Megbüntették az Urbanát légszennyezésért

Feljelentették őket a zaj, a füst és a lehulló korom miatt. A fotót Bokor Andrea készítette, és január 19-én tette közzé a Facebook-on, a füstről videó is készült.

Egy udvarhelyi, Forrás utcai lakos, Bokor Andrea a saját Facebook-oldalán tette közzé a környezetvédelmi őrségtől kapott levelet, amelyben január 31-én arról tájékoztatják: feljelentése nyomán pénzbírsággal büntették az Urbana Rt.-t, légszennyezés miatt.

A feljelentő már december 18-ai Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy panaszt tettek a „csíkszeredai környezetvédelemnél”, és azzal a kéréssel fordult a Forrás utca és környékén lakókhoz, hogy csatlakozzanak beadványához, amelyet a polgármesteri hivatalhoz készült beadni.

„Az Urbana területén működő ún. bio-kazán rengeteg kellemetlenséget okoz a környéken lakóknak: a sok korom, ami naponta többször elönti a házakat, teraszokat, autókat, mintha Kiskapuson lennénk anno…, a kellemetlen szag, amitől szellőztetni nem lehet, ráadásul a zajszintje is magas” – panaszkodott.

A Balla Izabella főfelügyelő által aláírt levélből (fent) kiderül, hogy az őrség január 20-án küldte ki embereit a helyszínre, a Haáz Rezső utcába, hogy mérjék meg a kazánházból kibocsátott levegő szennyezettségét – erről különben az udvarhelyi városháza is beszámolt aznap a honlapján.

A vizsgálatok alapján megállapították, hogy az égéstermékek (pernye, korom) és a szén-monoxid kibocsátás mértéke meghaladta a környezetvédelmi engedélyben megszabott értékeket.

Első lépésben 50 ezer lejes pénzbírságot róttak a távfűtést szolgáltató Urbanára, és kezdeményezték az engedély felfüggesztését a Hargita megyei környézetvédelmi ügynökségnél (APM Harghita). Az Urbanának 60 nap áll rendelkezésére, hogy elhárítsa a rendellenességeket, különben engedélyét felfüggesztik – olvasható még az őrség levelében.

Nem csak az Urbanával van a baj?

Habár nem cáfolta a bírságot, Hadnagy Gábor vezérigazgató, csak 25.000 lejről tud, és biztosra mondta, hogy 15 napon belül fellebbezést nyújtanak be, abban bízva, hogy figyelmeztetésre csökkenti majd az őrség.

„Soha nem volt ilyen, a saját és más szakcégek mérései szerint is mindig megfeleltek a normáknak”, állította az igazgató, aki szerint a január 20-ai hatósági méréskor kivételes helyzet állt fenn. Egy személyautó sem teljesít mindig ugyanazon a szinten, és ez nincs másképp más gépekkel sem. A kazánokat több tényező befolyásolja, (pl. kihasználtság, légköri nyomás) ezért nem tartja reálisnak az elvárást, hogy mindig ugyanúgy teljesítsenek, ezt a gyártó sem tudja garantálni – érvelt.

Archív felvétel egy tanácsülésről, amelyen az Urbana helyzetét tárgyalta a testület. A képen Hadnagy Gábor vezérigazgató.

Hadnagy azzal is védekezett, hogy nem tudja senki se bizonyítani, hogy tőlük származhat a lehulló korom, mert vannak más ipari jellegű kémények is a közelben. Ezen az alapon másokat is feljelenthetne az Urbana, mégsem teszik, mert nem „úgy voltak nevelve”. Nem is keresték fel őket, egyből a hatóságokhoz fordultak a civilek, mondta.

Arra a kérdésre, hogy az esetleges felfüggesztés akadályozhatja-e a távfűtést, a vezérigazgató „megnyugtatott”: igaz, hogy 850 családot érint, de csak egyetlen biomasszás kazánról van szó, nem az egész rendszerről, és az eljárás különben hónapokig is elhúzódhat, addig úgyis kimennek a szezonból.

Hadnagy Gábor afelől biztosított, hogy az előírásoknak megfelelően fogják működtetni, de azt nem tudják garantálni, hogy nem fordulhat elő többet a január 20-aihoz hasonló eset. Ha pedig emiatt leállítanák a biomasszás kazánt a hatóságok, nincs is amire lecserélni, mert ez a jelenlegi csúcstechnika, tette hozzá.