fotó: Ambrus Bernadett

Megérkezett a Napsugár, osszátok szét egymás között, gyerekek! – lépett be az osztályba minden hónap elején, hóna alatt huszonnyolc folyóirattal a tanító néni, s mi alig vártuk, hogy fellapozhassuk a lap legújabb számát. Több mint tíz éve ennek, mégis ugyanilyen lázba hozza ma is kis és felnőtt olvasóit a folyóirat, hát még az, hogy személyesen látogat el a városunkba, egy egész karavánnal, s még a Napsugár Kószabószája és a Szivárvány Kukucsija is itt lesz!

Múlt kedden, október 11-én Udvarhelyre is eljött a Napsugár és Szivárvány szerkesztőségének karavánja, hogy gyermekolvasóival, az ők szüleivel, pedagógusokkal és a lap udvarhelyi barátaival találkozzon, együtt beszélgessenek.

Ne csak a kézírását, a gyerek arcát is lássák

A keddi nap egy barangolással indult a Móra Ferenc Általános Iskola elemi osztályosai számára. A tanító nénik és Kovács Erzsébet könyvtáros kíséretében a városi könyvtár minden zegzugát bejárták, a Napsugaras nénik nem kis csodálkozására pedig az is kiderült, hogy a székelyudvarhelyi könyvtár bizonyos programjain még akár aludni is lehet, sőt, különleges, elektronikus hangszerek és távcsövek is lakoznak az intézményben. 

Meglepetésből a nap további részében sem volt hiány, 13 órától a Tamási Áron Gimnázium dísztermében várta olvasóit a Napsugár főszerkesztője, László Noémi és Berki Tímea szerkesztő, akiket még a gyerekek érkezése előtt a karaván küldetéséről kérdeztem.

A Napsugár-karaván egy őszi projektje a két lapnak, a Szivárványnak és Napsugárnak. Udvarhelyre jöttek elsőként, majd Csíkszeredába, novemberben Vásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre mennek, ez tehát egy négy állomásos székelyföldi karaván – mondta el László Noémi. Eseménysorozat formájú Napsugár-karaván ugyan még nem volt, de a Napsugárra jellemző, hogy sűrűn látogatja az ország különböző településeit, ezek a látogatások pedig könyvvásárokkal, vetélkedőkkel, versmondó-, mesemondó-, balladamondó-, énekversenyekkel vannak egybekötve.

Miért tartották fontosnak, hogy Udvarhelyre is eljöjjenek?

– A lapot egyebek mellett leginkább a személyes kapcsolat élteti, és számunkra fontos, hogy az olvasóinkat lássuk is: ne csak a kézírásukat, amikor beküldenek egy-egy írást, vagy rejtvényt, hanem lássuk őket. Illetve fordított irányban is: ők is lássanak bennünket, ismerjenek meg személyesen is, hogy lássák azt, hogy ez a két lap nem csak intézmény, hanem olyan intézmény, amely mögött élő emberek állnak – válaszolja László Noémi, s ahogy befejezi mondatát, már érkezik is a gyereksereg: a Gimi előkészítős osztályosaitól egészen a negyedikesekig, perceken belül megtelik a díszterem.

„Remélem, mindenki megtalálta a helyét, sziasztok” – köszönti László Noémi a gyerekeket és az őket kísérő pedagógusokat. Mi a Napsugarat képviseljük, Berki Tímea szerkesztő néni és László Noémi szerkesztő néni jött el hozzátok, és máris rosszul kezdtem: mert nem csak a Napsugarat, a Szivárványt is képviseljük. Nagyon ügyesek vagytok, hogy egy egész hosszú iskolai nap után még begyűltetek ide, hogy lássatok bennünket, és beszélgethessünk együtt a Szivárványról és Napsugárról, amiről azt írja a cím alatt, hogy gyermekirodalmi lap.

Na de mi az, hogy lap? Hogy hívják a felnőttek ezt a dolgot? – teszi fel rögtön az első kérdést a gyerekeknek László Noémi, a folyóirat főszerkesztője.

Papír – érkezik a gyerekek soraiból a válasz. – Igen, de olyan papír, amivel nem a cipőnket tömjük ki és a kályhába gyújtunk be, hanem, amikor csak lehet, lapozgatjuk és olvassuk – pontosít László Noémi, majd be is kiabálja egy kisgyerek a választ: újság.

Tulajdonképpen az újság szóra vártam én, mit gondoltok, mióta létezik újság? – teszi fel újból a kérdést a gyerekeknek, majd így folytatja: 

„Képzeljétek el, hogy voltak olyan szörnyű, sötét idők egy olyan százötven évvel ezelőtt, még régebben aztán még sötétebb idők, amikor nem volt se televízió, se telefon, se rádió, se távírógép, semmi. Csak például egy postakocsi, ami egy nagy hintó volt, lovak vontatták és hozták a postás bácsik a szalaggal összekötött leveleket  a postakocsin. Ha azt mondom, hogy újság, mi jut eszetekbe? A Napsugár nem biztos, hogy újság, hiszen az újság egy lapozható papír dolog, amiben általában a felnőtt nénik, bácsik olvasószemüveggel a híreket olvassák, vagyis tájékozódnak arról, hogy mi történik a világban.” – meséli László Noémi.

„De a gyerekeknek ez unalmas, ezért lett a Napsugár”

– érkezik a válasz a gyerekektől, a lap munkatársai pedig nagy mosollyal fogadják: – igen, köszönöm szépen, most már haza is mehetünk, tréfálkozik a főszerkesztő a helyes válasz hallatán, majd így folytatja:

– Szóval, igen, képzeljétek el, hogy az újság úgy született, hogy régen, amikor nem volt se tévé, sem rádió, se távírógép, se semmi, az emberek akkor is kíváncsiak voltak arra, hogy máshol mások hogyan élnek, hogy a szomszédban mi történt, hogy a piacon hogy adják-veszik a káposztát. És akkor kitalálták az újságokat, amiket úgy is hívtak az elején, hogy hírlevél. Levelező műfaj volt az újság, és az is maradt. Emelje fel a kezét az, aki ha a Napsugárt vagy a Szivárványt először kézhez veszi, akkor az utolsó oldalakat nézi – mondja László Noémi, mire minden gyerek felemeli a kezét. „Az bizony, ezek az igazi hírolvasók.”

– A képek, a leveleitek, a munkáitok, vagyis mindaz, ami rólatok, ennek a két lapnak az olvasóiról szól. Elolvassátok, hogy milyen településeknek  a képviselői kerültek be a lapokba, és így mi elképzeljük azt, hogy nem csak egy kis udvarhelyi család vagyunk, hanem egy egészen nagy erdélyi elemista gyermekcsaládnak a tagjai vagyunk. Nem csak mi olvassuk a Napsugárt és a Szivárványt a Tamásiban, hanem még sok-sok gyerek rajtatok kívül. 

Ti, miután kinyírjátok a Napsugár és a Szivárvány hátsó oldalát, mit szerettek még olvasni?

– teszi fel a kérdést László Noémi, a gyerekektől pedig sorban érkeznek a válaszok: a rejtvényeket, a vicceket, a Szólj szám!-ot, a nyelvművelő rovatot, amit Zsigmond Emese írt, aki harminc éven át főszerkesztője volt a lapnak.

A színezős feladatokat – igen – válaszolja László Noémi – rájöttünk, hogy vannak gyerekek, akik szeretnek színezni és hoztunk egy felháborító döntést, hogy a Szivárvány első lapján, amikor kinyitjuk, egy színező szerepel, ez legfőképp az óvodás és az írni-olvasni nem tudó olvasóink kedvéért van, hogy ők is érezzék azt, hogy hozzátartoznak ehhez a laphoz.

A meséket – na végre, az én udvaromba is jött valaki, mondja László Noémi. Szóval arról van szó, hogy miután kinyírtuk az összes hírt, keresztrejtvényt szójátékot, viccet és feladatot, azért mégiscsak bemerészkedünk azokra az oldalakra, ahol mesét, verset olvashatunk. Mire jó ez? Miért kell nekünk verseket és meséket olvasnunk?

Hogy tanuljunk olvasni, írni, hogy szavakat egymáshoz tudjunk ragasztani – érkeznek a válaszok. Tulajdonképpen az emberek számára, mióta létezik a föld, mindig fontos volt, hogy a szavakkal foglalatoskodjanak, ennek a mestersége az irodalom  – magyarázza László Noémi. Tulajdonképpen azért fontos a Napsugár és a Szivárvány, mert ebben található a szavakkal való mesterkedésnek az a terméke, ami a emberekhez szól, és ami által a ti szókincsetek gyarapodik. Így értitek meg jobban egymást és mondjátok el anyának, apának, a tancinak, a dadusnak, hogy mit szeretnétek, mit nem szeretnétek – magyarázza a gyerekeknek.

A helyesírás olyan, akár a tiszta ruha

„Azért fontos, hogy tudjunk helyesen írni” – jelentkezik egy kis negyedikes. – Igen, a helyesírás. Tudjátok, amikor gyermek voltam, mondja László Noémi, a helyesírás szent volt, nagyon fontos dolog volt és már második osztályban nagyon haragudott a tanító néni mindenkire, aki hibát vétett a szavakban, és nem volt olyan negyedik osztályos gyermek régebb, aki ne tudott volna helyesen írni. 

A helyesírás az körülbelül olyan fontos a nyelvünk szempontjából, mint az, hogy tiszta ruhát veszünk magunkra, vagy hogy este levetjük a nadrágunkat és a pólónkat. Ha bedobtuk az ágy alá, akkor azt másnap nem vesszük fel. Olyan a helytelen írás, mintha gyűrött és koszos ruhában állnánk mások elé. Ez csak a szépérzéket bántja ugyan, de másrészről lehet, hogy nem is értik, amit leírsz.

Minél többször látunk leírva egy szót, prédikálta a Napsugaras néni a díszteremben – tréfálkozik László Noémi – annál jobban megjegyezzük, hogy azt hogyan írják mások.

Beszéltünk a Napsugárról, de beszéljünk a Szivárványról is

– vált át a folyóiratok főszerkesztője.

A Szivárványban ki segít nekünk tájékozódni a világban, megtalálni, hogy merre menjünk ahhoz, hogy ne tévedjünk el? – teszi fel a kérdést.

Amíg Kószabósza, a kószáló kissárkány a Napsugárban kérezteti el a gyerekeket egy világkörüli utazásra, elkalauzol például Egyiptomba, Amerikába, bemutatja nekünk az országokat a folyóiratban, addig a Szivárványban az a titokzatos valaki, aki segít megtalálni a helyünket, hogy ne tévedjünk el, az Kukucsi.

Tavaly, amikor a növényekkel, virágokkal foglalkozott Kukucsi, emlékszem, sokat mondtuk a szerkesztőségben jaj-jaj, Kukucsi már megint a madarakat eteti. Gondoltuk, hogy na, nem baj, idén minden hónapban egy-egy madárral fog találkozni, hogy jól kiélje a madáretetési ösztöneit. Ha megfigyelitek majd, a Szivárvány címlapján egészen júniusig egy madárfajta szerepel, és azzal a madárral, amely a címlapon van, találkozik Kukucsi – magyarázza László Noémi.

A Napsugárban Kószabószával Egyiptomban, Görögországban, Japánban, szóval a nagyvilág különböző országaiban járunk. Mi azt gondoljuk róla, hogy a különböző nyelvekről szeretne beszélni, arról, hogy távoli helyeken milyen más betűkkel írnak, máshogy beszélnek, mint mi.

Mit kérdeznének a gyerekek?

A Napsugár és a Szivárvány munkatársai a találkozó végéhez közeledve a gyerekektől kérdéseket vártak, hogy megválaszolhassák nekik. A kíváncsi elemisek keze csak úgy emelkedett a levegőbe:

A székelyderzsi templom benne lesz a vártemplomoknál? 

Igen, benne lesz.

Hány éve indult a Csipike postája?

Jaaaj, gyerekek, tudjátok, ennek története van. Ugye tudjátok, hogy Csipike egy négy részből álló meseregény, amit Fodor Sándor írt. Fodor Sándor, aki Csipikét megírta, már nem él, de annak idején, amikor élt, a régi Napsugárnál dolgozott, ott volt szerkesztő bácsi. Miután a Csipike megjelent 1966-ban, Fodor Sándor Csipike nevében levelezett a Napsugárban, melynek 1956-tól 1988-ig volt a szerkesztője.

Hogy tudják ilyen élethűen megcsinálni a madarakat?

Ezekben a lapokban nem csak szöveg, hanem képek is találhatók. Festő és rajzoló bácsik és nénik csinálják meg olyan élethűen a madarakat és bármit, amit szeretnénk. Egy év alatt tíz színező van, azt Bak Sára néni rajzolja meg nektek minden hónapban, hogy legyen, amit kiszínezni.

A Szivárványt azt egyszer lerajzolják és majd a nyomtatógép lenyomdázza?

Bizony, bizony nem úgy van, hogy külön minden egyes lapot megrajzol valaki, hanem amit ezekben a lapokban látunk, azt egyszer rajzolja meg valaki, és ezekből lesz a nyomdagép segítségével sok-sok ezer Szivárvány.

Hogy tudják kiszállítani olyan gyorsan?

A Napsugárnál van két bácsi, mindegyik bácsinak van egy-egy autója, az egyik bácsi az ország északnyugati részében mászkál, ott viszi autójával a lapokat a gyerekeknek, a másik bácsi pedig ide jön Székelyföldre, Udvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Gyergyóba, és ő hozza el nektek a lapokat. Ha ők ezt nem tennék meg, nem tudom, hogy hogy jutnának el a lapok hozzátok, mert ma a postán nagyon nehéz.

A meséket honnan szerzik?

Képzeljétek el, hogy a szerkesztőség úgy néz ki, mint egy könyvtár. Van három kicsi íróasztal, amiről szoktam lekapni a könyveket és régi mesegyűjteményekből kinézem a meséket. A mesék egy részét ugyanis könyvekből írjuk bele a Napsugárba, másik része úgy születik, hogy levelet írunk azoknak, akik gyerekeknek történeteket írnak, hogy írjanak nekünk mesét. Mi gyakorlatilag éltetjük is az erdélyi magyar gyermekirodalmat, mert rávesszük az írókat, hogy írjanak.

Hogy tudják ezt a sok mindent megcsinálni, ezt a sok Napsugárt, Szivárványt?

Én – válaszolja László Noémi – kétezerhúsz óta, azaz két esztendeje vagyok főszerkesztője a lapnak, Berki Tímea egy éve dolgozik velünk, és azelőtt harminc évig Zsigmond Emese szerkesztette a lapot Müller Kati képszerkesztővel együtt. Olyan sok mindent csináltak, hogy azóta csak állunk és pislogunk, hogy honnan volt annyi idejük és energiájuk.

„Az, hogy ti minden hónapban megveszitek és elolvassátok, ad nekünk erőt, hogy újra és újra, akármennyire fáradtak vagyunk, belevágjunk, mert tulajdonképpen lapot szerkeszteni a legjobb dolog a világon, de ez nemcsak lapszerkesztésből áll. Most azért jöttünk, hogy lássunk titeket személyesen, hogy amikor Kolozsváron a szerkesztőségben vagyunk, és írom a szöveget például Kiskópéhoz, akkor becsukom a szemem és elképzellek benneteket, és olyan, mintha nektek írnám. Azért jöttünk, hogy ti is lássatok bennünket, és amikor elolvastok egy mesét, amin azt írja, hogy László Noémi, akkor lássátok, hogy ki írta. És hogy megkérdezzük, hogy mit szerettek, mit nem szerettek, mert arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a mostani gyerekek mit és mit nem szeretnek olvasni a lapban” – válaszolja László Noémi, majd a találkozó végén egy kis meglepetéssel is kedveskedtek a Napsugár és Szivárvány részéről a gyerekeknek: ki-ki egy-egy Napsival, a Napsugár mesefüzetével mehetett haza a folyóirat udvarhelyi találkozójáról.