Bár különleges katonai műveletnek indult, az oroszok háborúja mára dominálja az élet minden területét, főleg a gazdaságot. Az orosz hagyományokból megmaradt a pogrom, és ez ijesztőbb az orosz vezetésnek, mint hinnénk. A flottának továbbra sincs jó hónapja, és Avgyijivka is tartja magát. Románia pedig új, fontos szerepet tölt be a háború kapcsán.

Továbbra sincs jelentősebb, négyzetkilométerben mérhető haladás Ukrajnában, egyik oldalon sem. De amint arra Fiona Hill, volt elnöki tanácsadó emlékeztet a BBC Hard Talk című műsorában, a nagy kép végső soron nem az, hogy nem haladt sokat az ukrán ellentámadás, hanem az, hogy az addig rettegett oroszokat megállították, annyira, hogy azok képtelenek továbbjutni. Károkat ugyan tudnak okozni, de már nem reális, hogy jelentős területeket foglaljanak el.

Nem múlt el az Izraeli-Palesztin konfliktus hatástalanul Oroszországban sem. Október 29-én a dagesztáni Mahacskalában ugyanis meghallották, hogy Tel Avivból száll át egy gép, és a dühödt tömegek

azzal a szándékkal lepték el a repteret, hogy megöljék az összes zsidót, 

akit találnak. Mivel orosz állampolgárok repültek haza, így végül nem történt gyilkolás, de ez az alkalom remek példája annak, hogy nem volt az olyan rég, hogy az oroszok új szót adtak a világnak, a pogromot, amit azóta sem felejtettek el. Illetve ez az az ország, és ez az egyik, százalékosan, legtöbb katonát adó tagköztársaság, amely Ukrajnába (ahol zsidó az elnök) nácitlanítani ment.

Érdekes azt is megállapítani, hogy míg tüntetni „nem lehet” az oroszoknál, azért zsidókat gyilkolni össze lehet verődni úgy, hogy a rendőrség elvesztette a kontrollt a tömeg fölött. Ennek ellenére nem lesz semmiféle nagy válaszcsapás, vagy súlyos büntetések.

Bár elsőre az orosz hatóságok nem vették komolyan az ügyet, a tétlenség nagyon hamar ijedtséggé alakult – a tagköztársaság ugyanis a Kaukázusban fekszik, a lakók muszlimok és etnikailag nem oroszok – és a szomszéd a hírhedt Csecsenföld.

Ha valamitől félnek az oroszok, 

az ukrán fegyvereken kívül, az a vallási-etnika0i forrongás a Kaukázusban. Még békeidőben is borzasztó hírnek számítana, ha katonai beavatkozásra lenne ott szükség, nemhogy egy háború közepén. Ugyan nem biztos, hogy az előző generációhoz hasonlóan harcolnának ma is, de az orosz hatóságok nem szándékoznak ezzel kísérletezni.

Ilyen az orosz felszabadítás fotó: Illia Ponomarenko / X

Ennek következtében tehát kisebb büntetéseket fognak osztogatni a kisebb vétségekért (testi sértés, vandalizmus), de nem fogják a felbújtókat lekapcsolni vagy a résztvevőket elrettentő büntetéssel sújtani. Ettől persze nem múlnak el a kiváltó okok – az etnikai konfliktusokon túl a térség szegény, az élet nem túl jó, a feszültségek növekednek. Ha a háború miatt kevesebb pénz jut ide, az hosszú távon destabilizáló lesz. Emiatt valószínűleg Csecsenföld és Dagesztán nem fog jelentősen kevesebb pénzt kapni a kassza ürülésével sem, de ezt más etnikai térségek zsebéből kell kivenni. Oroszország még mindig egy birodalom, és az elnyomott népekkel kell kezdeni valamit.

Az orosz válasz, miután felocsúdtak, elég gyorsan a megszokott terelés volt: Ukajnára igyekeztek hárítani a felbújtást. Ha belegondolunk, ezzel azt mondják, hogy a negyedakkora lakosú Ukrajna annyira behálózta egész Oroszországot, és annyira rossz az orosz elhárítás, hogy a határaitól szinte 1000 km-re fekvő területen sikeresen bújtogatja a lakosságot. Talán nem a legjobb védekezés ez.

A társadalmi bombák mikor robbannak?

A New York Times által megszólaltatott Alekszandr Verhovszkij szerint, aki a moszkvai Szova Központban kutatja az interetnikus kapcsolatokat és xenofóbiát, a háború agresszív propagandája kihat az orosz társadalomra, és egyre inkább radikalizálja azt. Az agresszív propaganda más területen is agressziót szül, ráadásul az oroszoknál eddig is jelentős volt az etnikai és faji feszültség – például az ázsiainak vagy muszlimnak titulált etnikumok és ázsiainak érzékelt vonású vagy nevű emberek rendszeresen hátrányt szenvednek a közéletben, anyagilag és társadalmilag.

De hogy az ilyen társadalmi bombák mikor robbannak, azt nagyon nehéz megjósolni. Általában jelentős időnek kell eltelnie, a két éves háború még nem elég idő. Ha lesz rövid távon hatása a mahacskalai esetnek, az inkább pénzügyi lehet: a Kreml több pénzt fordíthat olyan társadalmi kiadásokra, amelyekről azt reméli, hogy ezt a bombát késleltetik.

Ukrajnában a túlélés az első

Ukrajna hatalmas összegeket, az adóbevételeinek 81%-át fordítja védelemre 2024-ben, és még külföldi segítséget is kap mellé – de a túlélés az első. Az oroszok is muszáj emeljenek, 68 százalékkal fognak többet költeni védelemre, de ez még így is két és félszerese az ukrán kiadásnak, és 112 milliárd dollárra becsülik. Az orosz éves kiadás 30 százaléka így védelemre megy fel, több mint duplájára a 2021-es, már magas 14,4%-nak.

Minden tankra költött rubel pedig olyan rubel, ami nem nyugdíjra, útépítésre, kórházra megy el – ezek egyike sem szerepel fényesen, ha nem Moszkváról vagy Szentpétervárról van szó. Így ezek a költések maradnak a tavalyi szinten, miközben az orosz éves infláció hivatalosan 6,7 százalék volt októberben, 6 százalék szeptemberben – de az alapkamat 15 százalékos. Viszonyításképp a román alapkamat 7, a magyar 12,25 százalékos. És nem csak a rubel árfolyamának kontrollja miatt magasabb, az orosz gazdaság semmi jóra nem számíthat a jövőben.

Az orosz gazdaság egy számtani varázslat

A külső hatásokon kívül a belső tényezők sem kedvezőek: amikor azt olvassuk, hogy ennyi meg annyi százalékkal nő az orosz gazdaság, ne feledjük, hogy egyrészt az orosz adatokat fenntartással kell kezelni, másrészt ennek jelentős része a felpörgetett hadiiparból származó számtani varázslat. A kilőtt töltények és lövedékek örökre elvesznek, nem fognak semmilyen egyéb hasznot termelni, és állami pénz nélkül életképtelenek. Az alkalmazott munkaerőt pedig valahonnan el kell vonni, amint a katonákat is.

fotó: Illia Ponomarenko / X

És még nincs vége az orosz költekezéseknek: annak ellenére, hogy igyekeznek nem költeni többet társadalmi célokra, még így is 37 milliárd dollárt kell belepumpálniuk az orosz gazdaságba – ez, leszámítva a Nyugaton befagyasztott orosz pénzeket, nagyjából 10 százaléka a megmaradt orosz tartalékoknak. Ez a plusz bepumpált pénz is jó eséllyel a már most növekvő orosz inflációt fogja még tovább növelni, hiszen a védelmi ipar fizetéseivel a többi munkaadó, ha tud, ha nem, kénytelen lesz versenyezni, és fedezni a költségeket megemelt árakkal.

Legyinthetnénk a 6,7 százalékra, hiszen a román még most is magasabb, a magyar pedig 9,9 százalék, csakhogy nem annyira ezekkel a kis országokkal érdemes összehasonlítani, mint inkább az amerikai és eurózóna adatokkal. Az Egyesült Államok éves inflációja a szeptemberi 3,7-ről 3,2-re csökkent, az eurózóna a szeptemberi 4,4 százalékról a várt 3,3 helyett 2,9 százalékon végzett – ráadásul ez kétéves mélypontot is jelent az inflációban. Az oroszoké viszont éppen csak most kezdődik.

Október vége felé már csak az oroszok ötöde mondta azt, hogy a fizetése elég az alapvető szükségletekre, 45 százaléka azt nyilatkozta, hogy nem elég a fizetése az alapvetőkre, a többi köztes választ adott, például azt, hogy nehezen, de fedezi.

2021-ben ez a nem elegendőt választók a válaszadók 25, 2022-ben pedig 39 százaléka volt. Ebben az ütemben pedig a Kreml reakciója minden bizonnyal az lesz, hogy igyekszik a kedélyeket csillapítani azzal, hogy a tartalékaiból még többet és többet pumpál a gazdaságba rövid távú megoldásként.

Ezzel pedig Putyin régi ígérete, miszerint az orosz nép eléldegélhet nyugodtan, ő pedig egy zavartalan katonai műveletet hajt végre, teljesen szertefoszlik, az állam és annak összes lakója ezután háborús gazdaságban és politikai környezetben fog élni, ha akar, ha nem, és minden kiadás ennek lesz alávetve.

A gazdaság új mélységekbe fog kerülni, nem olyanba, mint amit itt Európában emlegetünk, hanem olyanba, amilyen a kilencvenes években volt a térségünkben, de hozzátevődik az is, hogy elvihetnek golyófogónak bármikor.

Az orosz olajexportot nem segítette a közel-keleti konfliktus,

nem emelkedett az olaj ára. Az Atlantic Council becslése szerint az ársapka bevezetése 47,3 milliárd dollár bevételtől fosztotta meg az oroszokat eddig, így 88 milliárdra sikerült exportálniuk. Mivel az ársapka igazi célja nem az volt, hogy teljesen elvágja az orosz exportot – ami hiányhoz, gazdasági problémákhoz és meredek áremelkedésekhez vezetett volna – hanem az, hogy limitálja a bevételeket, ezért elmondható, hogy jól működött. Csökkenő orosz bevételek mellett nem alakult ki üzemanyaghiány.

Bár a tankok háttérbe szorultak az utóbbi időben, 

azért csendben zajlik az átadásuk: Ukrajna 195 darab Leopard 1 harckocsit fog kapni a Forbes beszámolója szerint. 20 darab 1A5 megérkezett már, és 25-öt Németország november elején írt a megígértek listájához. Ezt  a mennyiséget már csak a T-64-esek és T-72-esek szárnyalják túl az ukrán fegyveres erőkben. Fontosak ezek, mert új Leopard 2 vagy Challenger tank nem várható, illetve az amerikaiak, habár hatalmas készletük van, a republikánusok újonnan megtalált Putyin-barátsága miatt nem valószínű, hogy fel tudnának mutatni előrelépést.

Nem volt az olyan rég, amikor a republikánus párt volt Putyin legkeményebb kritikusa, vagy amikor még meghökkentette volna őket, hogy csőcselék lepi el a Capitoliumot… A Leopard 1 gyors és pontosan lő, elismert rendszer, de modern standardokhoz képest vékony a páncélja, és persze a drónok és aknák által uralt fronton nem lehet úgy használni, mint ahogy a nyolcvanas években használták volna.

De a Forbes cikke szerint ez nem ismeretlen vagy újdonsült  probléma, a brazil hadsereg is erre a típusra támaszkodik, és azt a választ találták, hogy egyszerűen más taktikával kell bevetni. Ha nem is a napokban, de innovatív taktikákat fogunk látni a szomszédban, amelyeket évtizedekig tanítani fognak a harcászatot tanulóknak. Nemcsak az ukránok, hanem a nyugati szövetségesek is dolgoznak azon, hogy mi legyen a következő lépés.

Az orosz rakéták is előbújnak

Idén is az ősz közeledtével, a vándormadarak költözésével, a hideg beálltával az orosz rakéták is újra előbújnak, hogy terrorizálni próbálják a lakosságot az energiahálózat pusztításával. Több az ukrán légvédelem, mint tavaly, de még így is szűkös, és várhatóan tanultak annyit a tavalyi bukásból az oroszok, hogy ezúttal próbálják túlterhelni a légvédelmet egyszerre kilőtt sok drónnal és rakétával.

Ennek tudatában vannak az ukránok is, amennyire lehetséges, igyekeznek készülni rá. Utólag már nem tűnik nagynak a tavalyi kísérlet, de összesen nem kevés, 1200 drón és rakéta indult Ukrajna ellen, és sikerült a hálózatok 40 százalékát elpusztítaniuk.

A kár azért volt összességében mégis mérsékelt, mert nagy szünetek voltak a hullámok között, és az ukránok meglepő gyorsasággal végezték a javításokat, a szó szerinti életveszély ellenére. Idén, információk szerint, a tavalyihoz mérhető maradt az orosz rakéta gyártás – minden erőfeszítés ellenére a legyártott rakéták számát nem sikerült növelni, annak ellenére, hogy ezen a területen az oroszok jelentős előnyt élveznek, és a nagyobb gyártás csak tovább növelte volna az előnyt. Viszont a drónok terén – Irán segítségével – valószínűleg növelték a legyártott darabszámot.

Még mindig észbontó, hogy a fél világot felfegyverző, az űrt elsőként meghódító oroszok ma rászorulnak annak az Iránnak a segítségére, akit senki sem tart technológiailag tényezőnek, és amelyet jelentős szankciók sújtanak régóta. Azt, hogy hány Shahed variációt, azaz Gerant gyártanak (vagy tudnak egyáltalán gyártani) nem lehet tudni, és ez jelentős különbséget fog eredményezni. Az észak-koreaiak is adtak rakétákat az oroszoknak, ez is problémát okozhat, de a részletek nem ismertek még.

Az orosz flottának se volt jó hónapja, 

az Aszkold korvettet november negyedikén küldték le halakat nézni az ukránok – azaz nem, még vízre sem szállhatott, a hajógyárban érte a lövés. És jó eséllyel már nem is fog, amilyen súlyos károk érték. Tizedikén pedig két kisebb partraszálló hajót vesztettek, ezek elég fontosak a katonák és felszerelés szállításában. Az Aszkold kilövése nem szimbolikus jelentőségű, hanem mivel Kalibr rakétákat tud kilőni, és idén vízre szállt volna, ezért a kiiktatásával kevesebb rakétakilövés fenyegeti a civileket – ha van is az oroszoknak elég rakétájuk, elég indító kapacitás híján nem tudnák túlterhelni a légvédelmet. Ezért továbbra is fontos célpont marad az orosz fekete-tengeri flotta.

Avgyijivkánál tovább folytatódik az öldöklés, 

az oroszokat továbbra sem érdeklik a veszteségeik, egyedül az fontos, hogy megszerezzenek pár négyzetkilométert. Már egy jó ideje napi 800-1000 körüli a napi orosz emberveszteség. Zaluzsnij szerint egy hónap leforgása alatt 10.000 embert, 100 tankot, 7 repülőt és helikoptert és 250 páncélozott személyszállítót vesztettek el – ez az oroszoknak sem kicsi mennyiség, de láthatóan ennél sokkal többet is hajlandóak feláldozni, annak  reményében, hogy az ukránok elfáradnak vagy kifogy a lőszerük az adott szakaszon.

fotó: Illia Ponomarenko / X

A 32 ezer lakosból megmaradt 1500-at is várhatóan evakuálják, ugyanis a hideg beálltával minden füstforrásra lőnek az oroszok. Az, ahogyan Zaluzsnij beszél Avgyijivkáról, azt vetíti előre, hogy nem tervezik elhagyni a várost, itt igyekeznek annyi veszteséget okozni az oroszoknak, amennyit lehet, mielőtt elveszítik. Nem valószínű ugyanis, hogy ennyi folyamatos támadással (már most gyűlnek új orosz csapatok a közelben) nagyon sokáig tudják tartani, ugyanis az oroszok továbbra is számbeli és mennyiségbeli fölényben vannak, de nem is ez a cél, a cél pusztán az, hogy az ellenség veszteségei nagyobbak legyenek a sajátnál, sőt, lehetőleg a gyártókapacitását is haladják meg. A havi 100 tank biztosan messze több a havi orosz gyártásnál. 200-250 új tankot gyárthatnak évente (gyártás, nem technológia szempontjából új) és még 250 szovjet tankot újítanak fel.

KÉPek Orosz „felszabadítás” a gyakorlatban

November elején Zaluzsnij felzavarta a vizet azzal, hogy arról beszélt,

az ukrán-orosz háború állóháború felé halad, 

és új technológiákra lenne szükség az áttöréshez, mint amilyen puskapor feltalálása volt. Nagyrészt igaz az értelmezés, de tartsuk észben, a nyilvános nyilatkozat célja nem a tájékoztatás. Zaluzsnijnak minden bizonnyal célja volt sokkolni az időhúzó Nyugatot, amire tényleg szükség van, de az, hogy nem egyeztetett a vezetéssel és nem ez az egységes álláspont, biztosan nem múlik el feszültségek nélkül.

fotó: Illia Ponomarenko / X

Érdekes módon az oroszok erre nem valami győzedelmes „naugye” reakcióval válaszoltak, hanem ők is azt igyekeztek bizonygatni, hogy nem állóháború alakul, hanem ők győznek – azaz a patthelyzetet ők is vesztésként értelmezik. Ez valahol ugyancsak magyarázza, hogy miért vállalják inkább a hatalmas veszteségeket Avgyijivkánál – mert számukra rosszabb az a gondolat, hogy nem tudnak manőverezni és haladni. Illetve, továbbra sem vitatva az alaptézisét, többen is megjegyezték, hogy a technológia fontos, de más tényezők is számítanak (taktika, ellátás stb.), és azt is, hogy egy ekkora méretű háborúnál várható, hogy többször is látszólag megáll a front – de a veszteségek a fontosabbak, az attríció. Illetve a manőverre alapuló harcászat túlértékeléséről is sokszor esett már szó eddig is. Ez utóbbi, azaz a manőver felsőbbrendűsége, amúgy is átértékelendő ma, amikor egy nagyon drága tankot relatív könnyen el lehet pusztítani páncéltörő rakétákkal és olcsó drónokkal, és amikor a csapatok mozgását több tíz kilométerről érzékelik, bármilyen terepen. Bármi is legyen a megoldás, az nem kérdés, hogy a Nyugatnak gyorsabban és nagyobb mennyiségben kellene mozgatnia erőforrásokat, hogy minimalizálja az emberveszteségeket.

Az ukránok új frontszakaszon próbálkoznak, 

a Dnyiprón átkelni ugyan nehéz, de sikerült szolidan megvetni a lábukat. Előny itt, hogy nincs olyan szintű orosz védelem, mint a front más szakaszain, de amíg tart az orosz támadás Avgyijivkánál, és kisebb részt Bahmutnál, addig nem valószínű, hogy nagyszabású műveletek lesznek itt – illetve ezek nélkül is nehéz lenne itt átkelni, ha az oroszok több tűzerőt kezdenek ide koncentrálni. De készen kell állni a meglepetésekre, az ukránok nem egyszer leptek meg, és most is nagy szükségük lesz a meglepetésre és a váratlan lépésekre, ha nem akarnak több kilométer széles aknamezőkkel kockáztatni.

Nem szokta megütni a hírek ingerküszöbét, de

továbbra is történnek nehezen magyarázható gyártüzek és vonatkisiklások 

Oroszországban, ezeknek fontos szerepe van az orosz ellátás gyengítésében. A csatatéren történő megsemmisítés nem rossz, de még jobb, ha el se jut addig a felszerelés és a katona. A linkelt ügy egyenesen rendőrségi vizsgálat, 19 vagon siklott ki „terrorizmus” miatt a Rjazanyi területen.

Miközben az amerikaiak a belpolitikájukkal bajlódnak,

a németek 2024-re duplázzák a Kijivnek szánt katonai támogatást

4 milliárd euróról 8-ra. Ez soknak hangozhat elsőre, de olcsóbb, mint engedni az oroszokat pusztítani, és ellátni néhány millió ukrán menekültet, meg egy széteső országgal foglalkozni Európa határán. Sok szempontból nyers európai érdek is, hogy Kijiv kitartson, nem is beszélve arról, hogy nem vonzó elképzelés az, hogy orosz tankok legyenek az EU és NATO határán.

Románia titokként kezeli az Ukrajnának küldött támogatásokat, nem teszi közzé, hogy mit küld és mit tesz, de ami nem titok, az az, hogy a 86-os Borcea támaszpontra megérkeztek F-16-os gépek, és itt a román pilóták mellett ukrán pilóták képzése is zajlik.

Nem lesz könnyű a tél, de úgy tűnik, mindkét fél igyekszik mozgásban maradni, amikor csak lehet. Egyelőre azonban nagy területi változás nem várható.