésre, főként ilyen öreg fákon. Az oltás sokkal jobb eredményt adhat 2-3 éves résszel együtt vágva, főleg ha a fajtamentés a cél.
Elbúcsúzunk Sanyi bácsitól, 65 éves cseresznyefáitól, és az aranycseresznye fán csemegéző vendégeitől, és leszaladunk Farcádra, hogy még napvilág meglátogathassuk az ottani cseresznyést is, hátha új fajtákkal gazdagíthatjuk a gyűjteményünket.
Sándor Levente gyümölcsész barátunk vezet ki a régi cseresznyésbe, de a sükői felhozatalhoz képest új fajtát csak egyet tud mutatni, ezt a Fehér, vagy Fehér oldalú cseresznyét.
Fehér oldalú cseresznye. Ritkaság errefelé is. Azt hinné az ember, hogy egy modernebb fajtát hoztak be ide az elmúlt évtizedekben, de a fán tisztán látszik, hogy legalább száz éves, mutatja Levente.
Ez a fajta is felkerül az adatbázisba, fája a GPS-es térképre, gyümölcse a gyomrunkba és a tudatalattinkban tárolt íztérképre. Mert tudati szinten már semmi nincs ebből, ha megkérdezné valaki, hogy ennek vagy annak a cseresznyének milyen íze volt, nem tudnám már megmondani, így 20 cseresznye után.
Első nekifutásra úgy tűnik, hogy a farcádi cseresznyeválaszték azonos a sükőivel, csak már sokkal szegényesebb, ennek oka a gyümölcsös egyre fogyatkozó állapota. Elszáradt, széttört fák, a földön rengeteg letört ág, ez jellemzi a farcádi cseresznyést.
Az ürülék alapján egyértelmű, hogy ki ápolja ezt a gyümölcsöst, ki metszi ilyen szorgosan. Ürülékekben amatőr, a medvekakit fel nem ismerő olvasóinknak nem áruljuk el, hogy ez milyen állat lehet, hadd gondolkodjanak rajta. Az általános műveltséghez azért már lassan hozzátartozik, főleg itt Székelyföldön, hogy ennek az állatnak és egyben az országvezetésnek a végbélsarát felismerjük.
Este hétkor véget ér a terepezés, átvonulunk a panzió nagytermébe, tudományos munkára. Az összegyűjtött mintákból kiválasztódnak a fajtára jellemző példányok, ezek tojástartóba kerülnek mátrixszerűen, majd lemérődnek.
A számítógéphez csatlakoztatható tolómérce, székelyül subler, egy zseniális találmány. Az ember megnyomja a gombot, s az érték beugrik egy excel táblázatba. Ahol aztán majd átlagot lehet számolni könnyebben, hogy kiderüljön, melyik fajta mekkora átlagméretekkel rendelkezik. Ez nagyban megkönnyíti ezt a munkát, úgy látszólag, de Emesén egyáltalán nem látszik, hogy sokkal könnyebb munkája lenne egy mai génbankosnak, mint volt mondjuk 150 évvel ezelőtt Bereczki Máténak, híres pomológusunknak, aki 800 gyümölcsfajta alapos leírását végezte el, akkori mérce szerint.
Ez a kép este 11 óra előtt kevéssel készült, ehhez tegyük hozzá, hogy egész nap kint voltunk a természetben, tűző napon, szóval, aki még a képriportunk első felében azt hitte, hogy ez egy álommunkahely, mikor látta, hogy cseresznyét kell zabálni meló alatt, az most még meggondolhatja magát, mielőtt génbankosnak menne.
Sok mérést kell elvégezni, nem sorolom fel az összeset, de megmutatok egy érdekességet. Ez egy cukorfok-mérő. Nem tudom, kinek mit mond a Brix szó, röviden elmondom: 1 Brix fok azt jelenti, hogy 100 gramm lében 1 gramm cukor van, tehát 1%-os a cukortartalma. Zsolt mikor megméri az első cseresznyét, a vörös hólyagost, és a gép 20,8 fokot mutat, meglepődik. Nemrég voltak Balatonfelvidéken hasonló felmérésen, és ott a legédesebb cseresznyék sem nagyon haladták meg a 18-as Brix értéket. Az tény, mondja, hogy nagyobbak voltak ott a cseresznyék. Nyilván, a szárazanyag-tartalom vagy a cukortartalom sok mindentől függ, időjárástól például, a fák táplálásától, öntözésétől, bármitől. Nem hiába mind emlegette Tomcsányi Pál, mondja Zsolt, hogy ami a közepes méretnél nagyobb, az víz.
Namármost, itt azt is hozzá kell tennem, hogy hiába hízik a májunk, hogy a mi kis sükői hegyi cseresznyénk sokkal édesebb, vagy sokkal nagyobb szárazanyagtartalommal rendelkezik, mint a sokkal nagyobbra nőtt alföldi importárú, mert attól még az udvarhelyi piacon a vásárlók java gondolkodás nélkül a nagy gyümölcsöt részesíti előnyben a kicsihez képest, anélkül, hogy megkóstolná őket, vagy megvizsgálná beltartalmilag őket.
Egy másik vizsgálat, amihez nem kellenek többszáz eurós gépek, vagy nagy szaktudás: a festőlé-vizsgálat. Cseresznyénél-meggynél nagyon fontos az, hogy milyen színt ad felhasználáskor, ez az iparban főleg fontos, de nálunk otthon is, mikor az asszony süti a szülinapi tortámat, és nem ártana tudni, hogy a belevágott cseresznye átszínezi-e teljesen a fehér ganache-krémet, vagy a gyerek blúzából ki lehet-e majd mosni, mikor leeszi magát vele. Ezt a vizsgálatot aránylag könnyű elvégezni, az ember megszorítja a cseresznyét és hozzádörgöli a fehér laphoz. Lehetőleg a fehér ingjétől távol. Pár hét múlva az is látszik, hogy mennyire tartja a színét a festékanyag.
Míg a szakemberek mérnek, mi Zsolttal ketten fotózunk. Megállapodunk egy sémában, minden fajtáról készítünk levél nélküli és leveles képet, különféle szögekből és metszetekkel. Hogy egységes legyen a dolog, Zsolt lerajzolja az ábrát, hogy mindig tudjuk azt követni. Most még nem fontos, mert még tisztább az agyunk, de éjfél után, a tizennemtudomhányadik fajta lefotózása után már nagy segítség lesz, mikor lezombulunk.
Ez már a zombiság művészi fázisa, éjjel negyed 2-kor Zsolt művészi kompozíciókat rak össze az aznapi termésből. Szeretett vezérünk nagymestere ezeknek a kompozícióknak, melyek hazánk gyümölcsözőségének sokszínűségét mutatják be.
Szép lett.
Ezt kedves olvasóinknak készítette Zsolt, azért ilyen szívecskés.
Másnap ismét kimegyünk Sükőbe, sokkal kómásabban, mint azelőtti nap. Találunk még néhány új fajtát a gyűjteménybe, de Zsoltnak mind a Török cseresznyén jár az agya. Mindenkitől azt kérdezzük, nem-e tudnak még élő fát belőle, de hasztalanul. Mi szomorúak vagyunk, de a cseresznyésben nagy a jókedv, egy pedagógus vitte ki osztályát az őseitől örökölt gyümölcsösbe, cseresznyézni. Szép gesztus. Kár, hogy nekem nem adatott meg, hogy ilyen tanáraim legyenek. Habár, ha jobban átgondolom, nekem is megadatott ez, csak nem gyerekként, hanem harmincvalahány éves fejjel, a gyümölcstermesztői képzés alatt.
De ez sem vigasztalja meg Zsoltot, akinek most már semmi máson nem jár az agya, mint a Török cseresznyén. Felveti, hogy habár tudja, hogy mindenki fáradt és esőre is áll az idő, nem mennénk-e el mégis megnézni azokat a kiszáradt fákat, hátha akad rajtuk egy eltévedt Török hajtás. Mindenki egyből beleegyezik. Elindulunk.
Emese és Misi más úton jönnek, mi Zsolttal szaladunk a cél felé. Egy olyan ötven méterrel előtte Zsolt megáll telefonálni, mert hívja Julcsi. A felesége. Ezek a nők! Én tovább haladok, kalandéhesen, s amint megpillantok az egyik fán nem csak hajtást, hanem cseresznyét is, egyből tudom, hogy ez az, amiről álmodoztunk. Ilyen popsi alakú cseresznye nem terem akármilyen fán. Lelkesen ordibálok Zsoltnak, aki érti is, hogy mit akarok, mert olyan gyorsan elmúlik az „igen, drágám” hangulata, ami Julcsival való telefonbeszélgetéseit jellemzi, és olyan gyorsan elbúcsúzik tőle, mint még soha. Lelkesen rohan a fához, ölelné balról, ölelné jobbról, szája a füléig ér, de a hajáig is érne, ha lenne.
A Török cseresznye az olyan, mint mikor egy pocakos ember hasán, például rajtam, egy túl szűk felsőnek a zipzárját feszesre húzzák. Igen, ezt még nem mondtam eddig, hogy a cseresznyéknek van hasuk és hátuk. A cseresznye hasa az az oldala, amelyen egy vonal van, a termőlevelek forradási nyoma. Minden cseresznyefotónkon a balról második gyümölcs, amelyik fejjel lefele van, a hasi oldalával van a néző felé fordítva, s látszik mindeniken egy alig észrevehető vonal, forradási nyom. Ez a Török cseresznyénél elég feltűnően látszik, a popsi két párnája közötti hasadék vonala. De nem ez az egyetlen erélye a Török cseresznyének, és még csak a ritkasága sem, hanem a minősége is kiváló. Egy kimondottan jó ízű, jó állagú, jó kinézetű cseresznye, nem épp egy Brankován, de a felső kategóriába tartozik, a sükői fajták legjobb egyharmadába sorolható.
Dr. Szani és a Török a kép címe, Zsoltnak féltve őrzött képe lesz ez. Ha nagyzolni szeretnék, mondhatnám, hogy ennek a fajtának az utolsó fáját láthatjuk ezen a képen, de úgy érzem, van rá esély, hogy még legyenek ilyen fák a környéken, amelyekhez mi nem jutottunk el. Ha bárki ismer még ilyen fajtájú cseresznyefát Sükő környékén, kérem, írjon nekem, hogy nézzük meg legközelebb.
Van olyan képem is a fáról, hogy az egész csapat rajta van, sofőröstűl-fotósostúl, de az asszony ezt választotta. És egyébként is, Zsolt megérdemli ezt a képet, jobban felizgatta ez a cseresznye őt egyedül, mint minket összesen. Talán a török szál, ami annyira érdekes számára. Ez a cseresznye nem az egyetlen török eredetű gyümölcs, ami hősünk fantáziáját felpiszkálta, kutatásai a sikulai almára is kiterjedtek, és azt találta, hogy a borosjenői basa gyümölcsöséből maradt ránk ennek a fajtának a két anyafája.
Cseresznyés túránk itt véget ér. Hagyunk valamit a cseresznyéből a helybélieknek is, akik hosszú létrákkal mászkálnak fel-alá a gyümölcsösben, s elvonulunk a panzióba mérni-fotózni, a cseresznyés zacskóinkkal és a madarat fogni tudó Zsolttal, annak reményében, hogy hátha ma éjfél előtt végzünk.
Olvasóinknak virág helyett egy szép csokor cseresznyével kedveskedünk. Reméljük, sok hasonló csokor fog még teremni Sükőben és Farcádon, s abban is bízunk, hogy kerül majd olyan helybéli, akinek sikerülni fog újratelepíteni a cseresznyést, s megmenteni ezeket a régi fajtákat.
