Meghalt egy síző a Madarasi-Hargitán

fotó: Harmont Hegyimentő Egyesület

Nem lehet tudni, mi volt a szerencsétlenség oka, csak a boncolás után derülhet ki, nyilatkozta kérdésünkre dr. Domokos Iván, a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvos igazgatója.

Domokos elmondta, hétfőn háromnegyed egykor értesítették a mentőket, akik csak nehezen tudták megközelíteni a terepet. Addig a hegyimentők próbálták újraéleszteni az áldozatot, egy Iași megyei 47 éves fiatalembert.

A férfi kiszállt vagy kiesett a felvonóból. A két csákánnyal fennebb haladó barátja, amikor észrevette, hogy a kollégája eltűnt, maga is kiszállt és utána sízett, fejjel lefele találta meg a hóban egy pályán kívüli szakaszon, mivel nem mutatott életjelt, azonnal mentőt hívott – mondta a mentőszolgálat orvos igazgatója a baráttal folytatott beszélgetése nyomán.

A riasztást követően a hegyimentők a speciális járművükkel azonnal a helyszínre siettek, és

másfél órán át próbálták újraéleszteni

a férfit, amíg a mentőszolgálat munkatársai is kiértek a rendkívül nehen megközelíthető, bozótos terepen a térdig érő hóban – adózott elismeréssel a Harmont egyesület tagjainak a mentőszolgálat megyei vezetője.

Buti László, a Harmont Hegyimentő Egyesület képviselője személyesen volt jelen a mentésnél, megerősítette portálunknak, hogy eszméletlen állapotban találták a férfit a hóba ragadva, és szívmasszázzsal, szájon át lélegeztetéssel küzdöttek az életéért 1 óra 25 percen át, míg a mentősök is kiértek. Majd este hatig várakoztak, míg a rendőrségi kivizsgálás is lezajlott.

Ő úgy tudja, a férfi a Mihály-havasra vezető Nagy Mihály csákányos sífelvonón haladt felfele, a második oszlopnál kiesett, és próbált visszamenni a szűzhavas erdőrészen a pályára. Nem volt nyoma annak, hogy küzdött az életéért, mint ahogy a lavina áldozatainak az esetében lenni szokott.

Ami a mentést nagyon nehezítette, számolt be Buti László, az a baleset helyszínének azonosítása a 112-re érkezett hívás alapján: a hegyimentők annyi eligazítást kaptak, hogy a Madarasi-Hargitán történt az eset. Tudták nagyjából, melyik pályán, csakhogy a nagy köd miatt nem látták, hol kiabálnak az emberek segítségért, tíz percbe is beletelt, míg megtalálták a helyszínt.

A mentősök sajnos csak a halál beálltát tudták megállapítani, mire kiértek, nem volt semmi esély a túlélésre. A férfi sisakot viselt, a testén külsérelmi nyomokat nem találtak, tehát nem ütközés okozhatta a halált, hanem a férfi lilás-kékes arcszínéből következtethetően infarktust kaphatott, vagy rosszul esett a hóba, nem tudott kiszállni, és megfulladt. De mindez csak előzetes feltételezés, a boncolás után tudhatunk meg többet a tragédia okáról, hangsúlyozta dr. Domokos Iván, aki maga is sízik, és úgy gondolja, furcsa, sokváltozós történet ez.

Frissítés: információnk szerint a boncolásnál kiderült, nem kapott infarktust, hanem fulladás okozta a férfi halálát.