Fotó: Csizmadi Mihály Zsolt személyes archívuma

Lehetséges 31 nap alatt 31 maratont lefutni? Csizmadi Mihály Zsolt is kíváncsi volt erre, ezért határozta el, megpróbálja. Egy nagyon jó alkalom volt erre az Aleargă România! elnevezésű verseny, ami a vírushelyzetre reagálva egy virtuális ultrafutóverseny. Éppen annyira durva, amennyire te futóként teszed azzá magadnak, hiszen az 1972 kilométeres távot június 1-től december 31-ig kell lefutni. Persze, akad, aki nem éri be azzal, hogy félév alatt teljesítse, egy hónap alatt szeretné. Például a sófalvi gyógyszerész és ultrafutó Csizmadi.

A versenyen két távon lehet indulni. „Rövidtávon”, ami 986 kilométer hosszú, éppen annyi, mint az ország átszelve: Tulceától az ország nyugati határáig, illetve hosszútávon, ami ugyanez odavissza, tehát 1.972 kilométer. Persze, az útvonal szabadon választható, csak a táv hossza stimmeljen.

„Így nem kell utazgatni és főként tömörülni, mindenki, ahol tudja, akár a tömbház körül is lefuthatja a meghatározott távot. Strava alkalmazást használva lefotózod, hogy melyik nap mennyit teljesítettél, s elküldöd a szervezőknek. A gyaloglások is beleszámítottak a távba, akár az is, hogy a munkahelyeden lelépsz napi 10.000 lépést. A regisztrált futóknak a táblázatban mutatta, hogy éppen hányadik helyen tartózkodnak, melyik településen vannak virtuálisan” – magyarázza Zsolt.

Ő későn vette észre a versenyt, és a lehető legkorábbi időpont helyett június 25-én kezdte el a táv teljesítését, amikor megfogalmazta saját a célját:

31 nap alatt 31 maraton.

Először 506-odik volt, feljött a 102-dik helyre, majd az első hat közé, s ott kezdték kergetni egymást. Zsolt egy 87 kilométeres futással kezdte a versenyzést, és július 27-én érte el a 2000 kilométert, hol kisebb, hol nagyobb távokat futva. A verseny első teljesítője két nappal korábban ért be a virtuális célba, ő június 1-jén kezdte meg a versenyzést. Zsolt sokáig a harmadik helyen volt, de végül, amikor lefutotta 2.000. kilométerét, a végül harmadikként célba érő versenyzőnek még 40 kilométer volt a táv befejezéséig.

Zsolt a táv teljesítésért egy oklevelet és egy derékövet kap, olyant, amilyent a rómaiak és a görögök viseltek, de ezt csak a verseny lezárása után, december 31-én. „Ez nem lóverseny, én önmagammal harcoltam, kipróbáltam, hogy mennyi idő alatt lehet teljesíteni. Nem ajánlom, hogy valaki nekivágjon így, hogy két hónap alatt” – vélekedik.

A 2000 kilométer megtételéhez Zsoltnak 276 órára 8 percre és 9 másodpercre volt szüksége. Ezalatt leggyorsabb maratonját 3 óra 15 perc 16 másodperc alatt, a leglassúbbat 5 óra 3 perc alatt teljesítette.

Az útvonalat magának rakta össze, „kellemes a hasznossal”, fogalmaz. Mivel még nem volt a 2.303 méter magas Horthy-csúcson (Nagy-Pietrosz), úgy döntött, most „megmássza”, és ezért egy Máramarosi szakaszt is beiktatott, ahová párja autóval kísérte el, „nélküle nem ment volna”, mondja. A 2.000 kilométer alatt összesen 23.876 méter szintkülönbséget teljesített. Főleg Hargita és Maros megyékben futott, volt, hogy 40 fokos hőségben.

A profik évente három maratont vállalnak be, azt vallják, a többi már megterhelő, Csizmadi beszélgetésünkkor többször is elmondja, ezt már

nem ajánlja senkinek.

Nem érezte, hogy baj lenne a futás közben, ha érezte volna, rögtön leállt volna. A párja többször erre is biztatta. Ugyan pszichésen voltak holtpontjai, az nem fordult meg a fejében, hogy ne fejezze be, amit elkezdett, „tovább kell menni, ahol érzed, hogy nem megy, eszel, iszol s mész”. Hozzáteszi, ennél sokkal nagyobb távok is vannak, gondol az 5000 kilométeres new york-i versenyre. Hát igen, talán, ha nem ő mondaná magáról, akkor is megfogalmazódna bennem: „furcsa jelenség”.

„Én makacs ember vagyok. Túlestem a megszállott ultrások közé, feszegetjük a határainkat, folyton akarunk magunknak bizonyítani. Hiába szépítgetjük, ez ugyanúgy függőséget okoz, mint a füvezés, az alkoholfogyasztás, a cigarettázás. Egy orvos kollégám mondta nekem egyszer, hogy te, Zsolt, ugyanazt csinálod, mint én, csak te nem dohányzol, hanem szaladsz” – mondja.

Étrendkiegészítőket futás előtt, közben, és után, vitaminokat szedett, gyógyszerészként dolgozik, és ez a szaktudás nagyon jól jön neki ilyenkor. Igyekezett minél több szénhidrátot is bevinni, ételt-italt cipelt a túlélőkészletet is rejtő hátizsákjában, de így is elégette az összes zsírtartalékját, 66 kilóról 59-re fogyott le. „Annyi kilokalóriát elégettem így is, mint egy régi bányász, napi 4-5000-et” – mondja, összesen 197.871,56 kilokalóriát égetett el, és szerinte most olyan a testalkata, mit egy ideális kenyai hosszútávfutónak.

A vázizomzatát Zsolt tökéletesnek érzi, és ez szerinte a szívósságának, genetikájának is köszönhető. Sehol nem fáj, tud szaladni is, és már csinálja is, bár bevallja, hogy most nem erre lenne szükség: „most kellene pihennem, úszkálnom, kerékpároznom, keresztedzéseket tartanom, s pont az ellenkezőjét csinálom, megyek a hegyekbe, felborítottam az összes szabályt, megszállottként én nem tartom be a szabályokat”.

Túledzésre utaló tünetként csupán az alvatlanság jelentkezett nála, 10-12 órákat alszik, és így is alvatlanul kel. „Érdekes kísérleti alany lennék. Egy udvarhelyi sportorvos meg fog vizsgálni: terheléses EKG-t készít, megnézi, hogy állok a tüdőkapacitással s a szívfunkciókkal. Fogok csinálni egy vérképet, kíváncsi vagyok az eredményekre. A vesémet érzem túlterhelve, a salakanyagok egyfolytában gyűlnek, fokozott a vizeletürítés, de rengeteget iszok is, hogy a sok salakanyagot kimossam” – mesél.

A regenerálódása is speciális, fehérjedús táplálkozást igényel. „Nekem a fizetésem egyharmada erre megy: táplálkozásra, felkészülésre, vitaminozásra, regenerálódásra. Legalább 100-200 eurót kell magadra költened havonta 47 éves beton-ultrafutóként s síkfutóként” – mondja.

„A szentséget keressük a káoszban,

olyan tulajdonságaimat ismerem meg ekkora távon, amelyről azt hittem, hogy nem is léteznek” – magyarázza a keleti filozófiákra, buddhizmusra is fogékony futó, aki úgy érzi, kezdi kapiskálni azt a belső, kiapadhatatlan erőforrást, amelyről a mesterek beszélnek és azt is vallja, hogy a futás megtanít arra, hogy az életben semmi nem jár csak úgy ingyen.

Zsolt már a következő versenyére készül, amelyen a VSK színeiben indulva 7.000 méter szintkülönbséget kell teljesítenie, „durva lesz a 2.000 kilométer után”, mondja. A jótékonysági szaladásokat sem pihenteti, a következő tervben van már, az autista gyerekekért fut majd: 10 lejért kilométerenként.

Ami biztos, hogy most szabadságra megy, hiszen a kétezrest úgy teljesítette, hogy reggel elment dolgozni, négykor bezárta a patikát s este kilenckor félholtan fejezte be a szakaszokat, sőt sokszor később is, a hatkilós hátizsákot cipelve, fejlámpával, fényvisszaverőmellénnyel futott. Az emberek néha nem fogadták túl jól, „néha az ember állat sajnos: bekiabáltak az útról, vízzel leöntöttek, anyáztak, elég durva atrocitásoknak vagyunk kitéve, én meg még talán különösen, mivel ilyen furcsa ember vagyok”.