Meghosszabbították az üdülési csekkek érvényességét

A koronavírus-járvány miatt meghosszabbították 2021. május 31-éig a 2019-ben kibocsátott üdülési utalványok érvényességét – közölte pénteken a gazdasági minisztérium.

Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kormány, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

„Bízom benne, hogy amint lejár a válság, visszatér az élet a normális kerékvágásba, és újraindíthatjuk a belföldi turizmus motorjait” – idézi a közlemény Virgil Popescu gazdasági minisztert.

A tárcavezető azt is leszögezi, hogy az idei vakációs jegyeket kizárólag elektronikus formában bocsátják majd ki.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Március 27-ei híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!