Meglepetéseket tartogat a tizedik Siculus Fesztivál

Tíz együttes mérkőzik meg egymással és saját CD-bemutatóval is készülnek a szervezők a tizedik Siculus Fesztiválra, mely augusztus 12-től 14-éig zajlik majd. Ám ezúttal ne a Patkóban keresd a koncerteket.

Idén a városi parkban zajlik 

a X. Siculus Fesztivál, a versenyre benevezett együttesek a filagória mögött felállított nagyszínpadon lépnek fel, tudtuk meg Tornai Szilárd UIET-elnöktől, a fesztivál egyik szervezőjétől. A szervezők számára kihívást jelent az új helyszín, a versenyzők kimondottan jól fogadták a változást, voltak zenekarok, akik azért örültek az új helyszínnek, mert a fák árnyékában, zöld övezettel körbevéve könnyebben fel tudnak oldódni a közönség előtt, mondta el Tornai.

Kiemelt kép: archív felvétel

Tíz – heavy metal, metal, pop, pop rock műfajú – együttes, név szerint az 8Light Minutes, az Álljunk meg!, az Arzenál, a Disperzit, a DissOrder, a DreamFlow, a Majd kiderül zenekar, a Rius & Band, Szakács Erika, valamint a Vadász zenekar méretteti meg magát a tizedik Siculus Fesztiválon. Erdély több városából neveztek be: Temesvárról, Brassóból, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, és idén két udvarhelyszéki együttes (a DissOrder és a Disperzit — szerk. megj.) is köztük van, hangsúlyozta Tornai. Az elmúlt évekhez hasonlóan a benevezett zenekarok körülbelül fele új, a másik fele már az elmúlt években is versenyzett, „tehát vannak visszajáró, ismerős arcok”. A benevezett együttesekről bővebben a Siculus Fesztivál Facebook-oldalán osztanak meg bejegyzéseket a szervezők.

Ami kifejezetten a tizedik Siculus Fesztiválra készült, az egy, a 2018-tól 2021-ig fellépő versenyző zenekarok dalaiból összeállt CD, amelynek pénteken 20 óra 30 perctől lesz a bemutatója, több száz példányban készíttették el – mondta még el.

Belekóstolni a stúdiófelvételezésbe

A versenyre benevezett együttesek a művelődési házban berendezett stúdióban Vizi Imre marosvásárhelyi zeneszerzővel dalszerzési workshopokon tanulhatnak majd arról, mire kell figyelni egy stúdiófelvétel készítésekor, hiszen ez a zenekar részéről kompromisszumokkal jár, nem csak annyiból, hogy oda mennek a stúdióba, és pár óra alatt elkészül a felvétel – magyarázta Tornai.

A Siculus Fesztivál fődíjai ugyanis stúdiófelvételre költhetők, a nyertes együttes ezer, másik négy együttes ötszáz-ötszáz euró értékben nyerhet. Ez azért is fontos, mert a nyertes zenekarok számára az jelenti a kihívást, hogy minőségi, akár televíziós csatornákon és rádiókban is játszható felvételeket készítsenek, mutatott rá Tornai.

Idén is szavazhat a közönség

A versenyprodukciók után két óráig a Siculus Fesztivál Facebook-oldalán szavazhat a közönség az aznapi fellépőkre, a legtöbb szavazatot gyűjtött együttes egy 500 eurós hangszervásárlási utalványt nyerhet.

Sörsátrak és -padok helyett idén is egy hangulatos környezetet, raklapokból chillzone-t igyekszenek kialakítani a szervezők a városi parkban a színpad körül, a sátrakat az előző évi Siculus Fesztiválon készült fotók díszítik majd. Emellett „ázsiai” sátorral is készülnek az UIET-lányok, vízipipázási lehetőség is lesz, beerpongbajnokságra, drogprevenciós előadásra, könyvbemutatóra, esténként koncertekre, after- és retro bulikra várják a közönséget.

A Siculus fesztivál programja

Első nap, pénteken

délután 16 órától a városi parkban a fesztivál rövid megnyitóját követően 16 óra 30 perctől három benevezett együttes lép színpadra, fellépésüket aztán a zsűrivel való közös konzultáció, kiértékelő követi 18 óra 30 perctől.

20 órától drogprevenciós előadáson lehet részt venni, majd 20 óra 30 perctől bemutatják a Siculus Fesztivál CD-jét, a 2018–2021-es versenyzők dalaival.

Este 21 óra után két koncertre várják az érdeklődőket, 21 órától a 8. Siculus Fesztivál nyertese, A Csajod lép színpadra, 22 órától a KIES zenekar koncertezik. Az első nap még ekkor sem zárul le teljesen, 23 órától egy Siculus Afterre várják a bulizni vágyókat, a Jungle nagytermében Dj Dave zenél majd.

Második nap, szombaton 

délelőtt 10 órától 14 óráig dalszerzési workshopot tart Vizi Imre a benevező együttesek számára, majd délután 15 órától workshop dalpremier lesz, 16 órától 18 óráig pedig újabb 3 benevező együttes meghallgatása következik a park nagyszínpadán. A zsűri és a versenyzők szakmai konzultációja után 20 órától Zilahi Csaba Erdélyi MagyaRock 1970 – 2010 című könyvének bemutatója lesz, melyet 21 órától a Shadows együttes koncertje, 22 órától a NO Sugar együttes koncertje követ. A napnak még ekkor sincs vége, 23 órától egy Siculus Retro Afterre várnak mindenkit a szervezők a Felső Gébe, ahol Dj Dolga zenél.

Harmadik nap, vasárnap 

délelőtt 10 órától 14 óráig ismét dalszerzési workshop lesz Vizi Imrével a benevező együttesek számára, 15 órától workshop dalpremier, 15 óra 30 perctől pedig újabb meghallgatás lesz. A zsűrinek is kell egy kis idő, mielőtt megszületne az eredmény, 17 órától 18 óráig lesz a zsűrizés.

A programpont, amelyre mindenki tűkön ülve vár, azaz a díjátadó gála vasárnap este 19 órától lesz, melyet 20 órától a fesztiválnyertes együttes koncertje követ, és végül 21 órától Oláh Ibolya koncertje zárja a X. Siculus Fesztivált.

A szakmai zsűrit Boros Zoltán filmrendező, zeneszerző, a Román Televízió Magyar Adásának volt főszerkesztője, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, a zsűri tiszteletbeli elnöke, Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője, az erdélyi gitártáborok egyik kezdeményezője és szervezője, a Siculus zsűri elnöke, Virányi Attila nagyváradi származású zenész, a Metropol együttes frontembere, Szakadáti Mátyás zenész, előadó, a Kőbányai Zenei Stúdió tanszékvezetője, Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész, a Korunk főszerkesztő-helyettese, és Orosz Pál Levente, rádiós szerkesztő, a Transylvanium együttes dalszerzője és énekese alkotja.