Megcibálta a bajnoki esélyes bajszát a Vasas

Fotók: GÁL ELŐD

A női labdarúgó liga egyeduralkodóját, a Kolozsvári Olimpiát – akik zsinórban tízszer, különösebb gond nélkül nyerték meg a bajnokságot – fogadta a Vasas Femina a sétatéri stadionban szombaton, május 7-én, a felsőházi rájátszás hetedik fordulójában.

Székely János edző kezdőtizenegyében Rezmeliță (Sándor) – Yaskova, Molnár (Sinka), László, Tóth, Orbán, Godra, Horváth, Hodor, Mitri (Pásztor) és Molodiuk kaptak helyet, és meg is hálálták a bizalmat, hiszen kihúzták a méregfogát az idei bajnokságot is vezető Olimpiának, akik az első félidő derekáig nem igazán tudtak veszélyes helyzeteket kialakítani, többnyire a középpályán folyt a játék. Az első lehetőségük egy beívelés után adódott, amikor nem tudtak felszabadítani az udvarhelyi védők, egyikük a vendégek játékosa elé fejelte a labdát, aki habozás nélkül lőtt, de Rezmeliță a helyén volt.

A félidő utolsó tizenöt percében aztán beindulni látszott a mérkőzés, volt egy-két helyzetük a vendégeknek, amikor éppen nem Iancu vállalt egy távoli lövést, akkor beíveléssel próbálkoztak, egyik alkalommal Bălăceanu, egy másikkal Cojuhari fejelt mellé. A Vasas védelme nagyszerűen állta a nyomást, és hajrában előttük is adódott egy-egy nagy lehetőség. A negyvenedik percben a Vasas ukrán légiósa, Molodiuk lódult meg, egy megkerülős csellel a védőjét is faképnél hagyta, majd gurított középre, de nem volt érkező ember, maradt a 0-0 jöhetett a szünet.

A második játékrészre a kolozsváriak erősítettek, a román válogatott Bâtea érkezett, míg a Vasas kapuscserét hajtott végre, Rezmeliță-t Sándor Barbara váltotta. Az előtte felálló védősor továbbra is nagyszerűen tette a dolgát. Még húsz perc volt hátra, amikor még mindig nem tudta bevenni a kapujukat a listavezető Olimpia, azonban László Edina visszahúzta saját tizenhatosán belül a kolozsvári támadót, megmozdulását szabálytalannak ítélte a játékvezető, büntetővel jöhettek a vendégek. Csapatkapitányuk, Bortan vállalta el, de Sándor Barbara gond nélkül megfogta a rosszul helyezett és erőtlen próbálkozását.

Talán még picit ünnepelte kapusát a Vasas, amikor pillanatokkal ezután Carmen Marcu indult el, Sándor Barbara is kimozdult rá, de ő laposan gurított középre az érkező Adina Borodi elé, aki meg is szerezte a vezetést a 71. percben.

Ezután az Olimpia elég nagy nyomást helyezett a Vasas kapujára, de nem elég, hogy ez kivédekezte a hazai csapat, egy szöglet után Orbán Aranka majdnem kiegyenlített. És ami késik nem múlik, percekkel később csak összejött a hazai csapat találata. Molodiuk indult meg nagyszerűen szélén, és finom ívelése pont Horváth lábára érkezett, aki átvette, csinált egy lövőcselt, és kiegyenlített.

A bajnoki esélyes Olimpia a végén újra nagy fokozatra kapcsolt, hogy hazavihesse a három pontot, szinte mindegyik támadójuknak volt egy-egy lehetősége, de vagy Sándor Barbarának, vagy a védelemnek rendre sikerült felszabadítani, így a Vasas pontot mentett a ligát vezető Olimpia ellen, 1-1 lett a végeredmény.

Üröm az örömben, hogy Mitri Ritát egy rosszul sikerült megmozdulás után hosszabban kellett ápolni, majd lecserélni is, de reméljük, nem komoly a baj. A Vasas a következő fordulóban, május 15-én a Borgóprundi Heniuhoz látogat – amely a Kolozsvári pontvesztés miatt jó eséllyel átveszi a vezetést a tabellán –, de azelőtt május 11-én a másodosztályos Selena Konstancával találkoznak a Román Kupa negyedik fordulójában.