Vagy megszűnik ebben a formában a Fások SK, vagy nem

Fotó: GÁL ELŐD

A Fások Sportklub ebben a formájában megszűnik – jelentette be Ambrus Sándor, a birkózó klub elnöke december 8-ai, csütörtöki sajtótájékoztatóján. A 2013-ban alakult egyesület eddigi eredményeit is felsorolta, külön kitérve a tavalyi évre, amelyben csak részlegesen sikerült teljesíteni a célkitűzéseket: nem sikerült a 16 igazolt sportolójuk egyikének sem dobogóra állni az országos versenyeken.

Felnőtt országos bajnoka is van Udvarhelyszéknek

„Ez minden idők egyik legerősebb bajnoki idénye volt” – hozta fel mentségükre az elnök, hozzátéve, hogy így még nagyobb szó a kolozsvári csapat színeiben induló udvarhelyszéki birkózó, Molnos Norbert győzelme a felnőttek között, aki honosított ukrán sportolókat utasított maga mögé, és 2014 – amikor László Szabolcs nyerni tudott – óta az első felnőtt országos bajnoki címe a városnak.

Szerencséjük sem volt csapatszinten, hiszen „összehúzták” őket a Steauával, és a Marosvásárhelyi VSK és ISK közös csapatával, így a csoport harmadik helyén végeztek, az évvégi összesítésben ötödikek lettek.

A korábbi években gyűltek a mindenféle színű érmek, fel is sorolta őket az elnök, köztük külön megemlítve a 2019-es bajnoki címet, amikor Marosvásárhellyel közösen sikerült a dobogó legtetejére állniuk.

Ambrus megköszönte Gálfi Árpádnak a 45.000 lejt, ami a másfélszerese a 2021-ban kapott összegnek, és ami a legnagyobb tétel a klub költségvetésében. Ám ez

nem elég, hogy a csapatot fent tudják tartani,

ezért szinte bizonyos, hogy nem is fognak elindulni csapatként a 2023-as Szuperligában. Az igazolt sportolóikat szeretnék megtartani, ugyanakkor szabaddá teszik a kettős leigazolás lehetőségét számukra. Emiatt a 2023-as évben a pályázati lehetőséggel sem szeretnének élni, viszont felkérték a polgármestert, hogy ezt az összeget fordítsa a Városi Sportklubra, azon belül is egy birkózó szakosztály létrehozására.

„Erről előzetesen nem egyeztettem a polgármester úrral” – állította az elnök. Korábban többször is megfogalmazódott az igény, hogy a VSK-n belül működjenek, legutoljára 2021-ben nyilatkozott erről nekünk. Ambrus ebben látja a felnőtt székelyudvarhelyi birkózás legjobb esélyét a túlélésre. Ők minden segítséget biztosítanak abban, hogy ezt létre lehessen hozni, ideértve azoknak a forrásoknak az átcsoportosítását, valamint a vállalkozók támogatását, amelyek a Fások életét segítették.

László Szabolcs edző, a helyi rendőrség vezetője is csatlakozott Ambrushoz, és azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy a sportág továbbra is a város tudatában maradjon és megkapja a kellő megbecsülést is.

Gálfi hárított,

elmondta, szerinte nem a polgármester dolga eldönteni, hogy a VSK alá kerüljön a birkózó szakosztály. Szerinte az a lendület, ami 2016-ban megvolt a sport átszervezésének szempontjából, alábbhagyott. Azóta több sportágnak volt felajánlva, hogy a tevékenységüket a Városi Sportklub „égisze alatt” folytassák, így a nagypályás foci- és a futsalcsapatnak, állította Gálfi, ezek „részben nem viteleződtek ki”.

Gálfi azt reméli, a felkérésnek lesz egy hivatalos átirata is a város irányába, amit a testület elé kell terjeszteni.

„Nem az első egyesület, amelyiknek fel volt ajánlva… A Fásoknak nem volt. Más, hasonló sportágakban volt felkérés, akár az én saját részemről is, hogy csatlakozzanak a VSK égisze alá” – zavart össze Gálfi, miután korábban azt mondta, hogy nem volt ezekben kulcsszereplő. Mindenesetre a testület elé terjeszti a kérést, amennyiben ez hivatalos formában megérkezik a hivatalhoz, ígérte.    

Akkor megszűnik a Fások?

Mint egyesület, nem szűnik meg, mondta Ambrus, ugyanúgy élnének más pályázati lehetőségekkel, nem kell ehhez igazolt birkózójuk legyen, viszont minden ilyen összeget a „VSK-hoz kanalizálnának egy egyszerű együttműködési szerződéssel”.  

De mi lenne abban az esetben, ha nem hoznak létre a VSK-n belül birkózó szakosztályt? – tettük fel a kérdést. „Ha ez nem történik meg, akkor nem hagyjuk, megpróbáljuk vinni még” – kaptuk a választ Ambrus Sándortól, aki szerint ezekből az összegekből plafonálódtak a lehetőségek, intézményes támogatási keretet kell keríteni.

A vitákat meg kell beszélni, mondta, szerinte a mai felkérés éppen az ezzel kapcsolatos vitának a feloldását eredményezné, hiszen „nem titok senki számára, hogy amikor kihirdették a támogatásokat, volt, amikor Fások megóvta az összegek elosztását, mert nem volt megelégedve a támogatás összegével”, kezdte Ambrus. 

„Ezt most ne” – vágott közbe László Szabolcs, de az elnök végigvitte a gondolatot: „rá kellett jönni, hogy ezek a keretek, nincs több. Ezért muszáj olyan irányt vegyen a miénk, a székelyudvarhelyi birkózó projekt, amiben együtt kell dolgozni” – zárta a sajtótájékoztatót.