Megint előveszik Iliescut a bányászjárás miatt

Újraindítják a bűnvádi eljárást Ion Iliescu volt államfő ellen az 1990. június 13–15-ei bányászjáráskor történt halálesetek ügyében.

A legfelsőbb bíróság hatályon kívül helyezte a büntetőeljárás lezárásáról szóló 2008. október 10-ei ügyészségi határozatot, és elrendelte a bűnvádi eljárás újraindítását, amelyet a legfőbb ügyészség kért. 2007 decemberében Laura Codruţa Kövesi akkori főügyész helyezte hatályon kívül az említett határozatot, 2008 októberében pedig a főügyészség nyomozati és kriminalisztikai osztályának ügyészei lezárták a büntetőeljárást.

A nyomozás az úgynevezett Bányászjárás-ügy egyik mellékszálához kapcsolódik: Ion Iliescu ellen 2007 júniusában emelt vádat Dan Voinea volt ügyész különösen súlyos emberölésben való bűnrészesség miatt Mihai Chiţac volt belügyminiszterrel és volt helyettesével, Gheorghe Andriţa tábornokkal együtt. A vádak négy ember halálával kapcsolatosak, akik az 1990. június 13–14-én éjszaka történt eseményekben vesztették életüket.

A Bányászjárás-ügy fő részében

a katonai ügyészség 2017. június 13-án vádat emelt Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője ellen emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése miatt.

A legfelsőbb bíróság azonban 2020 decemberében visszaküldte az ügyet a katonai ügyészségnek, miután a vádhatóság által összegyűjtött összes bizonyítékot semmisnek nyilvánították, és elrendelték, hogy kezdjék el elölről a nyomozást.

A katonai ügyészek szerint 1990. június 11-én és 12-én az állami hatóságok úgy döntöttek, hogy erőszakos támadást indítanak a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren békésén tüntető emberek ellen, akik elsősorban a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának érvényesítését (a kommunisták eltávolítását a hazai közéletből – szerk.) akarták elérni.

Ion Iliescu volt elnököt és társait a katonai ügyészek azzal vádolták, hogy ő adott parancsot a tüntetők erőszakos evakuálására az Egyetem térről, többek között a bukaresti nagyvállalatok dolgozóinak bevonásával. Az 1990. június 13-án kezdődő támadásba a gyanú szerint törvénytelenül bevonták a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10.000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.

A támadás során 4 személyt halálos lövés ért, 3 személyt tűzfegyver sebesített meg, 1.388 személynek testi vagy pszichikai épsége sérült, politikai okokból 1.250 személyt fosztottak meg szabadságjogaiktól.

Agerpres