Mifelénk szokás túlérzékenységnek gondolni a bullyingot, szokás bagatellizálni a problémát ahelyett, hogy küzdenénk ellene, és szokás azt is mondani, hogy nekünk is jó volt így anno, felnőttünk, nincs bajunk. Csak épp a szomszéd s a fél család alkoholista, s az agresszió is áthatja a székely társadalmunkat. Nem törődünk a szorongással, amitől romlik a teljesítmény, az önbizalom, helyette inkább megtanulunk hallgatni, és jó mélyre zárjuk a gondolatainkat, érzéseinket. Ezek cikáztak a fejemben, amikor hazafelé sétáltam A szülők iskolája sorozat harmadik kiadásáról. 

A szerző fotói

A március 26-ai eseményen a református főesperesség előadóterme szülőkkel és nagyszülőkkel telt meg, akik szinte egy órán át bombázták kérdésekkel a meghívott előadót, Szalay Zsuzsanna pszichológust, miután az első órában összefoglalta nekünk, a közönségnek, hogy mi az a bullying, mik lehetnek az okai, kik a szereplői és mit tehet a szülő.

Egy hatalmi játszma

– Sajnos nincsen egy nagyon jó magyar megfelelője. Inkább azt mondanám magyarítva, hogy iskolai bántalmazás – vezeti be a fogalmat Szalay. A bántás érkezhet egy kortárstól, de egy felnőttől, pedagógustól, edzőtől, vezetőtől is. Általában rendszeresen ismétlődő szándékos bántásról van szó. De van olyan egyszeri eset is, ami már bullyingnak minősül. 

– Valójában egy hatalmi játszma, az agresszor a hatalmi fölényét szeretné érzékeltetni úgy, hogy megkeresi azokat a személyeket, akik felett a hatalmát, erejét úgy gyakorolja, hogy a másikat megalázza, egy alárendelt pozícióba helyezi – foglalja össze pár mondatban, hogy mit jelent.

Nyugaton küzdenek ellene, mi bagatellizáljuk

Van, ahol már törvényeket hoznak annak érdekében, hogy megfékezhessék az iskolai bántalmazást, Franciaországot említi példaként. Ezzel szemben felénk, Székelyföldön túlérzékenységnek gondolják sokan, és általában a válasz rá az, hogy: nem kell felvenni, menj el onnan, ne szólj vissza, üss vissza, erősödj meg, ne pityeregj, szedd össze magad – ezek a pszichológus szerint a legkárosabb mondatok. Elbagatellizáljuk az egész problémát, mert minket is vertek, velünk is csúfolkodtak, minket is szidtak az iskolában, még körmöst is kaptunk, mégis felnőttünk, és nem lett semmi bajunk. 

– Na, hát ez a nem lett semmi bajunk, ezt azért megkapargatnám. Nem igaz. A fél társadalom vagy a háromnegyede alkoholista. Ezt is ki kell mondani. Nem takarózhatunk azzal, hogy nincs semmi bajunk, mert ha megkapargatjuk a felszínt, nagyon nagy bajok vannak a lelki egészség szempontjából a székely társadalomban – megy szembe a sokak által gyakran ismételgetett mondatokkal Szalay. Egy számunkra is jól ismert helyzetet említ: egy kamerás és egy riporter megy végig az utcán, de alig találnak olyan felnőttet, aki nyilatkozna, kifejtené, felvállalná a véleményét egy témáról.  

– Az emberek nem mernek beszélni, nem mernek nyilvánosan egy véleményt felvállalni. Miért? Mert megtanították nekik, hogy: Hallgass fiam!, Kussolsz fiam!, Csendben vagy!. És egyszerűen nem merünk emberek előtt beszélni, akár gondolatokról, akár érzésekről, mert állandóan ott van a szorongás. A szorongás, ami a bántalmazás esetében az áldozatokban egy konstans állapot, ami miatt az illető egy társaságban nehezebben fog ismerkedni, nehezebben nyit kapcsolatokat, mert korábban annyi bántást kapott.

És nemcsak az iskolai bántalmazással vagyunk így, emlékeztet, az egész székely társadalomban az agresszió még mindig nincs a helyén kezelve:

– Beszélhetünk a családon belüli agresszióról vagy az agresszió más fajtáiról is, valahogy a kultúránkba beszocializálódott. Elfogadódott, hogy vannak helyzetek, amikor az asszony verve jó, a gyermek is pofonnal nevelődik. De ez nagyon nem oké!

Vigyázni kell, mit lát a gyerek otthon!

– Ha családban verjük, lehülyézzük, marházzuk, analfabétázzuk a gyermeket, akkor azt tanulja meg, hogy ezt ő is megteheti, és meg is teszi. A szülei ellen egyik sem fogja mondani, hogy nem szerettek ti engem, mert vertek, megyek, keresek másik szülőt. Nem. Ki van szolgáltatva a szülőnek – figyelmeztet Szalay. Éppen ezért kell figyelni arra, hogy mit lát a gyerek otthon a szülőktől, mit tapasztal, mihez szoktatjuk hozzá: – Nem azt mondom, nem szabad kiabálni, lehet, csak valahogy ne üssünk hozzá. Vagy a nagyon megalázó, nagyon földbedöngölő minősítések, csúfolódásokat hagyjuk el. 

A szervező (udvarhelyi RMDSZ Nőszervezet) részéről Antal Csilla köszönti a meghívottat.

Ezenkívül az online média is nagymértékben hozzájárul a bullying lehetőségéhez, követhetetlenné, ellenőrizhetetlenné teszi az interakciókat. Azt sem tudjuk, hogy ki ír rá ismeretlenül a gyerekünkre, mit kér tőle, milyen fotót küld neki, mivel fenyegeti. 

A kovid pedig csak rontott a helyzeten, osztja meg észrevételét a pszichológus: mindennel kapcsolatban megemelkedett az intolerancia szint, türelmetlenebbek az emberek, könnyebben mennek a kritikák, beszólások, minősítések, nincs idő várni, gyorsan kell minden, egyfajta irritáltság érezhető. Az osztálytermekben is.  

Ki bánthat és hogyan?

A bullyingnak több formája van, az egyik a testi: lökdösődés, verekedés, bármi, ami a testi határok áthágását illet. Lehet szexuális jellegű is, ebben az esetben fontos, hogy szülőként figyelmeztessük arra a gyerekünket, hogy a testi határaikat nem lépheti át senki az engedélyük nélkül. 

Beszélhetünk érzelmi vagy kapcsolati bántalmazásról is, ez azt takarja, hogy a bántalmazottat kiközösítik, kiteszik a különböző csoportokból, nem hívják meg eseményekre, nem engedik, hogy a többiekkel játsszon, megfenyegetik, hogy nem leszek a barátod, nem állok szóba veled, nem jöhetsz velünk. Ez részben egybevág a verbális bántalmazással: ide tartoznak a csúfolódások, beszólások, gúnynevek, fenyegetések és az érzelmi zsarolás, sorolja a pszichológus.

A másik nagyon gyakori forma a cyberbullying, az online zaklatás. Ez az a forma, ami elől a gyermek szinte nem tud elmenekülni, mivel 24 órás kitettségben van: akkor is kaphat beszólást, amikor alszik. Ide tartoznak azok a képek, videók, üzenetek, amikben fenyegetik az áldozatot, vagy amik olyan helyzetben ábrázolják a személyt a beleegyezése nélkül, ami számára megalázó, nevetséges vagy sértő. Ilyen esetben jó, ha képernyőképeket készítünk, így ha később törölnek is valamit az elkövetők, akkor is lesz bizonyítékunk, ad egy tippet.  

Kik a szereplők? 

Az egyik az áldozat, akit bántanak. A pszichológusok próbáltak egy személyiségprofilt összeállítani, hogy kiből lesz áldozat. Az eredmények szerint ezeknek a gyerekeknek fejletlenek a szociális és érzelmi kompetenciáik, nem realizálják azokat a helyzeteket, amikor túllépnek a határainkon. Ennek a mintája a családból jön. De bármilyen testi vagy személyiségbeli eltérés az átlagtól is ok lehet a bántalmazásra.

A bántalmazó, azaz az agresszor nem “egy bűngonosz, aki már így született”, figyelmeztet Szalay. Minden agresszor egy másik kontextusban áldozat, ez pszichológiai törvény. Egy sérült gyerek, aki azt tanulta meg, hogy csak ezzel a viselkedéssel tud presztízst, megbecsülést kipréselni a környezetéből. 

A szürke tömeg, a passzív tömeg tanúja a bántalmazó viselkedésnek. Ezek a gyerekek szintén félelemben vannak, együtt éreznek az áldozattal, sajnálják, de nem mernek lépni az érdekében, mert attól félnek, hogy ők lesznek a következő áldozatok. Belső harcot vívnak: nagy bűntudattal jár, hogy látja a bullyingot, szenved attól, amit lát, de nem tud, nem mer lépni, és ez frusztrációt veredményez. 

A tanárok sem maradnak ki 

A Na,valahogy ki tudod-e nyögni?; Na, szőke.; Tiszta hülye vagy! jellegű mondatok is báríthatják a gyerekeket a nem megfelelő bánásmódra. Ha a tanár nem vigyáz a kommunikációjával, hogy ő ne minősítsen, a diákokat is feljogosítja ugyanerre, figyelmeztet Szalay.

De a kollektív büntetés is gyakran eredményezheti azt, hogy a többiek megharagszanak a társukra, akár valóban hibás volt az illető, akár nem. Magyarországon például nem ajánlják ezt a fajta büntetést, mert nem a felelősségvállalásról szól. De a jó és rossz tanulók külön ültetése, a szamárpad, a nyilvános megszégyenítések is mind favorizálják a bullyingot. 

Sok stressz, rossz teljesítmény, depresszió, öngyilkosság

A bántalmazó környezet egy állandó készenléti állapotot igényel, ami rengeteg stresszt, szorongást jelent. Ez rontja a kognitív funkciókat, a figyelem kapacitását, a memóriát, a gondolkodást. A szorongás nagyon nagy mértékben korrelál például a matematikai képességekkel: tehát egy szorongó gyerek, akármennyire jó matekból, nem tud jól teljesíteni. Ez önbizalomhiányhoz vezethet. 

Ha az állapot hosszabb ideig fennáll, akkor átmegy krónikussá, a test egy ponton átveszi a jelzőszerepet, a gyerekek ilyenkor kezdenek el mindenféle fájdalmat érezni. Nem hallucinálni, hanem érezni, mert ez a fájdalom reális – hangsúlyozza Szalay. Fájhat a fejük, a hasuk, be is lázasodhatnak, ilyenkor az orvos megvizsgálja őket, és onnan kiderül, hogy nincsen olyan szervi probléma, vagy funkcionális probléma, ami ezt a tünetet magyarázná. Tehát az oka pszichés.

Jelentkezhetnek depressziós tünetek is. Itt jön a falcolás, az önbántalmazás. Figyelmeztet, már nem a kezüket vágják meg a fiatalok, hanem kevésbé látható helyeken bántják magukat: a combon, hason. Ebben az esetben arról van szó, hogy a felgyűlt agressziót nem kifelé engedi ki az áldozat, hanem önmagán vezeti le. Ha ez az állapot sokáig fennáll, akkor a depresszió súlyosabbá válhat, és vannak esetek, amikor öngyilkossághoz is vezet a folyamatos tehetetlenségi állapot. 

Mit tehetünk, hogy mindezt megelőzzük?

A szülő is észreveheti, hogy baj van. Bullying esetén a gyerek viselkedése megváltozik: szorong, álmatlan, akár a tanulmányaiban is lehet visszaesés, bezárkózik, közösségekből is kivonul. Ilyenkor meg kell kérdezni tőle, hogy mi a gond, beszélgetést kell indítványozni, amiben a gyerek az elfogadottságot, megértést kell megérezze ahhoz, hogy el merje mondani a problémát. 

– Érezzük azt, ha neki fáj valami, és ne bagatellizáljuk el, hogy Hát, fiam, biztos véletlen volt. Menj, üsd vissza. Utóbbi azért nem működik, mert az áldozat nem tud ütni vissza. Ne állítsunk egy elvárást vele szemben, amit nem tud a karakteréből adódóan teljesíteni – tanácsolja. 

Árulkodni vagy jelenteni? 

Ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, fontos, hogy a gyerek merjen szólni egy felnőttnek. Ezért kell az osztályközösséget felvilágosítani, hogy mi az árulkodás, és mi a jelentés. Ez egy kulcskritériuma annak, hogy a bullying megszűnhessen, hangsúlyozza Szalay. 

– A 6-10 éves korú gyermekek többsége már elszenvedi a bullyingot, odamegy a tanítónénihez, és azt mondja, hogy lökdös, focizik a tolltartómmal, és azt kapja válaszként, hogy menjél fiam, ne árulkodj, mert árulkodni csúnya dolog, akkor ezzel egy nagyon rossz utat kezdünk elindítani. (…) Árulkodni azt jelenti, hogy valami apróbb, bosszantó dolog történik: például ketten csúnyán kacagnak. Ez bosszantó, de nem bántó. A jelentés az, amikor neked valami nagyon rosszul esik, fáj, és úgy érzed, hogy nagyon bánt. Ha én megyek hazafelé az úton, és valaki fellök, elveszi a táskámat, utána elmegyek a rendőrségre, jelentem. Nem fogja azt mondani a rendőr, hogy asszonyom, maga mit árulkodik. Bűncselekményként fogja elkönyvelni. A bántást jelenteni kell! A felnőtt társadalom is így van, erre van a rendőrség: ha valaki téged bántott, te jelented. 

Azt meg kell értsék a gyerekek, hogy a bántalmazás csakis titokban tud történni, ha nyilvánosságra kerül, akkor a folyamat leáll. Ezért fontos, hogy arra tanítsuk a gyereket, hogyha ő egy ilyen helyzetet él át, vagy lát, akkor ne maradjon passzív tömeg vagy néma elszenvedő, hanem jelentsen. 

Ezután jön a szülő 

Miért nem jó az, hogy intézzék el maguk közt a gyerekek a problémát? – merül fel. Ez csak részben kellene így legyen, figyelmeztet Szalay: 

– Egy verekedésben, egy civakodásban, testvér-testvér helyzetben is mindig van egy dominánsabb fél. Egy idő után be kell szálljon a szülő, mert hanem a lágyabb, finomabb nem fogja tudni a saját érdekeit érvényesíteni. Egy picit kell moderálja a szülő a helyzetet. (…) Ugyanez van a pedagógus szintjén is, nem válasz ez, hogy intézzétek el, le kell ülni velük, megkérdezni, hogy mi a probléma, akkor mindegyik el tudja mondani.

Az sem jó, ha a gyerek azt látja, hogy a szülő fél lépni. Úgy éli meg, hogy cserben hagyták, hogy az aki meg kellett volna védje, az is fél: 

– Ez a leggázabb történet, ezért sírtak nálam gyermekek, hogy elmondták a szülőnek, a szülő kellett volna lépjen, de nem tette, és úgy érzi a gyerek, hogy cserben hagyták. Ne hagyjuk, legalább mi, a szülei. Igenis az iskola felelős azért, hogy megteremtse azt a biztonságos környezetet, amiben az én gyerekemnek nem eshet bántódása. Ez a minimum, de nagyon sok szülő ezt nem kéri. 

Olvasnál még ilyet?

A Szülők iskolája első kiadásán a tinik drogfogyasztása volt a téma.

Az is előfordulhat, hogy a gyerek nem szeretné, ha a szülő lépne. Ez az a pont, ahol szülőként meg kell értessük vele, hogy csak akkor tudunk segíteni rajta, ha lépünk, és megpróbálunk változtatni. Félhet attól is, hogy megtorlás éri, de azt is el kell mondani akár a kortárs- akár a tanárbántalmazás esetén is, hogy amennyiben megtorlás érné, továbblépünk a következő szintre. 

Az is fontos, hogy ne várjuk meg, amíg eldurvulnak a dolgok, mert már nagyon nehéz lesz beavatkozni. Már két-három eset után fel kell venni a kapcsolatot a pedagógussal: 

– El kell mondani, hogy mit tapasztal a gyerekénél, hogy én azt látom, hogy bántják, csúfolják, kiközösítik. Ez az első fázis a mi gyerekünkkel való beszélgetés után. Az is lehet, hogy áldozathibáztatással találkozunk majd, de jó esetben azt a választ fogjuk kapi, hogy oké, megpróbálunk segíteni, beszélgetek az osztállyal, bevonjuk a szakembert stb. 

Az első jelzés után ha azt halljuk vissza a gyerektől – akinek az a feladata, hogy jelentsen továbbra is –, hogy mégis újra megtörtént, akkor jöhet a következő lépés. Az áldozat vagy az agresszor gyerek szüleit be kell vonni a történetbe, behívják a szülőket, elmondják nekik, hogy mi a helyzet, és mit kellene tenni ahhoz, hogy ez a folyamat abbamaradjon. És azt is el kell mondani, amennyiben nem fog megszűnni a probléma, akkor az iskolától megy a következő szóbeli figyelmeztetés: 

– Miután ezek a folyamatokat betartottuk, az év végén nyugodtan levonható a magaviselet. De a gyerekeket ebbe az első perctől be kell vonni, hogy mik a lépések, ha nem marad abba. Én azt gondolom, hogy ebben a folyamatban fontos, hogy megbeszéljük, hogy mi a probléma, hogy tehetjük jóvá, ezek a tiszteletkörök, diplomáciai körök. A gyerek azt is meg kell tapasztalja, hogy egy társadalomban fog felnőni, ahol nem bánthatunk mást. És ha bántunk, akkor annak vannak következményei.

Nem ajánlja Szalay azt, hogy a bántalmazó gyerek szülője szidja le a bántalmazót. Nem az ő területe, sok konfliktus születhet ebből. Helyette, ha olyan a szülők kapcsolata, akkor inkább vegyék fel egymással a kapcsolatot, teszi hozzá. 

Felmerül a közönség egyik tagjában, hogy 

egy tanárral mit lehet kezdeni, 

azt emelvén ki, hogy egyeseknek olyan biztos az állami posztjuk, “ha valaki nem látja, hogy megerőszakol egy diákot, akkor nem lesz semmi”. Erre Szalay azt tanácsolja, hogy fel is lehet jelenteni vagy fizetéslevonással is büntethető. Egyébként a tanárok által történő bullying esetén szerinte az osztályfőnökhöz forduljunk először, hogy beszéljen a kollégájával. A tanártól is lehet fogadóórát kérni, elmondani, hogy nem okés a viselkedése:

–  Kevesen jutnak el erre a szintre, mert félnek, hogy mi lesz utána. De el lehet mondani a tanárnak is, hogy úgy érzem, hogy én őszinte voltam, emberileg jöttem önt megkérni erre, és amennyiben úgy érzem, hogy ezt ön nem úgy kezeli, vagy a gyerekem emiatt megkülönböztetett bánásmódban fog részesülni, én a következő szintet is meglépem, és panaszt teszek. Tiszta legyen neki is, hogy nem hátrálunk meg, és nem áll meg itt a folyamat – segít, hogy mit mondhatunk majd a tanárnak, hozzátéve ugyanakkor, hogy nagyon sok iskola falaz, mert a presztízs fontos.

Az igazgatót is meg lehet keresni, hiszen ő a munkaadója, ha ez sem használ, a következő a tanfelügyelőség. Vagy a gyermekvédelmet is fel lehet hívni, akár névtelenül is, vagy megkeresni a sajtót, ad ötleteket. A lényeg, hogy ne legyen többé titok, hogy a pedagógus jelzést kapjon arról, hogy más is tudja, hogy mit tesz.

Ha több gyereket is érint a probléma, akkor több szülőt is be lehet vonni, írásos kérést fogalmazni meg, és azt adni le.

– De sokszor a szülőtársak félnek. Egy fecske pedig nem csinál tavaszt – sorolják a közönségből a lehetséges buktatókat. Szalay szerint viszont ha nagyon elszánt a fecske, ami azt jelenti, hogy akár a gyermekvédelemig, perig is elmenne, vagy legalább elég határozottan tudja állítani ezt, akkor eléri a céljait.