Még várni kell az iskolák nyitására

Május végén, június elején nyithatják ki ismét az iskolákat – jelentette ki kedd este Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, aki erről szerdán tárgyal a tanügyminiszterrel.

Az Antena 3 műsorában az egészségügyi miniszter azt is mondta, hogy a szállodák és vendéglők május 15-e körül nyithatnak ki ismét, de csak fokozatosan, és bizonyos óvintézkedések betartásával.

A mozik azonban egyelőre nem fognak működni, mert az emberek fizikai közelsége túlságosan kockázatos a járvány terjedése szempontjából – tette hozzá Tătaru.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 22-ei híreinket de kattintva olvashatja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Agerpres