Megéri betörni a múzeumba

Sosem látott mértékű aranyat, kincses képeskönyvet mutatnak be idén a Haáz Rezső Múzeumban. Kevesebb pénzből, mint tavaly.
A szerző felvételei

Kisebb költségvetési kerettel számol idén a Haáz Rezső Múzeum. Ennek oka, hogy a múzeum költségvetésének igazodnia kell az országoshoz. Növekednek a köztisztviselők bérei és a fenntartási költségek úgy, hogy a végső költségvetési összeg nem lesz lényegesen nagyobb – mert a bevételek nem nőnek. Így – mondja Miklós Zoltán igazgató – arányaiban kevesebb jut a produkciós költségekre, mint esetleg az előző évben. Idén tehát kevesebb kiállítás lesz, és nem két-, hanem három hónapig lesznek látogathatók.

Az intézmény az idei kiállításait és más rendezvényeit a város eseményeivel szinkronban tervezte.

A kiállítások megszervezésének két fő alapelve van – mondta az igazgató –, az egyik megkönnyíteni a történelmi érdeklődésű emberek életét azzal, hogy házhoz hozzák a kiállításokat, a másik pedig a helytörténet megismertetése. A kiállításokon kívül  készülnek a Székelytámadt vár felújításával kapcsolatos régészeti kutatásokra, és október végére megjelenik a Kincses Képeskönyv Székelyudvarhely is. Miklós Zoltán elmondta, hogy hosszútávon tervez román festészeti kiállítást is, és továbbra is megjelenik a Lustra című történelmi folyóirat.

Tavasz, nyár

A jelenlegi interaktív Kányádi Sándor Emlékkiállítás május 20-ig lesz megtekinthető, aminek a helyére – a tavalyi festészeti kiállítás folytatásaképpen – majd a kolozsvári Szépművészeti Múzeumból hozott 19-20. századi magyar festők alkotásai kerülnek.

Augusztus 20-ra a honfoglaláskori Nagyszentmiklósi kincsből nyílik tárlat. A kincs 23 aranyedényből áll, összsúlyuk majdnem 10 kg. Az eredetieket a bécsi Szépművészeti Múzeumban őrzik, és Udvarhelyre a valódiak alapján szintén aranyból készült másolatok érkeznek majd. A kincset 1799-ben találta egy szerb szőlősgazda árokásás közben a Temes megyei Nagyszentmiklós határában.

Ősz

Szeptemberben a szarmata népcsoport tárgyi örökségéből nyílik kiállítás, az anyagát Alföldről és Lengyelországból hozatja Udvarhelyre a Múzeum.

A szauromatáknak vagy szarmatáknak nevezett ókori, kelet-európai népesség elsődleges források szerint iráni, közelebbről madai, avagy méd származású volt. 

Októberben az aradi múzeumból érkezik tematikus kiállítás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kivégzett vértanúk – 12 magyar tábornok és egy ezredes – személyes tárgyaiból.

Az ideérkező kiállításokon kívül, a Haáz Rezső Múzeum például elküldi a saját Orbán Balázs kiállítását Kolozsvárra, és Budavárára egy, a képtár anyagából készült kiállítást.

Más események

A képtárban március 14-én László Gyula kiállítás nyílik. Május 8-án Szabó János, a Vasszékely alkotója halálának egyéves évfordulója alkalmából emlékkiállításra várják a közönséget.

Június 13-án a Gyergyószárhegyi Művésztelep munkáiból készülnek egy összeállítással, 22-ére megszervezik a Múzeumok Éjszakáját, 25-én pedig a nyolcadik Pulzus művésztelepen készült alkotásokat állítják ki.

A Borvízmúzeumot is a szokásnak megfelelően május elsején nyitják, és szeptember végéig lesz látogatható, s bár nagy vonalakban nem változik, Miklós Zoltán szerint azt is kibővítik új elemekkel.